KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt két évben egy fontos, alapvető államháztartási szerkezeti reformprogramot hajtottunk végre. Ez nem más, mint a közpénzekkel, az államháztartással való gazdálkodás különböző, alapvetően három területének a modernizációja. Ennek részeként jött létre tavaly év végén a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló új törvény, amely fontos költségvetési szabályokat tartalmaz, plafont határoz meg a költségvetési kiadások alakulására, és egy új intézményt is létrehoz, a Költségvetési Tanácsot.

E reform másik fontos területe a költségvetési szervek jogállásának és gazdálkodásának átalakítása, amelyről szintén tavaly született meg a törvény, és amelynek végrehajtása lényegi változást eredményez a közszférában, annak intézményrendszerében, erről egyébként az előző napirendi pont keretében már szóltam.

A közpénzekkel, az államháztartással való gazdálkodás különböző területeinek reformja az állami vagyongazdálkodás jogszabályi és szervezeti feltételrendszerének átalakításával kezdődött még 2006-ban, illetve 2007-ben. Ez az a terület, ahol a reform végrehajtása leginkább nyomon követhető, hiszen a parlament 2007-ben döntött az állami vagyonnal való gazdálkodás új szabályozásáról, fogadta el a vagyontörvényt, és ennek alapján 2008-tól már megkezdte működését az új intézményrendszer is. A vagyonkezeléssel kapcsolatban a legfőbb döntéshozó testület a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, valamint a végrehajtásért felelős Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

E reform lezár egy fontos korszakot, amelyet elsősorban a privatizáció, az állami vagyon értékesítése, a korszerű, a magántulajdonon alapuló piacgazdaság létrehozása fémjelez. E korszak lezárultával az állami vagyon hasznosítása terén a hangsúlyok alapvetően változnak. A privatizációval szemben a meglévő vagyon kezelése kerül előtérbe. Egy korszak lezárulta azonban számvetést is feltételez. Ezért írta elő a vagyontörvény, hogy a kormány készítsen egy beszámolót a privatizációs folyamat elmúlt két évtizedéről. Ez a beszámoló elkészült, a kormány még a múlt évben azt a parlamentnek beterjesztette.

Az országgyűlési képviselők egy kezelhető terjedelmű, a folyamatokat tárgyszerűen és lehetőség szerint a lényeges momentumokat kiemelő anyagot kaptak. Ez a jelentés a vagyontörvényben meghatározott tárgykörben részletesen tartalmazza, hogy miként változott kezdetektől fogva a privatizáció jogi háttere, szervezeti rendszere, az alkalmazott privatizációs technikák, ezen túl évekre lebontva ismerteti a legfontosabb tranzakciókat, számot ad a privatizációs bevételekről és költségekről.

A magyarországi privatizáció alapvetően a parlament felügyeletével, annak döntéseivel meghozott keretek között ment végbe. Az első, 1990-től 1995-ig terjedő időszakban országgyűlési határozatok rögzítették évente a vagyonpolitikai irányelveket. Ezt követően privatizációs törvény szabályozta a folyamatot egészen 2007-ig, amikor is megszületett a jelenleg hatályos vagyontörvény.

Tisztelt Ház! Ezt a folyamatot sokféleképpen lehet értékelni. Nem gondolom, hogy a legfontosabb mérőszám, a privatizáció révén mekkora bevételt sikerült az államnak elérnie, de azt sem gondolom, hogy ez elhanyagolható lenne. A jelentésből kitűnik, a privatizációs szervezetek igen jelentős, 2007 végéig folyó áron mintegy 3000 milliárd forint, összesen 2952 milliárd forint bevételt értek el. E bevétel 37 százaléka külföldi befektetőktől származott. Az induló vagyon 2007 végére folyó áron - szeretném mondani - 918,9 milliárd forintra apadt. A privatizáció hozzájárult az ország külföldi fizetőképességének javításához, az adósságállomány csökkentéséhez.

A privatizációnak azonban nem ez volt a fő eredménye, sokkal inkább a korszerű, a magántulajdonon alapuló piacgazdaság létrejötte, vagyis az, hogy a privatizált vagyon olyan tényleges tulajdonosok kezébe került, akik jelentős tőkével rendelkeztek, az eszközök működtetéséhez korszerű technikát, technológiát hoztak az országba. Mindez a gazdaság jelentős átalakulását eredményezte, fejlett iparágak váltak meghatározóvá Magyarországon.

Tisztelt Ház! Visszatérve néhány alapvető, a jelentésben foglalt számszaki összefüggéshez, elmondanám, hogy a vizsgált időszakban a privatizációból származó állami bevétel 2395 milliárd forintot tett ki. Tudjuk azonban, hogy mind a privatizációnak, mind a vagyonkezelésnek költsége is van. A jelentés szerint ez a költség ugyancsak ebben az időszakban 1370 milliárd forint volt, ez azonban nem azt jelenti, hogy ez utóbbi automatikusan levonandó a privatizációs bevételből. Az összeg megítéléséhez azt is figyelembe kell venni, hogy a jelzett költségek jelentős része akkor is felmerült volna, ha nem kerül sor a privatizációra.

A privatizáció az állami tulajdonban lévő ingatlanok, részvények, üzletrészek magánosításából származó bevételének csúcspontját 1995-ben érte el. A bevétel 481 milliárd forint, közel 95 százaléka készpénzben, a készpénzen belül pedig 87 százalék devizában folyt be. Az 1995. évi bevétel önmagában 45 milliárd forinttal haladta meg az 1990-1994 közötti együttes bevételt. Az 1997. évben az állam vállalkozói vagyonának értékesítése és hasznosítása során szintén jelentős, 350 milliárd forint bevételre tett szert az ÁPV Rt., ebben az évben került sor több stratégiai jelentőségű társaság teljes vagy részbeni privatizációjára. Ilyen volt a Matáv, a MOL, a Rába, a TVK, az MHB, a Richter, az OTP, az ELMŰ és a Budapesti Erőmű.

A privatizáció eddigi története során elért bevételek közel felét, 43 százalékát az 1994-1998 közötti években realizálták az állami vagyonkezelők. 1998-tól kezdve a privatizáció folyamatosan mérséklődött.

(15.20)

2001-2002-re a hangsúly a vagyon működtetésére, kezelésére tevődött át. 2002-ben azonban kidolgozásra került a kormány privatizációs és vagyonkezelési koncepciója, amelynek nyomán a privatizáció erőteljesen újraindult. A privatizációs folyamat eredményeképpen 2007-re az állami vagyon értékesítendő része jelentősen lecsökkent, az intézményes privatizáció időszaka lezárult.

Az államnak a rábízott nemzeti vagyonnal kapcsolatban új feladatai keletkeztek, tulajdonosként másfajta kihívásokkal kell szembenéznie. A vagyon értékesítése helyett elsősorban a tartós állami tulajdonban maradó vagyon értékének megőrzése és gyarapítása a cél. Az állami vagyongazdálkodás eddigi szabályozása és jórészt az intézményrendszere is betöltötte rendeltetését, ezért új jogi és szervezeti keretek kialakítása vált indokolttá. Az új szervezeti keretet az egyetlen állami vagyonkezelő szerv, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. létrehozása jelentette, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, valamint a Nemzeti Földalapkezelő szervezet általános jogutódlásával való 2007. december 31-i megszüntetése mellett a jogi keretet az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény és végrehajtási rendelete határozza meg.

Tisztelt Ház! A hazai privatizációról szólva, még akkor is, ha voltak kevésbé sikeres programok, tranzakciók, mindenképpen elismerésre méltó eredményként kell elkönyvelni, hogy arra gyakorlatilag mindvégig szervezetten, ellenőrzött módon, nagyobb zökkenők nélkül került sor. A lezajlott folyamat a sikeres gazdasági átalakulás meghatározó elemeként hozzájárult a hatalmas tömegű állami vagyon lebontásához, a hazai és külföldi magánbefektetők tulajdonszerzéséhez, a menedzsmentszaktudás megjelenéséhez, a hazai piacgazdaság kialakulásához és fejlődéséhez.

A lefolytatott bizottsági viták tanulságai alapján néhány mondatban indokolt bepillantást nyújtani azoknak a közép- és kelet-európai országoknak a privatizációs tapasztalataiba is, amelyeknek a piacgazdasági átmenet során hasonló mértékű állami vagyonlebontással kellett szembenézniük. Csehországban és Szlovákiában sor került az állami vagyon korábbi tulajdonosok részére történő visszaadására, emellett azonban fokozatosan előtérbe került a megmaradt vagyon piaci értékesítése.

Oroszországban sor került a természetes monopóliumok eladására, ez azonban döntően a belföldi szereplőknek adott teret. Romániában a vagyon korábbi tulajdonosok részére történő vontatott visszaadása, a részleges piaci privatizáció vált jellemzővé. A volt Jugoszláviában és Bulgáriában a piaci típusú privatizáció lassú, elnyújtott folyamatai láthatók. Lengyelországban a magángazdaság újbóli felépülésében nem a privatizáció játszotta a fő szerepet, hanem a hazai kis- és középvállalkozások megerősítése, valamint zöldmezős külfölditőke-befeketések.

A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy a környező, volt szocialista országok eltérő gyakorlatot alkalmaztak, ezért nem beszélhetünk egységes kelet-közép-európai privatizációról, annak legfőbb célja, azaz a jelentős állami vagyon lebontása, a piacgazdaság alapjainak a megteremtése azonban azonosnak tekinthető.

Ezekben az országokban a korábbi kiinduló helyzethez képest mindenhol jelentősen csökkent az állami tulajdon részaránya. Annak ellenére, hogy a privatizációs folyamat ezekben az országokban gazdasági hatásait és az abban részt vevő cégek kondícióját tekintve sikeres volt, hiszen hozzájárult a gazdaságok gyors fejlődéséhez, szerkezetváltásához, modernizációjához és a gazdaságok nemzetközi versenyképességének növeléséhez, közös jellemző, hogy köszönhető többek között az eltérő politikai, gazdaságpolitikai és egyéb szempontok mentén történő értékelésnek, a privatizáció társadalmi és politikai megítélése a kezdetektől fogva kiélezett viták kereszttüzében állt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Miközben vitára ajánlom a jelentést, nagyon remélem, hogy ezek a viták megfelelő keretek között maradnak, és kérem a képviselőtársaimat arra, hogy ne az egyes privatizációs tranzakciókat próbáljuk utólag zsűrizni és megítélni annak a gazdaság számára hozott hozamát, hanem az egész privatizációs folyamatot próbáljuk áttekinteni és emelkedetten beszélni arról a megítélésem szerint sikeres időszakról, amit magunk mögött hagytunk. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu