KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Nem tudom, hogy lehet-e még mélyebbre süllyedni ebben a vitában, ahogy most a fideszes képviselők próbálják ezt a vitát elvinni, hogy azzal foglalkoznak, gyakorlatilag 20 évvel a rendszerváltás után, hogy a rendszerváltást megelőzően ki milyen pártnak volt a tagja; elképesztő, és főleg egy közgazdásztól, Mádi képviselő úrtól! Nem tudom már, hogy hová fog süllyedni ez a vita, hogy ilyen irányba megyünk.

Ékes képviselő úrnak szeretném mondani, hogy miről szól a jelentés. Nyilván lehet sok mindent megfogalmazni elvárásként. Az a kormány, amelynek az a feladata adódott egy módosító javaslat kapcsán, hogy ezt az időszakot próbálja áttekinteni, és egy tárgyszerű jelentést hozzon, az nem engedheti meg magának, hogy utólag próbálja átértékelni az eseményeket, amit most önök tesznek.

Mert azt megállapítani, hogy jó volt-e a privatizáció... Nyilván mindenki azt mondja utólag, hogy nem volt jó, mert még többet lehetett volna belőle kihozni, még nagyobb foglalkoztatást el lehetett volna belőle érni. Nekünk az nem lehetett feladatunk, hogy megpróbáljunk mi egy értékelést adni. Nekünk annyi volt a feladatunk, hogy tárgyszerűen rögzítsük azt, mi történt az elmúlt időszakban, milyen környezetben bonyolódott le a privatizáció, és hova jutottunk az árbevételeket, illetve a költségeket illetően. Ennyi volt a feladatunk, és nem több. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Még ez is nehezen ment!)

Mádi képviselő úr, ami az adósságot illeti. Azért bátorkodtam a számokat felhozni, mert arra hivatkoznak folyamatosan, hogy bezzeg a 1998-2002-es időszakban hogyan alakult az adósság. Ön közgazdászként nagyon pontosan tudja, hogy melyik tényező hogyan befolyásolta az ország államadósságának alakulását.

Forrás: parlament.hu