DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hankó Faragó Miklós képviselőtársam szavai alapján már kezdtem fogalmazni magamban, hogy hogyan vonjuk vissza az atomkár szabályozására vonatkozó részt. Aztán a hozzászólása módot adott arra, hogy felüssem az atomenergiáról szóló törvényt, és ott azt találtam, hogy az V. fejezetben - amely az atomenergia alkalmazásával kapcsolatban keletkezett károkért való felelősség és a károk megtérítése címet viseli - három helyen is, az 50., 53. és 58. §-okban nevesítetten felhívásra kerül a polgári törvénykönyv rendelkezése, és ennek a feladatnak a törvényalkotó mostanáig nem tett eleget. Most ezzel a javaslattal tudjuk kielégíteni ezt a szabályozási követelményt, ezért töröltem magamban azt a gondolatot, hogy indokolt lenne visszavonni az atomkár szabályozására vonatkozó részt.

Képviselőtársam aggályára nézvést szeretném elmondani, hogy az 52. § (2) bekezdése tartalmazza, hogy a magyar állam baleset esetén 100 millió SDR, szállítás, tárolás során bekövetkezett atomkár okozásakor 5 millió SDR fölötti kár esetén helytáll. Tehát létezik ez a kívánt mögöttes felelősség. Eddig a mértékig természetesen az engedélyesnek kell helytállnia, efölött pedig az államnak.

Képviselő úrnak a hozzászólása későbbi részében elmondott elismerő, úgy is mondhatnám, hogy dicsérő szavait köszönöm, köszönjük. Az együttgondolkodás lehetőségét szeretném kínálni, hiszen további jobbító javaslatokat holnap délután 16 óráig kapcsolódó módosító javaslatok formájában még elkészíthetünk és leadhatunk. Ezt a gyümölcsöző együttműködést szeretném kérni és ajánlani.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu