DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem gondoltam, hogy újabb normál felszólalásra kell szót kérnem, de Szép képviselő úrnak ez a felszólalása ezt elkerülhetetlenné teszi, valóban. Nagyon sajnálom, hogy ezt a mai, szakmai szempontból magas színvonalú vitát ilyen politikai felhangú, hogy így mondjam, támadás színezi - (Iratai között lapoz.) elnézést, közben igen, megtaláltam az említett módosító javaslatot -, hangulatkeltő elemekkel vegyítve.
Azt a kérdést, hogy ilyen világot akarunk-e, kénytelen vagyok visszautasítani. Azok után, ahová ez az ország az önök kormányzata, kormányzatai alatt jutott, ennek a kérdésnek a föltételére nincs morális alapjuk. Mi kérdezhetjük meg, hogy ilyen világot akartunk-e! Nem azt, hogy akarunk-e! Akartunk-e! Nézzék meg, hogy néz ki a magyar társadalom! Nézzék meg, hogy néz ki ennek az országnak az állapota anyagilag, lelkileg, hogy áll az ország ebben a pillanatban, min rágják a körmüket az emberek, rettegve figyelve az árfolyam alakulását, a munkahelyeket, a jövőjüket, az életüket! Mi kérdezhetjük meg, hogy ilyen világot akartunk-e, ezért csináltuk-e a rendszerváltozást!
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a javaslat egy szakmai elképzelés, aminek a megítélésében az elnevezés, az, hogy magán-munkaviszony vagy magán-munkaszerződés, amely - hogy így mondjam - azt az idézőjelbe tett labdát feladta Szép képviselő úrnak, amit ő itt látványosan le akar csapni. Tudniillik amiről ez a szerződés szól, valójában, ténylegesen - s akkor térjünk vissza a higgadt, tárgyilagos, szakmai elemzés területére - az én megítélésem szerint leginkább a megbízási viszonyhoz áll a legközelebb. Megkockáztatom, lehet, hogy nem is helyes ez az elnevezés, hogy magán-munkaszerződés.
Ha megnézzük ennek a javaslatnak a szakmai helyét, akkor azok a problémák, amiket képviselő úr felvet, súlytalanok és elesnek. Eleve elesik a munka törvénykönyvéhez való hasonlítás ügye. Tudniillik kertben, műhelyben, hozzátartozó körül, a munkáltató személye körüli szolgáltatások végzése természetében leginkább a megbízási szerződés jellemzője, amire tudtom szerint nincs általános írásbeli forma kikötve.
Ebből a szempontból amit ön említ, a kiskorúak védelmére szolgáló rendelkezés azt mondja, hogy 16 éven felül a kiskorú gyámja hozzájárulásával köthet ilyen szerződést, és írásbeli formában. Ki a munkáltató? Hát a munkáltató, a megbízó, ha tetszik. Ki látja el a megbízottat, az alkalmazottat megfelelő, a munka, a feladat elvégzésére vonatkozó eligazítással - a polgári törvénykönyv által használt kifejezést idézem -, utasítással, megbízói utasítással? A megbízó. Nem kérdés ez, nem kell itt hangulatot kelteni, és beszélni mindenféle más személyről. Az nem szólhat bele. Egy jogviszonyt elemezünk, úgy tudom. Nem?
Megbízási szerződésben nincs időbeli korlát. Megbízási szerződésben - mert nekem az a meggyőződésem, és ezt szeretném világossá tenni, hogy ez inkább egy speciális megbízási szerződés, mintsem a munka törvénykönyve alóli kivétel - nincs időbeli korlát, nem időben, nem munkaidőben határozzák meg a megbízott tevékenységi körét. A megbízott arra vállal kötelezettséget, hogy a megbízásnak megfelelően egy adott feladatot elvégezzen. Azt lehet, hogy megszabják, sőt általában azért ez jellemző, hogy egy adott feladatot eddig és eddig el kell végezni.
(17.30)
Mi kifogásolnivaló van abban, ha az élet szokásos viszonyaihoz igazodva ellenszolgáltatásokba beszámítható a lakhatás vagy más természetbeni szolgáltatás is egy ilyen természetű jogviszony keretében? Amit a módosító javaslat tartalmaz, az az életben érzékelhető viszonyoknak a tudomásulvétele. Fel lehet vetni - én elfogadom, képviselő úr - különböző kérdéseket, csak nem kell ezeknek adni egy ilyen - bocsásson már meg -, a Rákosi-korszakra jellemző megközelítést, és ilyen hangnembe, ilyen stílusba, ilyen indulatkeltési szándékokba ezeket beágyazni.
Fel lehet vetni szakmai kérdéseket. Mi soha nem állítottuk, hogy a mi módosító javaslataink tökéletesek. Ennek a vitának a során mindig azt mondtuk, hogy ezt a polgári törvénykönyvet a tudomány képviselőinek kell elfogadnia, és minden módosító javaslat, ez is és a többi is igenis rászorul arra, hogy az a tudós társaság, amelynek igazán kompetenciája volt, lenne és szerintem a jövőre nézve is van ennek a törvényjavaslatnak, ennek a hatalmas kódexnek a kidolgozására, annak a tudós társaságnak legyen feladata, kompetenciája, illetve természetes feladata és kompetenciája az összes fölvetés, az összes módosító javaslat elemzése és szakmai értékelése.
Kártérítés; a megbízási szerződés viszonylatában, így van, a megbízott kártérítését nem korlátozza a jog. Ha ön azt mondta volna, hogy ezt nem munkaszerződésnek kellene nevezni, akkor azt mondanám, hogy ezen érdemes elgondolkodni. De tulajdonképpen, ha szakmai kérdést fel lehet vetni ezzel a javaslattal szemben, akkor ennek valóban a különböző jogviszonyok világában való elhelyezése, az lehet valóban kérdéses, de különben az élet viszonyaihoz igazodik, és semmilyen olyan rendelkezést nem tartalmaz, amit ön ilyen rosszindulatú és ilyen elfogadhatatlan megközelítésben kíván beállítani.
Úgyhogy kénytelen vagyok ezt a felszólalását úgy, ahogy van, egészében visszautasítani.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés