KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy már említettük többen is, érdemes talán kihasználni az időt, és a bizottság jelentése mellett beszélni néhány konkrét problémáról, hiszen nyilvánvalóan a következő időszakban mind a kormánynak, illetve mind a bizottságnak lehetősége nyílik arra, hogy nagyobb hangsúllyal foglalkozzon konkrét esetekkel.
Már régebben tárgyaltuk is, de kihasználom a lehetőséget, hogy felhívjuk ismételten a figyelmet a pénzügyi szolgáltatóknak különböző fogyasztóvédelmi problémáira, illetve a pénzügyi szolgáltatóknak egy túlzott, erőszakos térhódítására, ami az elmúlt időszakban kialakult. Fogyasztóvédelmi szempontból ugyanis igencsak aggályosak azok a teljesen felesleges díjak, amelyeket különböző címek alatt ki kell fizetnie azoknak az ügyfeleknek, akik esetleg mondjuk, hiteligényléssel kapcsolatosan fordulnak a bankokhoz. Teljesen fölösleges, érthetetlen, mondjuk, a szerződésbontási díj mint fogalom, ami jelen van a jelenlegi bankszektor életében vagy a szerződéskötési díj, vagy akár előtörlesztési díj, különböző kezelési költségek. Ezek mind-mind olyan teljesen fölöslegesen a fogyasztóra, a pénzügyi szektor fogyasztóira terhelt költségek, amik egyébként más országokban nincsenek, vagy nincsenek is jelen, de a Magyarországon a bankszektor éves bevételének a 25 százalékát is kitehetik.
Ha nézzük továbbá a hitelesek problémáját, ami nyilvánvalóan egyrészt fakad egyfajta tudatlanságból, és a következő felszólalásomban ki szeretnék térni mindenféleképpen az oktatás kérdésére, mindenféleképpen segíteni kell őket. Nem látunk ma Magyarországon jelen pillanatban a törvényhozás asztalán olyan szabályozást vagy olyan törvényjavaslatot, ami nemcsak a jövőbeni hitelesekkel foglalkozna majd, tehát akik a jövőben kívánnak felvenni hitelt, hanem azokkal is foglalkozna, akik esetleg a múltban különböző hitelek felvételével kapcsolatosan most jelen pillanatban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) súlyos problémákkal szembesülnek. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés