DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Tisztelt Szabó Képviselő Úr! Egyetértünk abban, hogy munkalehetőséget kell teremteni. Szeretnék szintén hivatkozni a szlovák és a román egykulcsos adó bevezetésének tapasztalataira. Ott a munkalehetőség nőtt az alacsony keresetűek és az alacsony képzettségűek tekintetében is. Az alacsony jövedelmeknél azonban nem tudunk adót csökkenteni, hiszen jelenleg adóágon a legalacsonyabb jövedelműek alig járulnak hozzá a közteherviseléshez, és ennek van egy nagyon kellemetlen mellékhatása. Magyarországon 1,6 millió minimálbéresnek legalább fele kamu minimálbéres, valójában nem a minimálbéréből él, de mivel annyira kedvező ott az adó- és egyéb környezet, ezért ott fizet adót, illetve ott nem fizet adót, amit kifejezetten azokra terhel rá, több adófizetési kötelezettséget, akik egyébként magasabb adót fizetnek.
A másik megoldás arra, amit a képviselő úr is feszeget, a részmunkaidős és atipikus foglalkoztatás. Azt hiszem, ebben például nincs vita a Szocialista Párt és a Reformszövetség között. Az államtitkár úr mondataihoz csatlakozva szeretném elmondani, hogy a Reformszövetség, de egy 19 fős parlamenti frakcióval rendelkező SZDSZ sem tudja átvállalni a kormányzás felelősségét önöktől. Éppen ezért persze önöknek kell kidolgozni ezeknek a megfelelő programjait. Annak idején, amikor ilyenekkel találkoztak önök, akkor döntően azzal voltak elfoglalva, hogy hogyan lehet őket negligálni, hogyan lehet szembemenni velük.
Nagyon jól tudjuk, hogy az egyetem ma Magyarországon legtöbb helyen használhatatlan minőségű, a munkaerőpiacon értéktelen diplomát ad. Azt is tudjuk, hogy egy Magyarország méretű országnak nem kell 70 felsőoktatási intézmény. A versenyben lehet, hogy a fele kihullana, csak ezt a versenyt próbáljuk meg minden erővel akadályozni - ezt is a szocializmusból örököltük.
A családtámogatás összesen több mint 500 milliárd forintba kerül. Ennek a 14 százalékáról van szó ebben a négyéves időszakban. A MÁV-ról meg már beszéltünk, fogunk is beszélni, bizony meg kellett volna lépni, és még most sem késő meglépni azokat a reformelképzeléseket, amelyek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) jelentősen csökkenthetik a MÁV finanszírozási igényét. (Taps az SZDSZ soraiból.)
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés