DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Veszprém megye, 6. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2008. október 27-én kérdést intéztem "Miért nem támogatja a kormány a védett műemlékek állagmegóvását?" címmel. Akkor is elmondtam, hogy Veszprém és az ország egyik nevezetessége a viadukt, a völgyhíd, amely stratégiai jelentőségű szerepet tölt be a térség közlekedésében. Akkor is elmondtam, hogy több kísérlet folyt pályázatokon való részvétellel előteremteni a felújítás fedezetét, sikertelenül. A sikertelenség legfőbb oka, hogy nem volt olyan pályázat, amelyben a műszaki létesítmény fenntartását biztosító állagmegóvási munkákra lehetett volna pályázni.
A kérdésemre adott válaszában az akkori államtitkár elismerte, hogy mind közlekedési, mind pedig műemlékvédelmi szempontból egy nagyon fontos kérdésről van szó, nemcsak a veszprémiek, hanem a környéken élők számára is. Az akkori államtitkár azt is hangsúlyozta, hogy "nem hiszem, hogy ne nyílhatna lehetőség arra, hogy pályázati úton támogatást nyerjenek". Ennek feltételeként jó tanácsként hangzott el, hogy a következő, 2009-2010-es közép-dunántúli akciótervek tervezési szakaszában legyen olyan kezdeményezés, amelynek alapján a viadukt felújításához szükséges nagyságrendben biztosítsanak pályázati forrásokat az ilyen típusú fejlesztési célok megvalósítása érdekében.
A veszprémi önkormányzat szakembereivel történt egyeztetés után kiderült, hogy Veszprém élt a kezdeményezés lehetőségével. Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat, betartja-e ígéretét a kormány, kaphat-e állami uniós fejlesztési forrást a veszprémi viadukt. Támogatja-e a kormány a védett műemlékek állagmegóvását? Támogatja-e a kormány ezeknek a funkcionálisan is stratégiai szerepet betöltő műemlékeknek a felújítását, immár nemcsak Veszprémben, hanem szerte az országban is?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés