VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztők! Én is azzal szeretném kezdeni, hogy egy alapvetően pozitív, jó szándékú, előremutató kezdeményezés fogalmazódik meg, olyan javaslatelemekkel, amelyek szándéka egyértelműen a pontosítás, a javítás. Ennyiben tehát a javaslat egyértelműen támogatható. A hozzászólásom elején szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a legnagyobb problémám a javaslattal az, hogy azokra az egyértelműen a rendszerben benne lévő generális alapvető problémákra, amelyek nap mint nap feszítik a rendszert, ez a javaslat, ez a módosítás nem ad választ, pedig ezek itt vannak előttünk, és ezek azonnali módosítást igényelnének, azonnali változtatásokat igényelnének.

Kimondottan örülök annak, amit itt kifogásoltak a képviselőtársaim, hogy kimaradt a javaslatból, az előttem szólóhoz csatlakoznék, a közúti közlekedési szervezetekkel kötött megállapodás. Teljesen egyértelműen azt gondoltuk korábban, és azt gondolom ma is, hogy az a javaslat, ami a kormány által beterjesztett tervezetben benne volt, olyan precedenst teremtene, ami vállalhatatlan. Olyan különbséget fogalmazna meg gazdasági szereplők között a szakképzési hozzájárulás ügyében, amely nem vállalható, nem támogatható, ezért kimondottan pozitívnak tartjuk, hogy ez a javaslatelem kikerült.

Néhány konkrét ügyre szeretnék hivatkozni a javaslatban. Egyrészről teljesen egyetértünk azzal a szabályozási iránnyal, amelyik a hozzájárulási fizetési kötelezettséggel terhelt gazdasági társaságok ügyében a tiszkek, gazdasági társasági formában működő tiszkek körét kiveszi a fizetési kötelezettek köréből. Ez egy helyes kezdeményezés. A korábbi javaslatnak ez egy hibája volt, ezt meg kellett tenni. Azzal is egyetértünk, hogy az egészségügyi ágazathoz hasonlóan szabályozza a hozzájárulási fizetési kötelezettség ügyét a javaslat. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen pozitív irány, tehát támogatható.

A javaslat - a normaszöveg haladási irányához kötődve szeretnék lépni tovább - engedményt tesz a tekintetben, hogy a fejlesztési támogatás ügyében, amit a fenntartó fogadhat, adminisztratív költségeket 3 százalékban elszámolhat. Ezt indokolatlannak tartjuk. Úgy gondoljuk, hogy a bürokratikus elemek erősítését nem kellene támogatni, hanem inkább gyengíteni kellene. Ezeket az adminisztratív terheket a korábbi rendszerben is megoldották az intézmények, megoldották a szakképző intézmények, amelyek fogadták ezt a támogatást. A fenntartó ilyen költségeinek elismerése a szakképzéstől veszi el a forrásokat, ezt tehát nem tartjuk indokoltnak. A jogszabály lehetőséget teremt most is működési típusú költségek elismerésére, benne kellene maradni abban a keretben, amely erre szolgál, vagyis ezt az elemet helytelenítjük.

A fejlesztési megállapodásra vonatkozó pontosítások helyesek. Ugyanakkor azzal, hogy a fenntartó fogadja a fejlesztési támogatást, egy újabb bürokratikus elemként megjelenik a felhasználói megállapodás szabályozása. Míg korábban tehát a közvetlen fejlesztésitámogatás-fogadás esetén ennek egyik eleme volt meg, most kettő elem lépett be, megduplázódott a megállapodásmegkötési kényszer. Úgy gondoljuk, hogy ez megint a bürokratikus elemeket erősíti. Az önkormányzati fenntartású intézmények esetén felvetett rendeleti alapú szabályozás egy jó irány, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy ennek a szabályozásnak az egyik problémája a rugalmatlanság. A fenntartóhoz átkerülése a fejlesztési támogatás fogadásának egyrészt azt a célt szolgálta, hogy az egyenlőtlenségeket kiszűrjük a rendszerből, ami nem megy másként, csak ha a fenntartó valamilyen elv szerint, valami szakmai szempont szerint újraosztja a fejlesztési támogatásokat, és a saját fejlesztési prioritásait érvényesíti, különben nincs értelme ennek a rendszernek.

Úgy gondoljuk, hogy a tapasztalatok, amelyek az elmúlt fél évben e tekintetben összegyűjthetők, nem ezt az irányt erősítik, hanem éppen azt, hogy lényegében a fenntartók postás szerepet töltenek be, a fejlesztési támogatás összegyűjtése, megszerzése továbbra is az intézmények kezében van. Ezek az intézmények közvetítik ezeket a fenntartó felé, a fenntartó pedig továbbosztja az intézmények felé, vagyis az eljárás bürokratikusabb lett, az eljárás bonyolultabb lett; bonyolultabb lett az intézmények számára, és bonyolultabb lett a gazdasági szereplők számára.

(18.10)

Lényegesen többet dolgoznak ugyanazért a forrásért, a forrásmegszerzésnek pedig az alapvetően egyenetlen, problematikus elemeit ez a szabályozásváltozás nem kezelte. Most ezzel a felhasználói megállapodással egy újabb bürokratikus elemet léptetünk be a rendszerbe, ahelyett, hogy az alapproblémát kezelnénk. Erre majd egy kicsit később szeretnék visszatérni.

Azokkal a javaslatelemekkel, amelyek a bürokratikus eljárás pontosítását a visszaigénylések esetében megfogalmazzák, alapvetően egyetértünk. De egyetértünk azzal a felvetéssel is, amelyik azt mondja, hogy ezek a szabályozási elemek rendkívül részletezőek, és nem törvényi szintű szabályozást igényelnek.

A módosító javaslat generálisan abba az irányba tolja a rendszert, amelyben a kamara ellenőrző szerepét növeli. Ezt alapvetően pozitívnak tarthatnánk. Ugyanakkor rögtön felvetődik a kérdés, hogyan várhatjuk el a kamara ellenőrző szerepének erősödését akkor, amikor éppen azokat a szervezeteket kellene ellenőriznie intenzíven a kamarának, amelyeket képvisel, amelyektől a léte függ. A kamarai ellenőrzési szerep ebben az esetben csak korlátozottan érvényesülhet, ha egyáltalán érvényesülhet. Ez is egy olyan generális probléma, amivel az előterjesztés nem foglalkozik, a rendszernek pedig sajátja. A kamara ellenőrző szerepe ott érvényes lehet, ahol a konkurenciát ellenőrzi, többek között például az intézményi tanműhelyeket, az igazi konkurencia azonban itt sem érvényesül, hiszen együttműködési kényszer van a kamarák és az intézmények között. Tehát a kamara ellenőrző szerepe meggyőződésünk szerint korlátozott. Ennek erősítése az alaprendszer filozófiáját nem változtatja meg. Meggyőződésünk szerint ezzel van hiba.

Mint ahogy a kamarai rendszerhez kötődik az a másik hiba is, ami szintén nem kerül elő ennek a javaslatnak a vizsgálata során: hogyan várható el, hogy a kamara vagy a gazdasági szereplő költséghatékony irányba lépjen el, a forrásfelhasználás hatékonyságát javítsa akkor, amikor semmilyen szinten nem költségviselő, minden költségét visszaigényelheti? A szereplők ezért abban érdekeltek, hogy maximalizálják a költségeket, hisz nincs korlát, az állam minden költséget, ami beletartozik az elismert költségekbe, szinte korlátlanul a visszaigénylés okán átad nekik. Ez azt jelenti tehát, hogy a kamara, miután nem költségviselő, ezért nem költségérzékeny, innentől kezdve a forráskiáramlás sajnos ezen az alapon nem kontrollálható.

A regionális fejlesztési és képzési bizottságok szerepének erősödésével sokan vitatkoznak. A magunk részéről azzal a szemponttal, hogy itt a gazdaság érdekei markánsan megjelennek, alapvetően nem vitatkozunk. A hiányszakmák ügyének a kérdésével eddig is egyetértettünk, ezután is egyet fogunk érteni. Úgy gondoljuk, hogy a hiányszakmák kezelésére megfogalmazott konkrét javaslat a szakiskolai ösztöndíj ügyében egy helyes kezdeményezés, de ez is félrevisz, illetve egy olyan problémát akar kezelni, amely problémát ezzel a megoldással megítélésünk szerint nem lehet kezelni. Tehát pótcselekvésnek érzékeljük, de még egyszer mondom, pozitív iránynak.

Hogy miért pótcselekvés? Azért, mert arról szól a javaslat, hogy nem lenne hiányszakma az adott szakma, ha valóban a munkaerő-piaci igények irányába mozdulna el a képzés, vagy ha a gazdasági szereplők valóban a munkaerőpiac folyamatait, igényeit közvetítenék. Most azt gondoljuk, hogy úgy lehet ezt segíteni, ha ösztöndíjat adunk azoknak a diákoknak, akik be akarnak lépni ezekbe a szakmákba. Ez azt is jelenti, hogy nem adunk ösztöndíjat mindazoknak, akik nem a munkaerő-piaci igénynek megfelelő képzésekben vesznek részt. Úgy gondoljuk, hogy az érdekeltségi rendszert alapvetően kellene megváltoztatni, és azt nem a diákok oldaláról, hanem a gazdasági szereplők oldaláról kellene kezdeményezni. Akkor lépne érdemben előre a rendszer. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a szakiskolai képzési ösztöndíj egy pozitív és jó irányú kezdeményezés, de az alapproblémát megítélésünk szerint nem fogja rendezni.

A tekintetben, hogy a képzési irányokról dönt a régióban a regionális fejlesztési és képzési bizottság, ezzel kapcsolatban az a problémánk, hogy ez a döntés valószínűleg nem lesz effektív döntés, nem lesz tényleges döntés. Nem hiszem az eddigi tapasztalatok alapján, hogy bármilyen képzési irányban, ahol minden esetben megjelenik a kamarai érdek vagy a gazdálkodó érdek a képzés szervezésében, függetlenül attól, hogy munkaerő-piaci igény áll-e a képzés mögött vagy csak képzési szándék a gazdasági szereplők részéről, korlátozásra kerülnének az adott szakmai képzések.

Úgy gondoljuk tehát, hogy alapvetően a bürokratikus szabályozás nem működik, a közvetlen gazdasági szereplői érdekeltség az, amely működhetne, ehhez pedig az kellene, hogy költségviselőként is megjelenjenek a gazdasági szereplők.

Az előző hozzászólásban nagy hangsúlyt kapott az a kérdés, hogy különbséget tesz-e a javaslat a korábbi tiszkek és a jelenlegi tiszkek vagy az új tiszkek között. Remélem, pontosan olvastam a javaslatot, nem a tiszkek létrejötte kapcsán fogalmaz meg különbséget, hanem a működési formájuk szerint. A fejlesztési támogatást mindig a fenntartó fogadhatja, ha az első körben, az NFT I.-ben létrejött tiszkek jelentős része, kettő kivételével, gazdasági társasági formában működik, és a gazdasági társaság mint fenntartó fogadhatja közvetlenül a fejlesztési támogatást. A létrejött második körös tiszkekben a nonprofit vagy gazdasági társaság formában működtetett tiszkek aránya sokkal kisebb. A jelentős részük az úgynevezett szakképzés-szervezési társulás formájában jött létre, itt pedig van fenntartó, többségében önkormányzati fenntartó, és ez az önkormányzati fenntartó fogadja a támogatást. Vagyis nem a régiek és az újak között tesz különbséget a javaslat, hanem a működési forma tekintetében.

Tehát e tekintetben természetesen egy sok intézményt fenntartó önkormányzati fenntartó távolsága a konkrét szakképzési intézménytől sokkal nagyobb ebben az esetben, mint akkor, ha gazdasági társasági formában működik a szervezet, ott sokkal közvetlenebb és egyértelműbb a kapcsolat, tehát jobban és közvetlenebbül érvényesül az egy-egy konkrét intézmény közvetlen érdeke. Mindannyian tudjuk, hogy a fejlesztési források ma meghatározó szerepet töltenek be az intézmények működésében. A szakképző intézmények számára az egyetlen érdemi mozgástér ma a fejlesztési támogatás. A fejlesztési támogatás megszerzése ezért kulcskérdés.

Úgy gondolom, hogy visszautalva a korábban elhangzottakra és az általam is korábban elmondottakra, az a modell, amely áthelyezte ezt a fenntartó oldalára, a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be. A fejlesztési támogatás szerepe azért olyan fontos a szakképzés egészében, mert a szakképzés rendszere, pont úgy, mint a közoktatás teljes rendszere, alapvetően alulfinanszírozott. Nincs esélye a szakmai fejlesztésekre a szakképzési intézményeknek, csak abban az esetben, ha elegendő fejlesztési támogatáshoz és elegendő decentralizált és egyéb úton megszerezhető pályázati pénzhez jutnak hozzá.

Azt gondolom, hogy ez a rendszer abban az esetben léphető csak át - mert meggyőződésem, hogy a fejlesztési támogatáshoz való hozzájutásban ma az egyéb szempontok sokkal nagyobb szerepet töltenek be, mint a szakmai szempontok -, úgy lehetne megoldani, ha a szakképzés alapfinanszírozása javulna, és ha a pályázati források nagyon céltudatosan és célorientáltan valóban azokra a területekre fokuszálnának, amelyek a szakképzés strukturális átalakítását szolgálják, vagyis a valóban centralizáltan létrejövő, egy tömbbe szervezett szakmai képzési gyakorlati helyek irányába.

Úgy érezzük, az a tapasztalatunk, hogy a pályázati pénzek továbbra is szétforgácsolódnak, a fejlesztési támogatások szintén szétforgácsolódnak, a forrásokat centralizálni kéne, és a központi szerepet betöltő gyakorlati képzőhelyeket kellene erősíteni. Sokkal kisebb arányban történik ez meg ma, mint amennyire meg kellene történnie.

Összefoglalásul még annyit tehát - le is telt az időm -, hogy egy jó szándékú, pozitív kezdeményezés van előttünk, amelynek nagyon sok elemét tudjuk támogatni, azonban fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a szakképzési támogatás alapvető rendszerproblémáit ez a javaslat nem kezeli, pedig szükség lenne ezek minél gyorsabb kezelésére. Köszönöm a figyelmet.

(18.20)

Forrás: parlament.hu