DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Elnézést, itt az ember nem tudhatja, ki van még a monitor túlsó végén, hiszen ezt csak a tisztelt elnök úr láthatja.

Úgy gondolom, van néhány ajánlási pontban szereplő módosító javaslatunk, amiről mindenképpen szót kell ejteni, különös tekintettel azért, mert az imént Salamon képviselőtársam kritikai megjegyzésekkel illette ezen jogintézményeket, és szeretném azokat az indokokat a tisztelt Ház elé hozni, amelyek indokolttá teszik, hogy ezek az új kódex részévé váljanak.

Nevezetesen és elsőként az ajánlás 572. és 679. pontjában foglalt módosító javaslatokról szeretném a véleményemet elmondani. Ezekkel a javaslatokkal eleget kívántunk tenni a szakértői javaslat azon törekvésének, hogy a polgári törvénykönyv mint a magánjogot átfogóan szabályozni kívánó kódex, lehetőleg teljeskörűen szabályozza a gazdasági életben nagy számban kötött, sajátos jegyekkel önállóvá vált szerződésfajtákat.

(17.00)

Ez a két javaslat azt szolgálja továbbá, hogy az eddig is hagyományosan szabályozott engedményezés, valamint a gazdasági, pénzügyi szektor fejlődésével előtérbe került és egyre nagyobb számban alkalmazott faktoringszerződés szabályai, ismérvei és feltételei egyértelműen meghatározottak, egyben elkülöníthetőek legyenek. A jelenleg hatályos, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint a faktoringtevékenység a pénzkölcsönnyújtás egy fajtája, ami követeléseknek az adóskockázat átvállalásával vagy anélkül történő megvásárlását, megelőlegezését, valamint leszámítolását foglalja magába, függetlenül attól, hogy a követelés esedékességének nyilvántartását és a kintlévőségek beszedését ki végzi el.

A magyar bíróságok gyakorlata alapján a faktorálás lényegében eladásnak minősül, amelyre - erre Salamon képviselőtársam is utalt - az engedményezés szabályai alkalmazandóak. A magyar gyakorlat ugyanakkor megkülönbözteti egymástól a faktorálást, ami a követelések megvásárlását jelenti, és a követelések megelőlegezését, amely hitelnyújtásként értékelendő. Magyarországon kizárólag hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások jogosultak ilyen szolgáltatást nyújtani. Az egyértelmű fogalommeghatározás érdekében módosító javaslatunk egyértelművé kívánja tenni a faktorszerződés fogalmát, tartalmilag a következők szerint. Faktorszerződés alapján a faktorvállalkozással szerződő fél arra vállal kötelezettséget, hogy fennálló vagy jövőbeli követelését részben vagy egészben a faktorra ruházza, amely díjazás ellenében köteles az átruházott követelés fejében járó ellenszolgáltatást a jogosultnak részben vagy egészben megelőlegezni, vagy a követelés átruházására tekintettel a jogosultnak kölcsönt nyújtani, továbbá az átruházott követelést nyilvántartani, esedékessé válását követően érvényesíteni, illetve behajtani és a jogosult irányába elszámolni.

E két módosító javaslat szerinti újradefiniálás biztosítja és hangsúlyosabbá teszi azokat az elsősorban finanszírozási és ezzel összefüggő pénzügyi szolgáltatási elemeket, amelyek a faktoring intézményét a visszterhes engedményezéstől megkülönböztetik.

Magyarországon a faktoring egy fiatal, ugyanakkor dinamikusan fejlődő piac, amely jelenleg mintegy 0,5 százalékát jelenti a szerződések arányának. Az ipar, a szolgáltatás és a kereskedelem területén feltehetően növekedni fog a faktoringforgalom. A közismert okok következtében várható a piac átrendeződése, egyaránt új szereplők piacra lépésével, fúziókkal, de valószínűleg a piacról történő kivonulással egyetemben.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Mivel a piac dinamikusan növekszik, ez egyre inkább igényli, hogy a faktoring szabályozása minél hamarabb rendeződjön, pontosításra kerüljön. És talán utolsó érvként annyit szeretnék megjegyezni, hogy a pénzügyi és gazdasági világválság időszakában elemi érdekünk minden olyan új finanszírozási lehetőség megtalálása, a gazdaság szereplői részére történő rendelkezésre bocsátása, amely életképességüket, versenyképességüket szolgálni tudja. Mindezek figyelembevételével kérem, hogy képviselőtársaim ezt az új nevesített szerződésfajtát szíveskedjenek beemelni a kódexbe.

Képviselőtársam említette a másik nevesített szerződéstípust, a lízinget is. Azt kell mondjam, hogy a polgári törvénykönyv új kódexének megalkotása során a lízing szabályozása meglehetősen sajátos fordulatokkal volt tarkítva. Hiszen az előttünk fekvő törvényjavaslat tiszteletben tartja a sokat emlegetett szakértői bizottság 2002. január 31-én közzétett, az új polgári törvénykönyv koncepciójában egyértelműen elfoglalt álláspontját, ennek következtében egységesen kívánja szabályozni a kereskedelmi forgalom szerződéses viszonyait. Megállapítja a koncepció, hogy ez azzal az előnnyel is jár, hogy könnyebben beilleszthetőek egy leendő polgári törvénykönyvbe az olyan újabb keletű szerződéstípusok, mint például a lízingszerződés.

A koncepció szerint a vegyes, több szerződéstípus tartalmi elemeit vegyítő, a gyakorlatban már nevesített szerződésként élő szerződések felvétele az új Ptk.-ba célszerű, de, és talán itt van a lényeg, nem könnyű feladat. A koncepció szerint az egyik megoldás az lehet, hogy az adott szerződésfajtát a jellegadó tartalmi eleméhez legközelebb álló nevesített szerződéstípus körében helyeznék el, a szükséges eltérő szabályokkal vagy a másik szerződéstípusra történő utalással. Ez alapján a koncepció szerint a befogadó anyatípus a részletvétel lehet, a haszonbérleti, illetve finanszírozási lízingnél a hitelszerződés szabályainak kiegészítő alkalmazásával. Figyelemmel mindezen túl, hogy a lízing mint önálló szerződéstípus a mindennapokban nagy számban kerül megkötésre, ráadásul több jogszabály már sajátos rendelkezéseket is megfogalmaz ezen önállóvá vált és önálló életet élő szerződéstípusra, az előttünk lévő törvényjavaslat tartalmazza mint önállóan nevesített szerződést a lízingre vonatkozó rendelkezéseket.

A javaslathoz beérkezett módosító javaslatok között találjuk azt, amely az ajánlás 667. sorszáma alatt szerepel, de irományként 131. számon volt beterjesztve, amit ellenzéki képviselőtársaink jegyeznek. Ez arról szól, hogy ezeket a szerződéseket a törvényjavaslatból töröljük. Érdekes megnézni, ha ma már kiterjedten foglalkoztunk a különböző indokolásokkal, hogy milyen indokolással látták el képviselőtársaink javaslatukat. Azt írják: újszerűnek tűnik, de nem megy túl a látszatújítás szintjén a törvény a lízingszerződésnek az egyes szerződéstípusok körében történő szabályozása, a lízingszerződés legtöbb szabálya a bérleti szerződésre vonatkozó rendelkezések megismétlését jelentik.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szakértői javaslat is elismeri, hogy a lízingügyletek egyre jelentősebb szerephez jutnak a kis- és középvállalkozások finanszírozásában, a lízingpiac folyamatosan egyre nő, egyre nagyobb igény jelentkezik a piac és a gyakorlat részéről, hogy ez a szerződéstípus szabályozásra kerüljön. A Magyar Jogban 2008 szeptemberében megjelent cikkében maga Vékás Lajos professzor is amellett érvelt, hogy az új Ptk. lehetőség szerint teljeskörűen tartalmazza a kereskedelmi üzleti forgalom szerződéses kapcsolataira vonatkozó normákat.

Hallhattuk, tudhatjuk, hogy a lízingszerződés kodifikálása mellett és ellen számos érv és ellenérv szól. A kodifikáció szükségességét támasztja alá az a kétségtelen tény, hogy a gazdasági szféra ügyletei körében a lízingszerződés már régóta meghatározó hányadot képvisel, ami miatt a jogalkotó a szerződés gazdasági jelentősége miatt sem engedheti meg, hogy a szabályozás elmaradása miatt jogbizonytalanság alakuljon ki.

A kodifikáció iránti igényt indokolja továbbá a fogyasztóvédelmi szempontok figyelembevétele is, mivel a fogyasztói pozícióban lévő lízingbe vevők sokszor nincsenek tisztában a jogügylet lényegével és a szerződésből eredő jogaikkal és kötelezettségeikkel. Ezzel szemben tekintettel kell lenni arra a körülményre is, hogy a lízingszerződés több szerződés elemeit egyesítő szerződés, amelynek jellegadó szerződéstípusa akár egyedi szerződésenként is eltérő lehet.

(17.10)

Mindezeknek a követelménye álláspontunk szerint jól tükröződik az ajánlás 677. pontjában szereplő módosító indítványunkban, amelynek és további pontosító indítványainknak a támogatását kérem.

A két újdonságként megjelent, nevesített szerződéssel kapcsolatos álláspontomat ebben foglaltam volna össze, és nem ejtettem szót az ügynöki szerződésekről, amelyek a szakértői javaslat szerint ugyanezen indokolással szintén módosító indítványként kerültek be a javaslat körébe, amellyel kapcsolatban nem fogalmaztak meg ellenzéki képviselőtársaim kritikákat. Bár megjegyzem, hogy ilyen jellegű, tehát ügynöki szerződéseket közvetítői szerződést nyilvánvalóan lényegesen kevesebbet kötnek, és a gazdaság működésében sokkal kisebb szerepet jelent, mint például jelenleg már a lízing.

A tisztelt elnök úr számára jelzem, hogy mivel a rendelkezésemre még álló két és fél perc nyilvánvalóan kevés, hogy a 629. ajánlással kapcsolatos véleményemet kifejtsem, új hozzászólást szeretnék kérni, melyre a jelzésemet megteszem.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu