GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Turi-Kovács Béla az őszinte beszédről beszélt, és azt állította, hogy engem, illetve a liberálisokat általában semmilyen érzelmi indíttatás nem vezérel ennek a dolognak a kapcsán, pusztán csak politikai célszerűségből, számításból szavazókra vadászunk. Hozzáteszem, hogy ez azért már egy lépcsőfokkal szofisztikáltabb megközelítés, mint a jobboldalon, a jobboldali sajtóban és a jobboldali internetes nyilvánosságban egyébként abszolút polgárjoggal bíró megközelítés, miszerint ha valaki kiáll a melegek jogai mellett, az - mondjuk ki - csak buzi lehet. Ezt szokták mondani. Ennél azért eggyel jobb az, ha arról a képviselőről, aki kiáll a melegjogok mellett, azt mondjuk, hogy semmilyen érzelmi indíttatása nincs. Hozzáteszem, hogy nekem egyébként van, mert heteroszexuális emberként nagyon sok meleg fiatalt és kevésbé fiatalt ismerek, értékes embereket, akiknek szívesen küzdök a jogaikért itt ebben a Házban és a Házon kívül is.

De ha már arról beszéltünk, hogy nincs érzelmi indíttatás, hanem csak politikai célszerűség és szavazatvadászat van, akkor két dolgot szögezzünk le. Egyrészt Turi-Kovács Béla nagyon jól veszi észre azt, hogy itt állampolgárokról van szó, 6-8 százaléknyi magyar állampolgárról, akiknek van szavazati joguk. Ha pedig nekik van szavazati joguk - ha valahogy ezt a hibát korábban elkövette a Magyar Országgyűlés, hogy engedi őket szavazni -, tegyük fel azt a kérdést, hogy akkor az ilyen típusú jogoktól miért és hogyan fosztjuk meg őket. Illetve megkérdezem, hogy milyen politikai célszerűség vezérli Turi-Kovács Bélát és a vele egy platformon lévőket, hogy megakadályozza azt, hogy az emberi jogok egy részét kiterjesszük magyar állampolgárok egy olyan csoportjára, akik ezekkel a jogokkal nem rendelkeznek. És mi a képviselő úr javaslata, akkor mondja meg, hogyan szabályozzuk ezt a dolgot? Ékes Ilona képviselő asszony meglehetősen szűkkeblűen annyit mondott, hogy ha betegek lesznek, akkor húsz-harminc évnyi együttélés után kapjanak az egészségügyi intézményben egymásról információkat. Ez szűkkeblűség. Mi van az örökléssel, mi van a vagyonjogi kérdésekkel? Hogyan szabályozná ezt, képviselő úr, ha nem egy valamilyen ilyen intézmény keretében? (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu