GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Én is úgy gondolom, hogy más helyen ennek az 1200 millió forintnak, 1,2 milliárd forintnak jobb helye lenne. A következőt tudjuk tenni, mert nem szeretnénk, ha ez az egy és komoly fejlesztésen átesett gyárunk is bezárásra kerülne, ezért elindítottunk egy olyan egyeztetést az Európai Unióval, hogy a nemzeti támogatások közé beemelnénk ennek az összegét. Ez azt jelenti, hogy nyilván olyan források terhére tudjuk csak megtenni, amelyeket egyébként korábban más jogcímekre szántunk, tehát valószínű, hogy bizonyos jogcímeink ezért kárt fognak szenvedni. De még egyszer mondom, elindítottuk ezt a folyamatot, és nagyon remélem, hogy ha kicsit később is, miután ez néhány hónapos átfutási időt biztosan igénybe vesz, mire ez a jogszabály elkészül, meg fogják kapni a cukorrépa-termelők a 6,6 eurónak megfelelő kiegészítést, és még tovább is tartjuk azt az eddigi nemzeti kiegészítést, ami további 4 eurót jelent.

Nagyon remélem, hogy innentől kezdve ez egy továbbra is működtethető termékpálya lesz, de nekünk és a termelőknek is sokkal egyszerűbb lett volna, ha az SPS-rendszer van, és akkor ezt a tortúrát nem kellett volna végigjárnunk.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu