DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság a jelentés tervezete mellett tárgyalta az ezzel kapcsolatos határozati javaslatát is, és ez a határozati javaslat összhangban azzal, ami államtitkár úr utolsó gondolata volt, többségi szavazással tudomásulvételre javasolta az Országgyűlés számára ezt a jelentést. Tette ezt értelemszerűen azért ilyen, tulajdonképpen érzelemmentes szóval, mert azt gondoljuk, azt gondoltuk, hogy a privatizációs folyamat közel húszéves idejének áttekintése során nem elsősorban egy-egy elem kritikájára kell szorítkozni, egy-egy privatizációs tranzakcióval kapcsolatos probléma elemzésére kell szorítkozni, hanem az egész folyamat és annak eredménye, tanulságai kell hogy a vita alapjául szolgáljanak. Ebben pedig oly sok idő telt el, hogy nyilvánvalóan annak minden elemével, akik igent mondanak vagy fordítva, akik éppen nemet mondanának egy ilyen helyzetre, nem tudnak minden elemében azonosulni, ezért tulajdonképpen csak a tanulságok megvonására és ennek az időszaknak a lezárásául szolgál maga a határozati javaslat és maga a jelentés is.

Én is azzal kezdeném persze, hogy lehetséges, hiszen a jelentés a 2007. év végével zárul, hogy az azóta eltelt egy és negyedéves időszak sok mindenben átalakította, megváltoztatta a véleményeket. Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy egy-másfél évvel ezelőtt, de akár fél évvel ezelőtt is másképp viszonyultunk volna ehhez a jelentéshez. Most a gazdasági válság, a gazdasági krízishelyzet lehetőséget ad sok mindenre, sok olyan típusú vélemény átformálására, ami korábban nem egészen így fogalmazódott meg, hiszen az értékviszonyok átalakultak, hiszen a korábban meghozott döntések vonatkozásában a nyereség vagy a veszteség kérdése más konstellációba, más megvilágításba helyeződött.

Azt is látjuk, hogy Magyarországon igen széles tárházát kínálták fel a privatizáció lehetőségének. Szinte minden elképzelhető privatizációs technika megvalósult. Volt időszak, amikor ez tudatos volt, de a kezdetekben, amikor csak a gazdasági társaságokról szóló törvény vagy éppen az átalakulási törvény szabályozta ezeket a folyamatokat, akkor egyfajta spontán privatizáció bonyolítódott le, ezt követően azonban - mint ahogy említettem - szándékosan számos, Nyugaton, a fejlett kapitalizmussal rendelkező, nagy magántulajdoni hányadot felmutató országokban egyébként korábban vagy például a thatcheri privatizáció kapcsán kipróbált technikákat próbáltak szintén Magyarországon meghonosítani vagy tesztelni.

De ezeken a technikákon keresztül - az E-hitelkonstrukciót említve vagy a privatizációs lízinget is meg lehet említeni - eljutottunk addig, hogy az első és második privatizációs programban különféle célközönségeket próbáltak meg elérni, hogy magántulajdont szerezhessenek, és így az állami tulajdon leépítésében részt tudjanak vállalni, és egy új típusú társadalmi szerkezet jöjjön ezzel nyilván létre, olyan, ami jobban megfelel a most választott szociális piacgazdaságnak, mint a korábbi társadalmi berendezkedésnek.

(15.30)

De természetesen említhetném a szomszédainknál alkalmazott kuponos privatizációra erősen emlékeztető kárpótlási jegyért történő privatizációt, aminek persze természetesen az alaptartalma a kárszenvedés egyfajta pótlása volt, de kuriózumként még említhetem, hogy bizonyos szűk körben a reprivatizáció is megvalósult hazánkban is.

A fő cél - úgy látható a bemutatott számok alapján - a készpénzes bevétel volt a privatizáció egész folyamatában. Minden évben legalább 70 százalékot elért, és ugyan az összesítésben a devizában és a forintban történő pénzbevétel eltér egymástól, de összességében a készpénzes bevétel az egész bevétel 90 százalékát érte el. Így azt mondhatni, hogy annak az alapcélnak próbált megfelelni, amit eredendően kitűztek, hogy az induló rendkívül magas államadósság csökkentésére szolgáljon. Azonban ez is hullámzott, mert '98-tól változó megítélés alá esett a privatizáció, és ekkor már nyilván az ezzel kapcsolatos bevételek, ha voltak bevételek, más szempontok szerint kerültek felhasználásra, majd természetesen későbbi időszakban, amikor a privatizáció egy újabb lendületet kapott, ismételten az államadósság csökkentésére fordíthatóvá vált.

A fő cél mellett természetesen egyéb célok is jelentkeztek, amelyek - mondhatni - hasonló fontossággal is bírtak, mint ahogy a készpénzes bevétel mint fő cél. Ilyen, ahogy említettem, a tulajdonosbázis szélesítése, de az említett időszakban a reorganizáció vagy egy-egy termelési kultúra fenntartása, esetleg egy bevett, akár világviszonylatban is ismert hazai márka védelme, és mondjuk, a piaci verseny biztosítása és ezen keresztül a magyar fogyasztók, a magyar emberek pozíciójának erősítése is lehetett és volt is persze cél.

A fő hatás, ahogy említettem, az állami kötelezettségek csökkentése volt az államadósságon keresztül. Ez közvetlenül valósult meg, de valljuk be, hogy közvetve a költségvetési mozgástér szélesítése, bővítése is megvalósult ebből. Két időpontot rögzítve, az 1990-es időszakot és a 2007-es induló és végidőpontot, az induló állapotban 1859 darab állami cég volt a portfólióban 1670 milliárdos nyilvántartási értéken, a záró állomány 139 darabos vállalati portfóliót jelentett 919 milliárdos könyv szerinti értéken. A beszámoló szerint ebből még mindig 114-et mintegy 440 milliárd könyv szerinti értéken tart privatizálhatónak, és a maradék 21 - ami 480 milliárdos értéket jelent - az, ami tartósan állami tulajdonban maradhat.

Már egy korábbi vitában említésre került, hogy ezek könyv szerinti értékek, tehát itt nyilván a piaci érték, így aztán mind a maradó, mind az esetlegesen további privatizáció tárgyát képező vállalati kör értéke ennél magasabb, ugyanakkor ennek az értékeit most még nem ismerjük, hiszen erre értékelés még nem készült. Az egyenleg megvonása, bár folyó áras a bemutatott érték, láthatjuk, hogy mintegy 2400 milliárd bevétellel és 1400 milliárdos, ezzel kapcsolatba hozható költséggel számol, ami annyit jelent, hogy a bevételek 57 százaléka költségekre ment el, mintegy 1025 milliárd, még egyszer hangsúlyozom, folyó áron, ami felmutatható.

Ugyanakkor a közvetlen, tehát ténylegesen privatizációs költségek csak a bevétel 5,6 százalékát jelentik. Azt mondom, hogy ez viszonylag jó mértéke a bevételeknek. Ahogy időrendi sorrendbe állítjuk a halmozott folyó áras bevételeket, láthatjuk, hogy már 1997-ben elértük ennek a csúcsát, azt követően 2000-ben, 2001-ben jelentős ráfordítások történtek, és most, 2007-ben egy 20 milliárddal elmaradva, de megközelítettük ismét azt a nagyságrendet, ami van. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

A negyven legnagyobb cég szintén bemutatásra kerül, és csak két névérték alatti értékesítés van a mai árfolyamismereteink alapján. (Az elnök ismét csenget.)

Nyilván ennyi analízissel továbbra is tudom jelezni, hogy a költségvetési bizottság támogatja a határozati javaslat és a jelentés elfogadását.

Elnök Úr! Köszönöm a szót. Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu