DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Ahogy mondtam, természetesen nem vonom kétségbe az ön jó szándékát, és azt örömmel hallom, hogy nem tervezi a tananyag egységesítését. Azt nem hallom örömmel, hogy a kerettanterv egységesítését viszont tervezi.
Abban is egyetértünk természetesen, hogy a magyar oktatási rendszernek igen nagy problémája a szegregáció. Abban is egyetértünk, hogy az oktatás minőségének a javítása nem pénzkérdés, mi azonban másképpen látjuk a megoldást. Én nem abban látom, semmiképpen nem az egységesítés irányában, hanem éppen a jobb módszerek bevezetésében, amelyek az egész világon abba az irányba mennek, hogy a sokféleséget kell alapul venni, és erre kell alapozni.
Én egyébként azt kérem öntől - és ezért nem fogom tudni elfogadni a választ -, hogy inkább az oktatási kerekasztal javaslatait fogadja meg, amely egyébként a kormány tanácsadó szerve, és az sem ért egyet ezzel a javaslattal. Az ő javaslataik egészen másmilyenek, mint amit most ön javasolt. Úgyhogy sajnos nem tudom elfogadni a választ.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés