DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok külön kétperces felszólalásra jelentkezni, ezért csak annyit szeretnék elmondani, hogy nyilvánvalóan a sugárzó anyagokkal együtt járó tevékenység egy sajátos tevékenység, sajátos kockázatokkal, sajátos feltételekkel, sajátos engedélyekkel, ezért ennek a sajátosságnak a felelősség körében történő megjelenítése, úgy gondoltuk, logikus. Természetesen ki is felelne? Hát, ugye sajátos. Ha végignézzük a különböző speciális felelősségi szabályokat, vadkárnál felel a vadászat jogosultja, a termékfelelősségnél a gyártó, a környezeti kárnál az ingatlan tulajdonosa, pedig nem feltétlenül ő folytatta azt a tevékenységet, de folytathatnánk ezt a sort.
Úgy gondolom, a mai, többségében vagy túlnyomó részben konstruktív megvitatás körében áttekinthető ez a kérdéskör, különös tekintettel, hogy létezik és hatályos a '96. évi CXVI. törvény az atomenergiáról, amely azokat a mögöttes feltételeket és szabályokat adja, amelyre a Ptk.-javaslat vonatkozik, és amely miatt ez itt megjelent, az természetesen arra a komplexitásra törekvés, amely általános követelményként mind a szakértői javaslatban, mind az előterjesztett javaslatban következetesen megjelenik, és amit szerettünk volna kiteljesíteni.
Viszont ha már nálam a szó, és meglehetősen hosszú idő áll rendelkezésre a hozzászólásra, szeretnék én is egy konkrét módosító javaslatunk tekintetében támogatást kérni. Ez a 771. ajánlási pontban szereplő javaslat. A mai vita során többször merült fel, hogy az elesett helyzetben élők helyzetének javítása alapvető feladata, célja az előttünk fekvő törvényjavaslatnak. Nem vitatható, hogy az elesett helyzetben élők között is kiemelkedően támogatásra, segítségre, méltányos eljárásra szorulnak azok a károsultak, akik megélhetésük alapjait veszítik el, ennek következtében káruk megtérítésére járadékot lehet és kell megállapítani. Ebben az esetkörben jövedelmet vagy tartást pótol a megállapított járadék.
(18.00)
Mindennek következtében kiemelt jelentősége van annak, hogy a károsult valóban a kieső jövedelemhez vagy a ténylegesen elmaradó tartáshoz juthasson hozzá.
A törvényjavaslat az ötödik könyv 483. §-ában a jövedelemkiegyenlítés szándékával úgy rendelkezik, hogy a jövedelempótló járadékot a káresetet megelőző három évben elért rendszeres jövedelem havi átlaga alapján kell megállapítani. A hároméves időtartam álláspontunk szerint méltánytalanul hosszú, nem tükrözi a gazdaságban, a foglalkoztatásban, valamint a jövedelmi viszonyokban viszonylag gyorsan beálló változásokat, így elfogadhatatlanul torz, méltánytalanul eltérő járadékösszegeket hozna létre, amely méltánytalanság nagy valószínűséggel egyforma eséllyel sújthatná mind a károsultat, mind a kártérítésre kötelezettet.
Az ajánlás már említett 771. pontjában orvosolni kívánjuk ezt a helyzetet, amikor is arra teszünk javaslatot - és itt figyelemmel kívánunk lenni arra is, hogy a károsodás nyilvánvalóan nem előre kiszámíthatóan, hanem sorsszerűen, véletlen időpontban következik be -, hogy a járadékszámítás alapjául szolgáló idő a számbavételre és igazolásra alkalmas, de a javaslatban szereplő három évnél lényegesen rövidebb, egyébként a jelenleg hatályos szabályozással megegyező egyéves időtartam legyen.
A járadék alapjául szolgáló időtartamon túl az intézmény elnevezésével összefüggésben szeretnék még egy megjegyzést tenni. A szakértői javaslat a baleseti járadék fogalmat használja, míg az előttünk fekvő javaslat a keresetpótló járadék fogalmat kívánja alkalmazni. Kérdés, hogy a sokat hangoztatott kritikákhoz képest melyik megfogalmazás a szabatosabb, a pontosabb.
Nem vitatható tény, hogy nemcsak balesetből, hanem sok más károkozó magatartásból is származhatnak olyan károk, amelyek jövedelemkiesést vagy az elmaradó tartás pótlását teszik megalapozottá. Mindennek következtében egyértelmű a következtetés, hogy nem a szakértői javaslat fogalomhasználata az elvárhatóan következetes, magas színvonalú, hanem ezt az igényt a kormány által előterjesztett törvényjavaslat teljesíti. De ezt támasztja alá, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 51. §-a a baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetére biztosított ellátás egyik formájaként szabályozza, biztosítja a baleseti járadékot. Lényegében egy speciális ellátásra szűkítetten lefoglalja ezt a fogalmat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előzőekben taglalt kérdés, vagyis a kiszolgáltatott helyzetben lévők jogainak megóvása érdekében jelentős az a módosító javaslatunk is, amely az ajánlás 792. pontja szerint ismerhető meg, amely megteremtené az egyértelmű és általános kártérítési felelősségét a jogosulttal szerződéses jogviszonyban álló kötelezett által harmadik személynek okozott kárért, amely felelősség a jogosultat addig terhelné, amíg a károsult számára az ismeretlen károkozót meg nem nevezi. Ez a javaslat egyébként megfelel a szakértői javaslatban foglaltaknak, amelyre figyelemmel is kérjük, várjuk támogató szavazataikat. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés