KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában aktívan részt vettem, ezért különösebb zárszót nem szeretnék mondani, viszont fontos, hogy lezárjuk ezt az általános vitát a jelentésről, amely jelentés. Volt, aki törvényjavaslatot mondott, volt, aki az elvárásait másképp fogalmazta meg, mint ahogy a feladatot az Országgyűlés kiadta a kormánynak.

Egy momentumra szeretnék összesen hivatkozni. Én azt mondtam, hogy tulajdonképpen sikeresnek tekinthető ez a privatizációs folyamat. Nagyon szeretném világossá tenni, hogy ezt nem a kormány sikerének tudom be, még csak nem is a kormányok sikerének tudom be, hanem ez bennünket, a magyar társadalmat, az országot minősíti. Ilyen szempontból akkor, amikor a jelentés meg is indokolja, hogy miért tartjuk mi ezt sikeresnek - ezt most nem akarom ismét előhozni, az expozéban szóltam erről -, akkor ezt nem célszerű elvitatni holmi politikai, jelentős érdekeknek alárendelve.

Tehát én azt gondolom, és ezt kértem az elején, hogy válasszuk ketté a vitát, és próbáljunk úgy tekinteni erre a jelentésre, hogy tulajdonképpen az elmúlt 17 év története; most azért mondom, hogy 17, mert 2007. december 31-én zárult. Minden negatív folyamatával együtt is azért összességében tekintsünk rá erre a folyamatra, és a másik mező legyen a politikai csatározás mezeje, de ne áldozzuk be az ország teljesítményét a politikai csatározás oltárán. Ez a mai vita ezt nem tudta teljesíteni, ez nyilvánvaló.

Azt is szeretném világossá tenni, hogy ez az ÁPV Rt.-ről szólt. Főleg Bencsik képviselő úr mindig szóba hozza az MNV Zrt. problémáját, és azt, hogy szeretné látni - megítélésem szerint jogosan - azt a tevékenységet, amit az MNV Zrt. folytat. Nagyon remélem, hogy az a stratégia, amit ön hiányol, előbb-utóbb elő fog kerülni és láthatóvá válik. Ezt egyébként már mi is szeretnénk. De még egyszer: ez 2007. december 31-ével mutatta be, hogy mi történt az elmúlt 17 év alatt. Ekként kezeljék, és ekként szeretném kérni azt, hogy a költségvetési bizottságnak a jelentéshez benyújtott határozati javaslatát, amely arról szól, hogy az Országgyűlés tudomásul veszi a jelentést, támogassák. Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu