DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Igazából ezzel a kettéválasztással egyfajta gordiuszi csomót is ketté akartunk vágni, nem csak a zálogjogot meg a zálogszerződést, pontosan arra tekintettel, amit Salamon képviselő úr is mondott, hogy ez néha az egyik részbe kerül a dologi tulajdonságok kidomborításával vagy néha a kötelmi részbe a kötelmi tulajdonságok kidomborításával, de amennyiben kettéválasztjuk, és magát a jogot egyértelműen az egyik részbe, a szerződést pedig a másik részbe helyezzük el dogmatikailag, akkor valamelyest ez a vita is feloldható, amely magának a zálogjognak az intézményét olykor ide-, olykor odahelyezi.

Úgyhogy igazából ez volt a célunk ennek a javaslatnak a beterjesztésével, ennek a koncepcionális kettéválasztásnak a megszövegezésével, hogy ezt a dichotómiát egyfajta belső kettéosztással helyezzük el a különböző területekre.

Köszönöm szépen. (Dr. Salamon László tapsol.)

Forrás: parlament.hu