DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm szépen. Képviselő úr lelkesen és érdeklődéssel nagyon sok kérdést tett fel, ezekre nem egy perc, de sokszor egy perc is kevés lenne, hogy választ adjak. Azt azonban szeretném tematikusan megemlíteni, hogy egyrészt a bővülő támogatási célok közé tartozik az egészségügyi fekvő- és járóbeteg-szakellátás, az egyes kulturális és környezetvédelmi célok, valamint az óvodai nevelési, alapfokú oktatási, szociális és gyermekjóléti ellátást nyújtó intézményekkel kapcsolatos fejlesztések, pályázatok.

(16.00)

Az új szabályozás szerint egész évben folyamatosan lehet benyújtani pályázatokat. 2009. október 1-jéig nyújthatók ezek be a Magyar Államkincstár területileg illetékes szervéhez.

Nagyon remélem azt, hogy Makó és térsége, az elmaradott térségek ebben az évben már az önhikis támogatásban részesülő településekkel bővítve olyan segítséget kaphatnak ebből az alapból, amellyel bátran nekivághatnak, és kellő önerővel rendelkeznek a fejlesztéseikhez különböző pályázatokon.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu