DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ahogy Szanyi Tibor is mondta, nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy összeállt néhány magyar értelmiségi, néhány köztestület és egyesület, és asztalra tett egy programot, amiről úgy gondolják, hogy a magyar gazdaság jelenlegi válságos helyzetében segítséget jelenthet.

Azt hiszem, külön értékelendő, hogy ebben nemcsak közgazdászok vannak, van köztük agykutató, történész, atomfizikus, tehát tényleg az értelmiségnek egy széles köre kezdett gondolkodni ezen az ügyön. Ezért támogattuk mi azt, hogy ezekről a kérdésekről, amelyekről ők úgy gondolják, hogy segítséget jelentenek a válság megoldásában, ezekről legyen szó itt a parlamentben is. Nagyon sajnálom, tényleg rettentően sajnálom, hogy ezt a jó szándékú javaslatot a mai napon is olcsó demagógiával öntötték nyakon itt a parlamentben Kóka János, Matolcsy György vagy Szatmáry Kristóf személyében. Nem érdemli ez a javaslat ezt a fajta tárgyalásmódot. Azt érdemelné, hogy komolyan beszéljünk komoly kérdésekről, amelyek a magyar gazdaság és az ország jövőjét jelenthetik.

Igaza van abban az egyben Kóka Jánosnak, hogy valóban műtétre van szüksége ennek az országnak. De szeretném elmondani, hogy a jó műtéthez jó diagnózis kell először is, hiszen ha először műtünk, és utána állítjuk föl a diagnózist, azt nem műtétnek nevezik, hanem boncolásnak. És azt hiszem, hogy ennek az országnak valóban csak műtétre van szüksége, és nem arra, hogy élve boncolják.

És jó néhány olyan kérdésről kell szót váltanunk ennek az ügynek a kapcsán, amelyek valóban komoly kérdések, és megérdemelnék azt, hogy a súlyuknak megfelelően kezeljük őket. El kell gondolkodni azon a kérdésen, hogy a reformlépések és a válságkezelő lépések vajon mindig és minden esetben azonosak-e, vagy előfordulhat olyan, hogy egy olyan reformlépés vagy reformlépés-sorozat, amely egy növekvő gazdaság esetében segíti az ország fejlődését, az egy gazdasági, piaci válság esetében olyan mély recessziót okozhat, amiből sokkal nehezebben fogunk kilábalni, mint ahogy ezek nélkül a lépések nélkül tennénk.

Általában a szocialisták is egyetértenek a kiadáscsökkentés szükségességével. Az elmúlt 2-3 évben jó néhány olyan ügy volt, ahol a társadalom, az emberek úgy érezték, hogy már túl is léptünk bizonyos határokat.

(12.20)

Ezzel együtt tudjuk, mi is tudjuk, hogy még további kiadáscsökkentésre van szükség, sőt lehetőség is. De azért azon is el kell gondolkodni, hogy egy válság időszakában a kiadáscsökkentések, ha nem feltétlenül szükségesek, akkor ártanak-e, mélyítik-e a válságot; hogy azt a kiadáscsökkentést, ami csökkenti a keresetet a másik oldalon, mondjuk, a magyar vállalkozók számára, mivel tudjuk pótolni; vagy mennyivel fogja emelni a magyar gazdasági visszaesést, ha olyan kiadásokat is csökkentünk, amelyek nem feltétlenül szükségesek. Természetesen nem vonatkozik ez a pazarló gazdálkodásra, azt mindenképpen és mindenáron üldözni kell és meg kell szüntetni.

De azért nagyon fontos lenne az is, hogy ha a kiadásokat csökkentjük, akkor a megspórolt pénzünket mire költjük. Hogy valóban lehet-e példa az, amit nagyon sok európai ország csinál - ellentétben azzal, amit Kóka János mondott -, hogy igenis a munkahelyteremtésekre fordította a pénzének a jelentős részét. Nem feltétlenül a közszolgálatban lévő munkahelyek teremtésére és nem közmunka teremtésére, hanem munkahelyek megőrzésére és teremtésére, mert ők is pontosan tudják, hogy a válságban a legfontosabb dolog az, hogy hogyan lehet a munkahelyeket megtartani vagy új munkahelyeket teremteni, olyan munkahelyeket, amelyek később hozzájárulnak a GDP növekedéséhez.

Komolyan kellene beszélnünk arról is, hogy egy ilyen válság időszakában vajon az adó- és járulékcsökkentés tényleg munkahelyeket fog-e teremteni. Tényleg komolyan gondolja azt mindenki, aki ezt mondja, hogy ha csökkentem az adót meg a járulékot, egyébként meg a vállalkozónak nincsen piaca és nem tudja eladni a termékét, akkor ő munkahelyet fog teremteni? Föl fog venni embert akkor, amikor nem tudja eladni termékét? Egészen más a helyzet akkor, amikor egy növekvő gazdaságban csináljuk meg ezeket az intézkedéseket, és egészen más a helyzet, amikor egy visszaeső, válságban lévő gazdaságban.

Szanyi Tibor beszélt róla már néhány mondatot, hogy ha a monetáris politika csapdájából nem tud kikerülni az ország, nagyon nagy bajban leszünk. Az elmúlt 6-7 év elhibázott nemzeti banki politikáját az utóbbi néhány hónap már korrekt intézkedései nem tudták helyre tenni. Most abban a rendkívül nehéz helyzetben van a magyar monetáris politika, hogy ha csökkenti a kamatot, akkor emeli az árfolyamot és azoknak az embereknek a helyzetét, akiket belezavartak a devizakölcsönökbe, ellehetetleníti. Ha viszont nem csökkenti a nemzeti banki alapkamatot, akkor a magyar vállalkozók olyan feltételekkel kapnak kölcsönt, ami messze a legrosszabb egész Európában. Ha ebből nem tudunk kitörni valamilyen módon hamarosan, nagyon nagy bajban lesz az ország vagy a hitelfelvevők, vagy pedig a vállalkozók oldalán.

Többen beszéltek ma erről az újraelosztásról. Ez olyan nagyon szépen hangzik. Mindenki azt mondja, hogy csökkenteni kell az újraelosztás mértékét, ne legyen 50 százalék, legyen 42 százalék. Miért ne legyen 34 százalék, 20 százalék? Szeretném mondani elsősorban annak a néhány kitartó nézőnek, aki esetleg nézi még a televízióban a parlamenti közvetítést, az újraelosztás nem egy elvont fogalom. Az azt jelenti, hogy mennyit költünk nyugdíjra, mennyit költünk oktatásra, mennyit költünk egészségügyre. Tehát aki az újraelosztás mértékének a csökkentéséről beszél, annak pontosan kell tudni, hogy mi az a határ, ami alá nem mehetünk. Aki persze úgy gondolja, hogy az egészségügyre ebben az országban sokat költünk, az leviheti akár 20 százalékra is az újraelosztás mértékét. Aki úgy gondolja, hogy ebben az országban a nyugdíjasok rohadt jól élnek, az persze mondhatja, hogy bármeddig lehet csökkenteni az újraelosztás mértékét, és aki úgy gondolja, hogy az oktatásra sokat költünk, az is felelőtlenül beszélhet erről. De aki felelősen beszél erről, annak pontosan tudni kell, hogy hol az a határ, ami alá nem szabad menni.

És azt is pontosan tudni kell, hogy nem csak az újraelosztás mértéke határozza meg egy országnak a gazdasági helyzetét, mert nem igaz az, hogy Európában nincsen ekkora újraelosztás. Szlovénia köszöni szépen, jól van egy ugyanekkora újraelosztási százalékkal. Svédország köszöni szépen, jól van. Az is legalább ilyen fontos, hogy az újraelosztásnál felhasznált pénzeket mire költjük. És én azt gondolom, hogy a mértéken kívül nálunk ezzel lehet nagyon sok hasznot hozni, ha nemcsak azt nézzük meg, hogy mekkora összességében a mértéke, hanem azt, hogy amit az újraelosztásból elköltünk, azt valóban csak és kizárólag hasznos célokra költsük el. És aki ebben partner, azzal mi nagyon szívesen együttműködünk.

Nagyon örülünk annak, hogy elkészült ez a reformszövetségi anyag, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden pontjával egyet kell értsünk, és ezt ők sem gondolták. Ez csak itt a parlamentben hangzik el, hogy ez egy koherens csomag, és csak így egyben lehet elfogadni, és aki ezt nem fogadja el, az hülye, és tönkre akarja tenni ezt az országot. Azt gondolom, hogy hibája az anyagnak, hogy például nem számol azzal, hogy önmagában a gazdasági visszaesésből... - aminek a mértékét még ma sem tudjuk, és ha a kormány most azt mondja, hogy 3 százalék lesz, akkor, Kóka frakcióvezető úr, lehet, hogy két hét múlva ez a 3 százalék 3,5 százalék lesz, ahogy egyébként minden ország Európában és a világon sajnos folyamatosan ezeknek a számoknak a változtatásával küszködik. De aki nem számol azzal, hogy önmagában a gazdasági visszaesés mekkora bevételkiesést okoz, és a kiadáscsökkentést, bevételcsökkentést úgy számolja, mintha statikus állapot lenne, az bizony hibát követ el. Az is hibát követ el, aki úgy gondolja, hogy először lecsökkentjük egy lépésben az adókat jelentősen meg a járulékokat, aztán meg utánamegyünk a kiadáscsökkentéssel, hiszen ha ezt megcsinálnánk, akkor természetesen úgy megugrana a hiánya, a költségvetési hiánya az országnak, hogy az összes olyan hitel, amit most annak a fedezetére használunk, hogy az ország pénzügyi rendszerét stabilan tartsunk, a következő héttől kezdve nem járna az országnak.

Azt gondolom, hogy tévedés, és valószínűleg abból is adódott, hogy az anyag készítői nem voltak tisztában vele, hogy körülbelül mennyi most az a nemzeti vagyon, amit még egyáltalában lehet privatizálni. Ezért követték el azt a tévedést, hogy úgy gondolják, hogy 2500 milliárd forint értékű vagyont gyorsított módon kellene privatizálni egy olyan időszakban, amikor keresletszegény a világ, tehát nyilvánvalóan óriási veszteséggel tudnánk ezt a 2500 milliárdot privatizálni. Ki az, aki komolyan gondolja, hogy a durván 2700 milliárdnyi még privatizálható vagyonunk 90 százalékát adjuk el fél áron vagy harmad áron? Nyilvánvaló tévedés, és nyilvánvalóan ezt mi nem fogjuk tudni támogatni.

Ahogy azt sem tudjuk elfogadni, ha valaki a bevételt úgy akarja növelni, hogy azt mondja, hogy 2009-ben az értékalapú ingatlanadókból már közel 70 milliárd forint bevételt lehet csinálni. Mindenki tudja, mi is, hogy az értékalapú ingatlanadó bevezetése egy hasznos, értelmes, fontos dolog lenne. Szerepel a mi terveink között is. De ahhoz, hogy az első fillért be lehessen belőle szedni, legalább egy-másfél év előkészítés szükséges. Aki 2009-re ebből bevételt számol, az becsapja azt, aki olvassa az anyagukat.

Nem akarok viccelődni itt a MÁV-támogatások nagyságrendi csökkentésével. És ha Kóka frakcióvezető úr nem mondta volna el, hogy a nagyszerű terveiket csak a szocialisták és Fidesz gonosz ármánykodása akadályozta meg, pedig már rég megoldották volna a MÁV állami támogatásának a nullára csökkentését, akkor szeretném mondani, hogy én még emlékszem arra, hogy miközben 80 milliárdról 160 milliárdra növekedett az SZDSZ által vezetett Gazdasági Minisztérium időszakában a MÁV állami támogatása, eközben az a tervezet, amiről Kóka János az előbb beszélt, ami a szárnyvonalak bezárását jelentette volna, 5 milliárd forintot spórolt volna meg a MÁV kiadásaiból. Ezt az 5 milliárdot ebben az évben mi már megspóroltuk, és továbbiakat is meg fogunk spórolni, de azt, hogy máról holnapra valaki 40-50 milliárdot kivegyen a MÁV finanszírozásából, azt lehetetlennek tartjuk, és aki eddig foglalkozott vele, annak sem sikerült ezt elérni.

Azt is tudja mindenki, hogy a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése egy elkerülhetetlen folyamat. Nem csak azért elkerülhetetlen, mert Európában egyébként ez a szokásos nyugdíjkorhatár, és nem csak azért, mert hála istennek, a magyar átlagéletkor is növekszik, és én magam, aki elmúltam 65 éves, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy nagyon örülnék, ha semmit nem engednének nekem csinálni, és csak otthon nyugdíjasként tengethetném az életemet.

(12.30)

Azzal együtt, hogy egyetértünk ezzel az ötlettel, aki azt gondolja, hogy három év alatt lehet 65 évre emelni a nyugdíjkorhatárt, az nem gondolta végig, amit leírt, vagy amit mond. Nem gondolta végig azért sem, hogy mi ennek az alkotmányos következménye, nem gondolta végig azért, hogy egy egyébként alulfoglalkoztatott országban hogyan zavarunk ki a munkaerőpiacra 100 ezer embert, és nem gondolta végig azért sem, ők persze valószínűleg nem tudták, hogy Magyarországon ugyan 62 év a hivatalos nyugdíjkorhatár, de azt hiszem, államtitkár úr mondta, a tényleges nyugdíjba vonulási kor csak 58. Amikor szerettük volna elérni, hogy a tényleges nyugdíjba vonulás és az elvi nyugdíjba vonulás idejét vigyük egymáshoz közel, akkor, sajnos emlékszem, pontosan az SZDSZ javaslatára és a Fidesz szavazataival fogadták el azt a törvénymódosítást, ami ugyan érvényben hagyta a 62 éves nyugdíjkorhatárt, de gyakorlatilag 58 évre szállította le. Azt gondolom, hogy ezt a négy évet kellene valahogy helyre tennünk, és utána szép lassan, fokozatosan, ahogy Európa többi országában is tették, föl lehet vinni majd 65 évre a nyugdíjkorhatárt.

Az sem teljesen átgondolt, ha valaki most, a gazdasági válság idején áll elő azzal a javaslattal, hogy csökkentsük a Munkaerő-piaci Alapban lévő pénzeket. Azzal persze elő lehet állni, és ezzel egyetértek magam is, a szocialista frakció is, hogy a Munkaerő-piaci Alapban lévő pénzeket még hatékonyabban, még jobban használjuk fel. Ezt én is, mi is fontosnak tartjuk. De az, hogy most vegyünk ki ebből a kasszából, és költsük valami másra, vagy ne szedjük be, a gazdasági válság idején nem támogatható lépés.

Befejezésül még egyszer szeretném azt mondani, nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a Reformszövetség elkészítette ezt az anyagot, nagyon hasznos ötletek vannak benne, de természetesen annak számára, akinek felelősséggel kell döntenie ezekben az ügyekben, vannak olyan elemei, amelyeket nem tud megfogadni. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Kóka János tapsol.)

Forrás: parlament.hu