KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak azért, hogy tárgyszerűek legyünk, nyilván érezve mindazt, amit itt a képviselők elmondtak, de azért törekedni kell a tárgyszerűségre: a törvény egyértelműen megmondja azt, hogy a teljes hiteldíj a fogyasztó által a kölcsönért fizetendő terhelés, amely tartalmazza a kamatokat, a folyósítási jutalékokat és minden egyéb, a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő költséget. Igen, vannak olyan cégek, amelyek úgymond a szolgáltatási díjba beleszámítanak mindent, de azt is megmondja a kormányrendelet, mi az, amit nem lehet figyelembe venni.

Itt Török Zsolt képviselő úr már utalt arra, hogy mit jelent a THM, és ez milyen szolgáltatási díjnak felel meg. Jellemzően az a négy cég, amelyik jelenleg most ilyennel foglalkozik, 227-437 százalék közötti THM-et jelenít meg; ebből az egyik 262-405, a másik 276, a harmadik 227-437. Ez összességében egyébként azt jelenti, hogy ez 120-170 százalék körüli éves szolgáltatási díjnak felel meg. Ez a 120-170 százalék - erre utalt Török Zsolt képviselő úr - tartalmazza a kamatot és az egyéb költségeket, aszerint, hogy mennyi a szerződéskötési díj, az otthoni, mert ők speciális módon látják el a feladatot, és speciális költségeik vannak.

Tehát akkor, amikor itt a 400 százalékról beszélünk, érdemes azt is végiggondolni, hogy ez éves szolgáltatási díjban mit jelent, és nem érdemes túlzásokba esni. Ezt nem az egyik vagy a másik álláspont mellett mondtam, hanem a tárgyszerűség megkívánta, hogy ezt elmondjam.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu