MÁDI LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt 17 év privatizációjának nyomon kísérését próbálja megtenni ez az előterjesztés.

Arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy vajon ez a 17 éves folyamat Magyarország számára, a magyar gazdaság, a magyar társadalom számára milyen jelleggel vonható meg.

Két kérdésről is szót kell ejteni. Egyrészt van egy jelentés előttünk J/8582. számon, másrészt van maga a privatizációs folyamat, amely szinte két évtized történéseit kell hogy felidézze. Azt gondolom, a jelentés maga egy nagyon száraz, konfliktuskerülő és igazából csak adatokat és minimális véleményt és értékorientációt mutató jelentés. Ez a jelentés nem fogadható el ebben a formában. Nem felel meg azoknak a követelményeknek ugyanis, ami a közel két évtizedes gazdasági-társadalmi folyamatot lett volna hivatott bemutatni, hiszen a privatizáció ennek része volt, és ezzel összefüggésben lehet csak igazán értékelni a privatizáció különböző szakaszait, különböző történéseit.

Az egyes privatizációk értékelésével is adós marad ez az anyag, pusztán számokat közöl, és egyáltalán nem értékeli, véleményezi, hogy ezek a privatizációk valójában indokoltak voltak-e a privatizációs technika tekintetében, megfelelő módon történtek-e.

Történt-e áron aluli értékesítés, hiszen itt közvagyonról van szó. Arról a közvagyonról, amely a szocializmus időszakában lényegében teljes egészében az állami tulajdont jelentette, és ma már ott tartunk, hogy elhanyagolható tulajdont tudhatunk magunk mögött, tehát az állam tulajdonrésze a mai gazdaságban elenyésző. Mi történt ezen időszak alatt? Ezt elemezni és indokolni kellett volna, az egyes értékesítéseket is, különösen a nagy értékű értékesítéseket.

Meg sem említi az egyes kormányok jól elkülöníthető tevékenységét ezen a téren, hiszen itt öt kormány időszakát ölelhetjük fel, öt ciklus időszakát, nem is beszélve igazából arról, hogy az első ciklusban, a spontán privatizációban bizony a kilencvenes éveket megelőzően is már történtek privatizációk. Történtek privatizációk, amelyek ugyan törvényileg nem megfelelően szabályozottan történtek, de kimutatható például - jómagam is tudom, aki a bérlakás-privatizációval kicsit alaposabban foglalkozott -, hogy a nagyobb értékű budapesti, azon belül budai lakások elvtársi köröknek való kijátszásával egyértelműen egy rejtett, burkolt privatizáció valósult meg a nyolcvanas évek végén.

(15.40)

A későbbi privatizációknál már az értékesítési nagyságrend is mutatja, hogy a kimazsolázás már a rendszerváltás időszakában vagy a rendszerváltást megelőzően megtörtént.

Első szakasznak lehetne mondani a '90-98 közötti időszakot, amely alatti privatizáció törvényszerű vagy szükségszerű volt, hiszen egy piacgazdaságot próbáltunk felépíteni, és ez nyilvánvalóan szinte kizárólagos állami tulajdoni keretben, szerkezetben nem működhet. Ám ebben az időszakban is - szerintem - legalább két szakasz elkülöníthető.

Az első szakasz körülbelül '95-ig zajlott, amikor is alapvetően a termelő és működő vállalatok - igaz, sok esetben már összeomlásban lévő vállalatok - privatizációja valósult meg. Látni kell, hogy a készpénzes privatizáció, amelyet kollégám említett, azért volt annyira népszerű, mert a szocializmus lényegében teljesen kirabolta és eladósította az országot. Óriási adósságállománnyal kezdett '90-ben az első demokratikusan választott, szabad kormány, és ezért értékesítési kényszerben volt, hogy az adósságállományának finanszírozását, visszafizetését meg tudja tenni. Ezért ár alatt volt kénytelen tömegében a magyar vállalatoktól megszabadulni, és ez a szocializmus ára volt.

Az is a szocializmus ára volt, hogy ezek a vállalatok olyan állami nagyvállalatok voltak jelentős mértékben, amelyek elvesztették a piacaikat, és amelyek energiapazarló módon, rosszul szervezetten működtek, és a hatékonyság legminimálisabb feltételét nem produkálták. Tehát itt lényegében ez a privatizációs hullám az esetek nagy részében indokolt lett volna. Ha a szocializmus nem tette volna tönkre olyan mértékben a társadalmat és a gazdaságot, akkor valószínűleg hosszabb idő alatt, késleltetettebben és nem annyira ár alatt, és jelentősebb mértékben hazai szereplőknek is lehetett volna privatizálni. Így ár alatt és zömében külföldi multinacionális vállalatoknak történtek ezek a privatizációk.

'95-97 között ebben az első szakaszban ugyanakkor megkülönböztetünk egy olyan időszakot - ez a szocialista kormány, a Horn-kormány időszaka -, amikor is a közszolgáltatások lettek ár alatt és lényegében felháborító módon privatizálva. Felháborító módon lettek privatizálva, lényegében a szocialista kormány csődje volt az, hogy eladták azokat a közszolgáltató vállalatokat, amelyek a nyugati országokban is általában állami tulajdonban vannak. Az embereknek, a helyi közösségeknek a megélhetését, a hosszú távú érdekeit az állam és a közösségi tulajdon biztosítja leginkább, és itt az a nonszensz állt elő, hogy úgy adtunk el közszolgáltató vállalatokat, hogy garantáltuk neki a nyereséget - a nyugati vevőnek -, és a nyugati vevő nagyon sok esetben állami tulajdonos volt. Tehát a magyar állam tulajdonát a szocialisták eladták más állam tulajdonában lévő vállalatoknak úgy, hogy ezzel a magyar háztartások, a magyar lakóközösségek kiszolgáltatott helyzete ma is érzékelhető módon - például a távhő kérdésében vagy más kérdésekben is - drámaian megnőtt.

A következő időszakban, a polgári kormány időszakában - és ezt jól mutatják a grafikonok is - a privatizáció lényegesen lecsökkent, lényegében minimálisra redukálódott. Ebben az időszakban a polgári kormány képes volt arra, hogy bebizonyítsa: lehet úgy az államadósságot jelentős mértékben csökkenteni - nem úgy, mint most, ugye, azóta folyamatosan nő az államadósság a durva, drasztikus privatizáció mellett vagy ellenére is -, tehát 63-ról 53 százalékra csökkent az államadósság a GDP arányában, és a privatizáció lényegében minimális szinten volt csak jelen. Azokat a kisebbségi tulajdonrészeket adtuk el, amelyeknél - azt gondolom - a hosszú távú állami tulajdon megtartása nem volt indokolt. A vagyonkezelés került előtérbe ebben az időszakban, a meglévő stratégiai vagyon működtetése és a vagyongazdálkodás feltételeinek kialakítása.

A harmadik szakasz - és erről is őszintén kell beszélni, a jelentés erről sem beszél természetszerűleg - megint a szocialista kormány időszaka volt 2002-től kezdődően, amikor tömegesen történtek máig is megkérdőjelezhető indokoltságú és hatékonyságú eladások, szerződéskötések. Máig sem látunk tisztán, hogy ma például a Malév esetében - amelyben újabb milliárdokat, tízmilliárdokat fű alatt, a parlament megkerülésével és a közvélemény megismertetésének hiányában juttatnak a Malév új tulajdonosainak - milyen szerződési feltételek voltak, a magyar kormány, a szocialista kormány milyen elemi hibákat követett el, milyen felelősségre vonások történtek ennek következtében. Hiszen látjuk, hogy akár a Budapest Airport, akár a MÁV Cargo, akár a Bábolna vonatkozásában nagyon súlyos mulasztások történtek.

Tehát az állami tulajdon eladása olyan módon valósult meg ebben az időszakban, hogy a megfelelő kontroll-lehetőségek nagyon korlátozottak voltak, a szerződések konkrét feltételei pedig minimálisan voltak nyomon követhetők.

Nagyon izgalmas kérdés, és ezen a téren is a jelentés alapvető hiányosságokkal küzd, hogy a különböző szerződési garanciák - itt elsősorban a foglalkoztatási és környezetvédelmi garanciák - vajon mennyire lettek betartva a későbbiek folyamán a privatizált társaságoknál. Hiszen látni kell, hogy a vételár csökkentésének egyik ára, egyik következménye az volt, hogy nagyon komoly foglalkoztatási és környezetvédelmi garanciákat próbáltak a kormányok érvényesíteni ezekben a szerződésekben. Ez nyilvánvalóan árcsökkentő tényező, hiszen minden ilyen garancia a vételár csökkentésének az irányába hat. Hiányos a kijelentés, nem fogalmazza meg világosan, hogy milyen szerződéses következmények léptek fel, mennyire álltak helyt a garanciáknak és kötelezettségeknek ezek a cégek, ezek a magáncégek.

Ha két beszédes adatot egymás mellé teszünk, nevezetesen, hogy mintegy 2400 milliárd forint bevétel keletkezett, és ez a bevétel majdnem 1400 milliárd forint költség mellett realizálódott, akkor bizony ez is nagyon elgondolkodtató adat a tekintetben, hogy vajon a privatizáció a lehető leghatékonyabban, a legkevesebb költséggel valósult-e meg: 2400 az 1400 költséggel szemben. Azt gondolom, ez felveti annak a valószínűségét és gyanúját is, hogy ez a privatizáció sajnos nem megfelelően lett kontrollálva, nagyon komoly költségekkel, és a társadalom és a gazdaság számára pedig sok-sok negatív hatással is járt.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu