BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Kóka frakcióvezető úrban föl sem merül az, hogy egy városban, ahol jelen van a multinacionális tőke a termelő gazdaságban, talán még a szolgáltatásban is, köszönhetően a '94-98 közötti privatizációs hullámnak az energiaellátás területén is, amellett egy önkormányzat a multinacionális társaságokkal nem tud szót érteni, és nem tudja számukra felmutatni azt, hogy társadalmi felelősségvállalásra is szükség van, és hogy be kell tagozódjanak a helyi közösség életébe. Ha egy település sikeres és jól tud együttműködni az ott működő külföldi érdekeltségű gazdasági társaságokkal, akkor azért sikeres, mert el tudta fogadtatni azt az alapálláspontot, hogy a külföldi tőkének, a multinacionális tőkének is érdeke, hogy társadalmi felelősségvállalás mentén részt vegyen a helyi szolgáltatások működtetésében és finanszírozásában. Ezt a gondolkodásmódot és gyakorlatot kellene érvényesíteni kormányzati szinten is, erről beszélek.

S hogy pontosan idézzek, hogy értsük egymást, képviselőtársam, én ezt mondtam, hogy az új társadalompolitikának egyensúlyra kell törekednie a piaci hajtóerők, valamint az emberi létfeltételek és esélyek között. Ez miért olyan nagy baj? Azt gondolom, ma Magyarországon egyáltalán nem lehet baj, ha konszenzust és egyetértést akarunk kialakítani a piaci felhajtóerők, a piaci szereplők érdekei és maga a közösség érdeke között. De hát először, első helyen mégiscsak a társadalmi érdek van, és amögött van a gazdasági érdek! Jó, természetesen tudjuk azt, hogy pénzből él az ember, a közösség is pénzből él. De alapvetően nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság van azért, hogy értelmes emberi életet lehessen élni! (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu