GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ékes képviselő asszonynak azért a genetikával kapcsolatos olvasnivalókat szívesen a figyelmébe ajánlanám, érdemes tájékozódni ebben a kérdésben. Nagyon egyszerűen megvizsgálhatjuk ezt a dolgot. Ha önöknek igazuk van abban, amit mondanak, akkor valószínűleg a saját nemükhöz vonzódó emberek tényleg csak ufók lehetnek, semmi más, mert anyától nem születhettek. Ha ennek egy, a családon belüli mintát utánzó dolognak kellene lennie, ahogy ezt önök mondják, akkor egyszerűen nem léteznének ilyen emberek, hiszen aki anyától és apától családban születik, csak heteroszexuális lehet. Ezt mondják önök, ugye? Tehát a tévéből látják, meg nem tudom, hol látják, és eltanulják, így alakul ki a homoszexualitás, ezt állítják.
(13.00)
Ez egészen elképesztő 2009-ben a Magyar Országgyűlésben. Ilyen szintű tájékozatlanság és ilyen szintű felvilágosulatlanság egészen megdöbbentő ebben a dologban.
Hadd mondjam el, hogy érdekes, amikor hosszan, már-már könnyes szemmel értekeznek a családról és a család rombolásáról, itt hadd idézzem fel, hogy hosszú évek óta nem tud megszületni megfelelő jogi szabályozás a családon belüli erőszak elleni fellépésre azért, mert a konzervatív pártok ezt megakadályozzák. A családon belüli erőszakról szóló törvényjavaslat vitájában konzervatív képviselőtársaim még a fogalmat is vitatták, hogy egyáltalán létezik családon belüli erőszak. Miről beszélnek akkor? Mi ez az álszentség? Mit akarnak megvédeni? Kiktől akarják megvédeni a családot? Azoktól az emberektől, akik egyszerűen másnak születtek, és egyáltalán nem tudnak és nem is akarnak úgy élni, ahogy azt önök szeretnék? Hát attól kevesebb boldog ember fog családban élni, hogy néhányaknak, keveseknek megadjuk azt a lehetőséget, hogy ők úgy legyenek boldogok, ahogy ők szeretnének? Én nem gondolom; nem gondolom, hogy ez így lenne. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés