HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, roppant tanulságos volt ennek a törvényjavaslatnak az eddigi vitája. Az ember a szegény, napokkal ezelőtt meghalt Bacsó Péter örök érvényű vagy értékű filmjére hivatkozna, mintha a szocialista szellemvasút kocsijaiban ülve kísértene minket a szocializmus szelleme. Szanyi Tibor akár Kádár János hangján is megszólalhatott volna, hiszen még a szófordulatai is emlékeztettek arra, de a másik nagy párt hozzászólása sem volt mentes ezektől a felfogásbeli érintettségektől.

A kérdés valójában az - erre olyan nagyon senki nem tért ki, mert talán nem olyan túl érdekes nekik, de nekem igen -, hogy vajon a magyar politikai elit XXI. századi kihívásokra képes-e XXI. századi válaszokat adni. Hát, úgy tűnik, hogy nagyon nem. Én itt reggel napirend előtt néhány újsághírt és néhány naplórészletet, illetve parlamenti jegyzőkönyvrészletet ismertettem, amelyek akár a magyar parlamentben is elhangozhattak volna: világválság, gazdasági válság, a kormány igyekszik valamit tenni nem túl sikerrel, az ellenzék válságkezelése, minden válasza az, hogy egyetlenegy megoldás van, a kormány azonnal mondjon le, legyenek előrehozott választások, és akkor a válság magától néhány perc alatt megszűnik. No, ez nem a magyar parlamentben hangzott el, hanem a harmincas évek elején a Reichstagban, és az akkori ottani ellenzék követelte ugyanazokat, amelyeket itt ma szinte minden ellenzéki képviselő szájából hallottam: az igazi megoldás, hogy a kormány mondjon le. Hát ez nem jött be 1930-ban és '31-ben sem. Hát hogy a fenébe jönne ez be a XXI. század elején?!

Amikor a politika tehetetlenségét látva a gazdaság szereplői, akik ezt a tehetetlenséget mindennap a bőrükön érzik, amikor vállalkozások ezrei kerülnek olyan helyzetbe, amit csőd közeli állapotnak nevezhetünk, akkor mi itt egy ilyen előterjesztés kapcsán felelőseket keresünk, tehát most az a legfontosabb, persze hogy fontos, megvan annak is a maga jelentősége - de az elsődleges dolog nem ez.

Hogy milyen válaszokat kell adni egy ilyen kihívásra, azt egy XXI. századi reakcióval hadd érzékeltessem. Amikor az Egyesült Államok kormánya 700 milliárd dollár támogatásról biztosította vagy döntött az amerikai pénzügyi rendszer megsegítése érdekében, akkor Angela Merkel azt mondta, hogy ez teljesen felesleges, és Európának ilyenre nem lesz szüksége. Pontosan öt nap telt el, amikor Angela Merkel belátta, hogy a német pénzügyi rendszert is legalább 500 millió euróval meg kell támogatni. Azonnal megváltoztatta az álláspontját, de ez viszonylag egyszerűbb része a dolognak. A német parlament egy hét alatt több mint száz törvényt módosított, igaz, hogy ott nagykoalíció van, mert felismerték, hogy ilyen válságos helyzetben a politikai együttműködés és összefogás megkerülhetetlen, és több mint száz törvény módosításával tette lehetővé, hogy ez a pénz valamilyen formában hasznosuljon.

(11.40)

A válság kitörése vagy Magyarországot elérése óta lassan egy fél év telt el. Egy fél éve az értelmetlen, terméketlen, eredménytelen politikai vitákon kívül ebben az országban és ebben a parlamentben alig történt valami. És amikor a Reformszövetség az előterjesztését megtette, amit a nagy pártok azonnal lesöpörtek, és a parlament két másik pártja azt mondta, hogy ez olyan anyag, ami érdemes arra, hogy a parlament vitázzon vele, akkor minket azzal vádolnak, hogy nincs programunk, és programot lopunk, és azt csempésszük be a parlamentbe.

Tehát ennél nagyobb cinizmust... - különösen egy olyan párt részéről, amelyik idáig annyit volt képes magából kipréselni, hogy Orbán Viktornak megmondta Pozsgay Imre főtanácsadó, hogy a válság legjobb kezelési módszere az azonnali kormányváltás, és az mindent megold. Hát ilyen színvonaltalanság után így minősíteni egy olyan előterjesztést, ami mögött a Tudományos Akadémia jelenlegi elnöke, volt két előző elnöke, az Orbán- és a szocialista kormányok volt miniszterei és jó nevű elismert miniszterei és közgazdászok állnak, az több mint arcátlanság! Elmondtam a bizottsági vita során, hogy illendőbben kéne egy ilyen előterjesztéssel foglalkozni. A tisztelet is többet kíván annál, mint hogy így minősítsük azokat az embereket, akik ezt a mi asztalunkra letették.

Aztán a vita során sokat hallottam hitelességről és erkölcsről. Tény és való, hogy a politika az utóbbi esztendőkben teljesen hitelét vesztetté vált, és erkölcsi pozíciói is erőteljesen megkérdőjelezhetők. Akkor hadd tegyem fel azt a kérdést, hogy ami ezt megalapozta, és ami idejuttatta a magyar politikai elitet, a korrupció, és a korrupció okai között elsősorban a párt- és kampányfinanszírozás kérdése, azt miért nem tudja a Magyar Országgyűlés megoldani. Miért kell négyévente kiállni a pártoknak választók elé, és a szemükbe hazudni, hogy mennyit költöttek, 386 millió forintot a kampányra? Hát hogy akarjuk a hitelességünket visszaállítani, és hogy akarja egyáltalán a rendet megteremteni ez a politikai garnitúra, amikor ilyen alapvető dolgok rendbetételére, ilyen törvények elfogadására és meghozatalára teljességgel képtelen?

No de térjünk rá erre az előterjesztésre, mert itt erről kevés szó esett, én viszont szeretném részletesen a nézőknek, a hallgatóknak, egyáltalán annak, aki figyeli ezt a vitát, elmondani, hogy miről szól ez a javaslat, ez az erősen kritizált, megalapozatlannak és rossznak minősített javaslat. Hat pontból áll, és a kormányt azonnali intézkedésekre szólítja fel. Hát mit csináljon a parlament ilyen helyzetben, ha a kormány, úgy tűnik, hogy cselekvésképtelen? Akkor annyit tehet, hogy országgyűlési határozatokkal megpróbálja cselekvésre késztetni.

Az első pontban arra kötelezi az Országgyűlés - ha elfogadja - a magyar kormányt, hogy a hatálybalépéstől számított két hónapon belül a következő intézkedéseket tegye meg. Ezek közül az első azon intézkedések sokasága, amely a költségvetési szféra bérkiáramlását korlátozza. Ennek értelmében vezesse be a költségvetési szférában a bértömeg-gazdálkodást, és fagyassza be bértömeget nominális szinten.

Amikor államtitkár úr reagált az előterjesztésre, akkor azt mondta, hogy 2000 milliárd kivonása ebből a finanszírozási rendszerből az egész rendszer működését kérdőjelezné meg. Hát már miért ne kéne ezt megkérdőjelezni? Hát jól működik? Hát mekkora az újraelosztás mértéke Magyarországon? Európában nincs még egy ország, ahol ekkora lenne. Milyen drágán működtetjük ezt az apparátust, és milyen gátja ez a gazdaság normális működésének és fejlődésének?!

Önök azt hiszik, hogy ezek a kormányhivatalok arra hivatottak, hogy a vállalkozókat, az állampolgárokat szolgálják? Nem! Ők keresik azokat a lehetőségeket, hogy hogy tudják a vállalkozók és az ország, a polgárok helyzetét megnehezíteni. Tudják azt, hogy egy fagylaltosbódé megnyitásának milyen engedélyezési eljárása van? Tudják azt, hogy ezt 180 napon belül nem lehet megtenni? Azt is tudják, hogy 250 nyomtatott oldalas beadványt kell hat hatósághoz beadni azért, hogy egy kertben felállított fagylaltosbódé nyáron fagylaltot tudjon árulni? Hát van ennél ostobább ország? Van ennél ostobább közigazgatás? És önök ehhez ragaszkodnak? Ezt kell életben tartani? Mert ez segíti az ország fejlődését, és ki fog minket vezetni a válságból? No, hát biztosan nem.

A b) pontban: dolgozzunk ki az államadósság legalább 2500 milliárd forintos csökkentésére gyorsított privatizációs programot. Mindenki kritizálta, és a szocialistákon meglepődnek, hogy ők ezt nem támogatják. Általában a privatizáció nem szocialisták fegyvertárába való eszköz, azt általában jobboldali kormányok szokták megvalósítani, mert a magántulajdonnak eredendően ők a hívei. Nálunk nem, természetesen, nálunk minden össze van keveredve, többek között ez is.

Aztán intézkedjen az államháztartási hiány csökkentése érdekében, ennek megvalósításához terjessze az Országgyűlés elé a költségvetési plafontörvény módosítását a következők szerint: 2009-től az államháztartás elsődleges egyenlege olyan mértékű többletet tartalmazzon, amely lehetővé teszi a konszolidált államháztartási hiány 3 százalék alatt tartását, a GDP-arányos államadósság évi 2 százalékpontos növekedését, és az állami újraelosztás, amit az előbb már említettem, 2013-ra 42 százalékra csökkenjen.

Hát hogy kívánják önök például a konvergenciaprogram feltételeit teljesíteni, és hogy kívánják elérni azt, hogy Magyarországon belátható időn belül euróval fizessünk? Milyen távol vagyunk annak a lehetőségétől, pedig az euró bevezetése nagyon sokat segítene nyilván a magyar pénzügyi rendszeren; ez a pénzügyi rendszer rendkívül instabil, rendkívül sérülékeny, és ami a legfontosabb, hogy rendkívül sokba kerül az életben tartása. Sokba kerül ez Magyarországnak, és meglehetősen sokba kerül az Európai Uniónak.

A következő pont a kis- és középvállalkozások likviditásának és hiteljavításának érdekében tesz javaslatot; ösztönözni a bankokat, hogy tegyék lehetővé a kis- és középvállalkozások rugalmas finanszírozását, bevonva a garanciaalapokat is. Talán emlékeznek rá, még az előző ciklusban Csillag miniszter úr felpattant, és büszkén mondta, hogy 12 ezer vállalkozást részesítettünk kamattámogatásban. Akkoriban 800 ezer magyar vállalkozás működött az országban, ennek mindössze a másfél százalékát sikerült megtámogatni. Én megkérdeztem akkor miniszter urat, hogy mi van a 98,5 százalékkal. Mert ha az állami garanciaalapot feltöltenék, illetve jól használnák, akkor ugyanezzel a ráfordítással nem másfél százaléknyi vállalkozót tudtak volna támogatni, hanem nagyságrendekkel többet, hiszen ez életben tartaná és működtetné ezt a finanszírozási rendszert.

Aztán a második pontban a kormány a jelen országgyűlési határozat elfogadásától számított 30 napon belül a versenyképes adórendszer kialakítása érdekében terjesszen az Országgyűlés elé törvényjavaslatot, amely a munkáltatói járulék szintjét 2009-ben 5 százalékponttal, 2010-ben további 3 százalékponttal, 2011-ben további 2 százalékponttal mérsékeli. Az egészségügyi hozzájárulás mértékét 2010-től 5 ezer forintban határozza meg, a személyi jövedelemadó 18 százalékos sávjának felső határát 2009-es hatállyal 5 millió forintban, 2011-es hatállyal 15 millió forintban határozza meg.

Csak emlékeztetni szeretném azon képviselőket, akik azzal vádolják a két pártot és a Magyar Demokrata Fórumot, hogy nincs programja, tavaly tavasszal a nemzeti adószabadság programja a személyi jövedelemadó vonatkozásában szinte ugyanezt tartalmazta. Mi az egykulcsos adót szorgalmaztuk, de ha a sávhatár így felemelkedik, akkor ez tulajdonképpen egykulcsos rendszernek tekinthető.

Ha az adórendszerhez nem nyúlunk, hanem toldozzuk-foldozzuk, akkor nem fogjuk tudni a versenyképesség azon feltételeit megteremteni, ami tényleg utat és teret nyitna a magyar vállalkozóknak, a magyar áruknak, a magyar termékeknek és szolgáltatásoknak Európa piacain, hiszen a mostani adórendszer a versenyképtelenség adórendszere, a legnagyobb gát, a legnagyobb béklyó a vállalkozók, a gazdaság szereplőinek a lábán.

(11.50)

2009-től be kívánja vezetni a javaslat az ingatlanadó-rendszert. Ez szintén szerepelt "vagyonadó" leánykori néven a mi előterjesztésünkben és javaslatunkban is. Kóka János már kitért arra a bizottsági ülésen is, hogy volt egy olyan megállapodás az akkori koalíció között, ami 2009. január 1-jétől ezen adóforma bevezetésének a feltételeit megteremtette volna, ma pedig a kormány azon sopánkodik, hogy ennek a feltételei nem adottak. Lett volna idő ezt előkészíteni.

Egyébként az adórendszerről csak annyit, hogy normális országokban általában úgy szokták az adórendszer szerkezetét kialakítani, hogy lehetőleg az élőmunka terhei legyenek a legkisebbek, mert ezzel a foglalkoztatást, a termelékenységet, a versenyképességet fokozni lehet, és azt a szűk réteget, amiről kereszténydemokrata képviselőtársam beszélt, azt az 1,8 milliónyi adófizetőt, aki az egész vircsaftot finanszírozza, mondjuk, az szja-forintjaival, jobb helyzetbe hozza, az ő vállukról lekerült terheket társadalmasítja, és mondjuk, fogyasztási típusú adók emelésével kompenzálja. De igazán a gazdagok a vagyonadó intézményén keresztül tesznek eleget a közteher-viselési kötelezettségeiknek, és ez jól működik, mert egy nagy házat, egy nagy autót meg nagy ingatlanokat nem lehet eldugni, amíg a feketegazdaság arról szól, hogy a befizethetetlen, munkát terhelő adóterhek alól hogyan akar a munkavállaló és a munkaadó kibújni, mert egyszerűen a léte forog kockán.

Javaslatot tesz ez az előterjesztés az áfa időszakos felemelésére, hiszen valahonnan az élőmunka terheinek a csökkenéséből származó bevételkiesést pótolni kell, határozottan és hangsúlyozottan csak meghatározott időre, hiszen valóban komoly feszültségeket és problémákat okozhat, keresletcsökkentő hatása lehet az ilyen lépéseknek. De most ebben a válsághelyzetben ez egy feltétlenül figyelembe veendő lépés, és átmenetileg valószínűleg megkerülhetetlen intézkedés.

A harmadik pontban az Országgyűlés arra szólítja fel a kormányt, hogy 30 napon belül egy törvényjavaslat-csomagot terjesszen elő, ami az állami kiadások azonnali csökkentését célozza meg. Ezek szerint az államháztartás működési kiadásai, elsősorban a dologi és háttérintézményi kiadások 200 milliárd forinttal csökkenjenek, a nyugdíjkiadások 65 milliárd forinttal, a családtámogatási kiadások a rászorultság elvének érvényesítésével 20 milliárd forinttal. Nehogy valaki azt higgye, hogy azoktól az emberektől, akik ezekre a segélyekre rászorulnak, vagy a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat bárki sajnálná! Egyszerűen arról van szó, hogy addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér.

Ma olyan helyzetben van a költségvetés, olyan helyzetben van az államháztartás, olyan mértékű az államadósság, aminek az elsődleges és alapvető oka, hogy ide jutottunk, a 2002-es, száznapos program elfogadása volt, amikor az akkori kormány, az MSZP, az SZDSZ a Fidesz támogatásával megkezdte a túlköltekezést, amikor elindult az a folyamat, hogy a magyarországi pénzügyi folyamatok kontrollálhatatlanokká váltak, és önjáróvá lettek. Arra kíván kísérletet tenni ez a törvényjavaslat, hogy szabjunk határt, szabjunk ennek a túlköltekezésnek valami olyan határt, ami nem a jövőt éli fel. Mert jelen pillanatban ezeket a nyugdíjakat és szociális juttatásokat hitelekből, kölcsönből fedezzük, és ezeket a hiteleket és kölcsönöket a gyermekeink, az unokáink, de ahogy elnézem, valószínű, hogy a dédunokáink fogják visszafizetni, hiszen egyre növekszik a mértékük, a magyar nemzet korfája pedig egyáltalán nem nyújt biztató képet, hogy hogyan fog ez a későbbiekben kinézni.

Befejezésképpen azt szeretném kérni önöktől és azt kívánom, hogy ez a vita, ennek az előterjesztésnek a vitája tényleg szakmai alapon történjen. Mindenki mondja el a kifogásait, de ha elmondta a kifogásait, akkor mondja meg, hogy helyette milyen javaslatokat tenne, és a jobbító szándékát, a jobbítani akarását milyen javaslatokkal tudja alátámasztani és példázni, mert az ország érdeke ezt kívánja.

Még annyit, hogy az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a gondolkodás itt a Magyar Országgyűlésben rendkívül statikus, a világ az meg nem statikus, hanem az meg változik napról napra. Ha a politika szereplői nem képesek felvenni a változások ütemét, ha nem képesek azonnali válaszokat produkálni a rendkívül gyors és változó kihívásokra, akkor nagyon nehezen fogunk ebből a válságból kilábalni, sőt azt merem mondani, hogy egyáltalán nem tudunk kilábalni. Ez az előterjesztés egy lehetőség, hogy megtegyük az első lépéseket. Kérem képviselőtársaimat, hogy illő alázattal és kellő felelősséggel éljenek ezzel az előterjesztéssel, és tegyék meg, amit önök önöktől a legjobbnak látnak.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu