GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Láthatóan több ok miatt is gondban vannak konzervatív képviselőtársaim ezzel a törvényjavaslattal. Először is gondban vannak vele amiatt, mert a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága, amire olyan sokszor és nagyon helyesen hivatkozni szoktak, szó szerint a következőket mondta ki egy határozatában: "Az azonos nemű személyek számára, akik az alkotmány alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak az alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja. Az Alkotmánybíróság megállapítja, az azonos nemű személyek számára bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes."

Az Alkotmánybíróság ebben a döntésében kifejezetten feladatként írta elő a törvényhozásnak, hogy az azonos nemű párok számára egy, a házasságéhoz hasonló - az alkotmánybírósági szóhasználatot idézem, használom magam is: ahhoz hasonló - jogállást hozzon létre. De gondban vannak ezzel a dologgal azért is, mert ez a fajta hátráló és a teljes érvrendszert fel nem fedő érvelés, amit használnak, nagyon nehezen védhető, mert nagyon-nagyon kilóg a lóláb. Amikor a házasságról volt szó, akkor mással érveltek, amikor erről van szó, akkor most megint mással érvelnek; most már az Alkotmánybíróságra kevésbé lehet hivatkozni. Az embernek közben folyamatosan olyan érzése van, hogy az igazi érveket pedig nem mondják ki, valószínűleg azért, mert azok a szavak, amelyeket az őszinte és nyílt érvelésükben használnának konzervatív képviselőtársaim, nos, ezekről a szavakról, ezekről a jelzőkről valószínűleg tudják, hogy ilyent kultúrállamban már nem illik használni.

Kicsit beljebb lennénk - bár nem lenne jobb ízű ez a vita, de kicsit beljebb lennénk -, hogyha hallhatnánk a valódi érveket azokkal a főnevekkel és azokkal a melléknevekkel, amelyeket szívük szerint használnának akkor, amikor a szexuális kisebbségekhez tartozó emberekről és az ő emberi jogaikról van szó. Szerintem őszintébb lenne ez a vita, hogyha előállnának a farbával, és elmondanák, mit gondolnak, nem pedig arra hivatkoznának, hogy ekkora válság idején nem is illik ilyenekről beszélni. A tegnapi napon és az elmúlt két hétben, ha valaki végignézi, milyen témákban adtak be ellenzéki képviselőtársaim interpellációkat, kérdéseket, akkor joggal ugyanígy fel lehetne tenni azt a kérdést, hogy válság idején miért ilyenekkel foglalkoznak. Nyilvánvalóan súlyos válság van Magyarországon, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy az emberi jogi kérdésekkel ne kellene foglalkozni - sőt.

Gondban vannak ezzel a dologgal - mondom még egyszer - ezért a "mi illik" kérdés miatt, mert nem érezzük azt, hogy őszintén megmondanák, mit is gondolnak ezekről a dolgokról. És persze gondban vannak azért is - és ebben, ha együttérző nem is, de racionálisan megértő tudok lenni -, mert értem, nagyon nehéz az ellen érvelni, hogy embereknek, akiknek egy köztársaságban kevesebb joguk van, mint a többi állampolgárnak, hogyha nem is azt az összes jogot, mint amivel a többi állampolgár rendelkezik, de legalább valami ahhoz hasonlót adjunk meg, ez ellen nehéz érvelni.

Az emberi jogok kiterjesztése ellen nehéz érvelni, legalábbis úgy, hogy az ember a jószándékúság és a jóérzésűség látszatát képes legyen megtartani. Amellett érvelni, hogy embereket rekesszünk ki a jogok egy bizonyos csoportjából, olyan jogokról beszélünk, amelyek a hétköznapi életben minden ember számára, aki más embertársával együtt próbál élni szeretetben és boldogságban, alapvető jelentőségűek - vagyoni jogokról beszélünk, az egészségügyben a hozzátartozói státushoz kapcsolódó jogokról beszélünk, nem egyszerűen magasztos, liberális emberi jogi elvekről beszélünk, hanem a hétköznapi élet legapróbb, legkézenfekvőbb és emberséges alapon állva legegyértelműbben megadandó jogairól beszélünk -, ezek ellen nehéz érvelni, nem is nagyon igyekeznek.

Azt, hogy gondban vannak, legjobban talán az szimbolizálja, hogy úgy folytatunk az egyik legnagyobb létszámú Magyarországon élő kisebbség jogi helyzetéről vitát a Magyar Országgyűlésben, hogy a parlament emberi jogokkal és kisebbségekkel foglalkozó bizottságának elnöke részt sem vesz ebben a vitában. Ez is jól jelzi azt, hogy valószínűleg érzik, itt azért valamit kellene csinálni, kellene előrelépni, nem lehet túlságosan bátran és védhetően lépni ez ellen, de nyilván van egy csomó olyan szavazójuk, akiket nem lehet ebben a kérdésben megbántani, és a fülüknek tetsző dolgokat kell mondani. Nyilvánvalóan ebben a vitában is elő fognak jönni még ezek a mondatok is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ami miatt talán még gondban vannak, az néhány korábbi ígéret, ezek közül most csak egyet emelnék ki. Kereszténydemokrata képviselőtársam nagyon derék és tisztességes módon alámerült egy olyan közegbe, ami valószínűleg nem a saját közege: ha jól tudom, tavaly vagy tavalyelőtt Lukács képviselő úr megjelent a Szigeten egy rendezvényen, és részt vett egy kerekasztal-beszélgetésen. Ha jól emlékszem, akkor azt mondta ezen a beszélgetésen, hogy házasságról szó sem lehet, mert az a kereszténydemokraták elveivel ellentétes, de természetesen hogyha lenne egy, de a házasságnál kevesebb, regisztrált élettársi kapcsolatnak nevezett intézmény, akkor azt megszavaznák, mert az nem lenne ellentétes az elveikkel. Azt természetesen a Kereszténydemokrata Néppárt is és minden konzervatív párt belügye, hogy ezeket a belső vitákat hogyan intézik el, én csak emlékeztetni szeretnék ezen a helyen és ebben az időben is arra, hogy ilyen vélemény is elhangzott az önök képviselőtársától.

Fura a magyar politika, leginkább a magyar politika konzervatív oldalának a viszonya a Magyarországon élő melegekhez és leszbikusokhoz. Miközben tudjuk azt, hogy minden fejlett társadalomban, ahol erre már modern mérési társadalomkutatási eszközök rendelkezésre állnak, 4-6, de lehet, hogy 5-8 százaléka ezen társadalmaknak a saját neméhez vonzódó emberként született, miközben ezt a társadalmi tényt ismerjük, eközben a magyar politikában, azon belül is leginkább a konzervatív sorokban valami nagyon fura jelenséget láthatunk. Én leginkább egy filmes párhuzamot tudnék mondani, nem biztos, hogy e Ház falai között sokan ismerik a filmet, de azért felhozom.

Van egy zseniális sci-fi vígjáték, a Man in black című film, amely egy új paradigmát hozott a földönkívüliekről szóló mozik történetébe. Eddig a földönkívüliekről, az ufókról szóló filmek mindig arról szóltak, hogy jönnek valami távoli bolygóról az ufók, akiktől rettegnünk kell, és az az alapvető céljuk, hogy elpusztítsák a bolygónkat. Nos, ez a film, ami egy nagyon helyes vígjáték, arról szól, hogy az amerikai kormánynak van egy titkos ügynöksége, amely a Föld nevű bolygón évtizedek óta itt élő földönkívüliekkel, akik emberi alakban élnek közöttünk, tartja a kapcsolatot, és az ügyeiket intézi. Ebben a filmben kiderül, hogy Elvis Presleytől Karim Abdul-Jabbaron keresztül a középiskolai matematika-tanárnőn át a sarki zöldségesig, az amerikai elnök is megjelenik a filmben, a volt amerikai elnök, akiről szintén kiderül, hogy valójában ufó, aki emberi alakot öltött.

Valahogy így vannak a Magyarországon élő több százezer meleg és leszbikus állampolgárral, embertársainkkal; egyszerűen nem képesek szembenézni azzal, hogy lehet, hogy az az ember, akitől a zöldséget veszik a sarkon, vagy aki a középiskolában tanította önöket, vagy aki a televízióban műsort vezet, vagy éppen gólt rúg a focipályán, bizony úgy született, hogy a saját neméhez vonzódik. Ezt az egész vitát még mindig körüllengi valami végtelenül középkori nyelvhasználat, úgy beszélnek erről a dologról, mint valami bűnös dologról, mint valami fertőző betegségről, miközben minden modern tudásunk szerint valamennyi társadalomban az emberek egy bizonyos meghatározott kisebbségi csoportja egész egyszerűen veleszületett tulajdonságként rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, és emiatt elítélni őket, ez körülbelül olyan, minthogyha a szemünk színe, a hajunk színe vagy éppen a nemünk miatt, vagy valaki más szeme színe, haja színe, neme miatt fogalmaznánk meg róla elítélő véleményt.

Érdemes lenne szembenézni azzal, hogy egy köztársaságban élünk, amelynek az alkotmánya az emberi jogokat biztosítja valamennyi itt élő magyar állampolgár számára, és tetszik vagy nem tetszik ez a konzervatív érzésű embereknek, a Magyarországon élő melegek és a Magyarországon élő leszbikusok magyar állampolgárok, és természetesen ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint minket, akiket a sors vagy a Jóisten abban a szerencsében részesített hozzájuk képest, hogy a többséghez tartozunk.

(12.40)

Mert bizony, tisztelt képviselőtársaim, ha emberi jogokról beszélünk, akkor azt is ki kell mondani, hogy kisebbséghez tartozni nagyon sokszor bizonyos értelemben szerencsétlenséget, megpróbáltatást tud jelenteni. Azt gondolom egyébként, valamennyien tartozunk az élet valamilyen területén valamilyen kisebbséghez, kisebb-nagyobb mértékben valamennyien átéltük már azt, hogy milyen az, amikor az ember egy kisebbségi csoport tagjaként kerül szembe a többséggel, és adott esetben emiatt kellemetlenségek vagy hátrányok érik őt.

A politikának, a parlamentnek, a törvényhozásnak éppen egy olyan jogi környezet biztosítása lenne a feladata ezen a területen is és más területen is, ami mentesíti a kisebbségi sorban élő embereket ezektől a hátrányoktól. A politikának az lenne a feladata, hogy ebben az országban cigánynak születni, ebben az országban melegnek, leszbikusnak születni, ebben az országban fogyatékkal élni ne elviselhetetlen hátrányt jelentsen. A politikának, a törvényhozásnak az lenne a dolga, hogy olyan jogszabályokat hozzon, amelyek ezeket a hátrányokat csökkentik. Ez egy ilyen törvényjavaslat, ami előttünk fekszik. Ezért kellene, azt gondolom, támogatni valamennyiünknek.

A politika, a törvényhozás feladatáról beszéltem. Az biztosan nem feladata a törvényhozásnak és a parlamenti képviselőknek, hogy megmondják az embereknek, hogyan kell és hogyan lehet boldognak lenni. Az biztosan nem feladata a politikának, egyetlenegy parlamenti képviselőnek sem, hogy ráerőltesse a saját világképét, a saját világlátását, a saját értékítéletét a többi emberre. Nem ez a dolgunk, nem ezért vagyunk itt. Az biztosan nem feladata különösen a parlamentnek, a jogalkotóknak, a parlamenti képviselőknek, hogy ítéletet mondjanak azokról az emberekről, akik máshogy élik az életüket, mint ahogy az, mondjuk, az adott parlamenti képviselő szerint szép vagy értékes vagy rendben lévő dolog. Biztosan nem az a dolgunk, hogy ítélkezzünk. És ha meg is tesszük, mert persze mindenki megbotlik és megteszi, akkor, könyörögve kérem önöket, legalább ne a törvényekben mondjuk ki ezt az ítéletet mások fölött, akikről azt gondolunk, amit gondolunk.

Kisebbségi sorsról, kisebbségi csoporthoz való tartozásról beszéltem, és azt mondtam, hogy nagyon sokszor az élet egyes területein szerencsétlenséget tud ez jelenteni. Úgy értem ezt, hogy természetesen azok, akik ezekhez a kisebbségi csoportokhoz tartoznak, tisztában vannak azzal, amit Donáth képviselő úr nagyon szépen kifejtett az emberi jogi bizottságban, hogy ez az ő sorsuk, és jó esetben ezt büszkén vállalva megküzdenek mindazzal a szerencsétlenséggel, amit a többségi társadalom ellenállása, elutasítása, kirekesztése, meg nem értése, időnként gyűlölete jelent. Ők ezt a sorsukat vállalják jó esetben, és így próbálnak meg boldogulni.

Egy politikai analógiára hívtam fel az emberi jogi bizottság ülésén fideszes és kereszténydemokrata képviselőtársaim figyelmét. Van egy nagyon tiszteletreméltó elv, amit egy kisebbségi csoporttal kapcsolatban a politikájukban generálisan alkalmazni szoktak. Amikor a határon túli magyarságról van szó politikai vitákban, és a határon túli magyarság azokban az államokban, ahol élni kénytelen, bizony kisebbségnek számít, szóval, amikor róluk van szó, akkor azt halljuk a Fidesztől és a kereszténydemokratáktól, hogy azt is úgy támogatják, ahogy azt a határon túli magyarok szervezetei kérik. Merthogy ez így helyes. Nos, valami hasonlót javasolnék én is a Magyarországon élő kisebbségekkel kapcsolatban is konzervatív képviselőtársaimnak. Ezt a politikai módszertant alkalmazzák akkor, amikor a Magyarországon élő melegekről és leszbikusokról van szó.

Ne adjanak nekik többet, szó nincs itt semmiféle többletjogról, képviselő asszony. Itt jogegyenlőségről van szó, semmiféle többletjogokról nincs szó. Szóval, ne adjanak nekik többletjogokat meg többet, mint amit kérnek, egyszerűen csak annyit, amennyit az ő szervezeteik, képviselőik kérnek, annyit adjanak meg nekik. Nem kell többet, azt gondolom.

Az biztos, hogy ezzel a törvényjavaslattal, amennyiben az Országgyűlés elfogadja, Magyarország előrébb lép a jog előtti egyenlőség tekintetében, ezért ezt a Szabad Demokraták Szövetsége támogatni fogja. A későbbi érveimet, illetve adott esetben a törvényjavaslattal szemben megfogalmazott kritikámat is egy következő hozzászólásban fogom elmondani.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu