DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Számos civil szervezet, közöttük a Nemzeti Fórum, a Magyarországért Egyesület, a polgári körök - és még sokat sorolhatnék -, azt érzékeli, hogy társadalmunk egyre jobban tudatában van annak, hogy az előző rendszerből milyen sok terhet hoztunk. Az önkény kialakította az új, teljesen alaptalanul szocialistának nevezett embertípust, aki tudja, hogy közösségi ügyekben csak hátrány, sőt akár súlyos megtorlás is érheti, s legjobb, ha családja sincs, csak magának és azon belül is csak a pillanatnak él.

Erre a terhes örökségre nem adott választ a változás. A leglényegesebb kérdésekben a kerekasztal a rendszerváltozás kezdetén állást sem foglalt, nem beszéltek ott a közösségi kultúra védelméről, ami megóvhatná lelki egészségünket, nem volt szó évtizedes népesedési szakadékunk kezeléséről, a kialakítandó új gazdasági rend kapcsolatáról a magyar társadalommal, csupán jogi megoldások születtek a politikai birkózóporond számára, és egy olyan, ideiglenesnek nevezett alkotmány, amit azóta is véglegesnek tekint a hatalom.

Ekkor kezdődött meg az emberek elidegenítése a jogállamtól azzal, hogy a jog szembekerült a mindenkiben ott szunnyadó igazságérzettel. Nem történt meg a múlt pártállami rendszertől való következetes jogi, politikai és erkölcsi elhatárolódás. Márai szavaival élve azt is mondhatnánk: a koncot féltők irányítják az eseményeket.

Így végül a társadalomnak annyi védelme sem maradt, mint a szomszédos országokban, ahol a megújított országvezetések legalább fékezték a külső, nyers erő rászabadulását a belső társadalomra. Ebben a folyamatban a legrombolóbb szerepe a legcinikusabb módon a Gyurcsány-kormánynak van. Ezzel viszont elérte azt, hogy kinyílt az emberek szeme. Az őszödi beszéd ismertté válása óta minden manipuláció, vádaskodás, társadalmi csoportok egymásnak ugratása és megfélemlítése ellenére élénkül a civil szervezetek tevékenysége. Ez néha ellentmondásos folyamat a sokfejű társadalom megoszthatósága miatt.

Az utóbbi időben azonban egyre jobban jelentkezik valami egységes akarat. Miben nyilvánul ez meg? Összehasonlítottam 25 nagyobb civil szervezet javaslatait, és ezek szerint az önszerveződő társadalom azt kívánja, hogy állítsuk meg demokratikus jogállami fejlődésünk visszabontását. Legyen lehetőségünk olyan politikai vezetést választani, amelyik elszánt a nemzeti érdekek következetes védelmében. Legyen lehetőségünk elszámoltatni is! Ne lehessen tovább fosztogatni a közvagyont és országunk természeti kincseit! És megtorlást kérnek a ragadós kezűekkel szemben. A még meglevő nemzeti vagyon szigorú védelmét és az erre épülő szolgáltató, szolgáltatni képes államot építsünk.

Minden ember arra született, hogy értéket teremtsen. A nálunk kialakított rablórendszer a munkanélküliek hadával, az embereknek a nyomorba és bűnözésbe kényszerítésével az Isten arcát, az ember méltóságát tapossa sárba. Hiszen a hatalom eleve arra kényszeríti az embereket, hogy hazudjanak, csaljanak, esetleg a megélhetés kedvéért.

Már csak ezért is szükséges a folyton növekvő, áttekinthetetlen elvonások helyett az emberek teherbíró képességéhez igazított, igazságos közteherviselés, a hazai ipar, a hazai vállalkozások, a nemzeti termékek megbecsülése.

(19.30)

A pénzellátás, a monetáris politika ne egy szűk csoport előjoga legyen, hanem biztosítsuk a demokratikus törvényhozás érdemi beleszólását. A pénzügyek végül is komolyabb dolgok annál, mint hogy liberális elveikbe szédült, kizárólag pénzügyi látókörű és érdekkörű személyekre bízhassuk. És visszatérő igény, hogy emeljük végre tényleg magunkhoz határon túli testvéreinket, és külpolitikánkban jelenjék meg egy egészséges közszellem természetes méltósága, a nemzeti érdekek következetes képviselete. Mindez jelenjék meg alkotmányba foglalva, történelmi hagyományaink folytatásaként.

Az anarchista Proudhon szerint a magántulajdon lopás; sőt rablás is, mondták a kommunisták, és eszerint cselekedtek. Az első szabadon választott magyar kormány a szabadság és tulajdon és a szociális piacgazdaság jelszavával kampányolt. És azért kértem most szót, hogy ezek a szavak tetté váljanak. Tetté váljanak akkor is, ha olyan országban élünk, ahol a felelős kormányt követelőket a gyülekezési szabadság megsértésével vádolhatják.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu