MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sikeres-e a magyar privatizáció? Erre a kérdésre keressük a választ, amikor tükörbe nézünk, és az elmúlt tizenhét év eseményeit vizsgáljuk. Igazából húsz évet kellene vizsgálni, mint ahogy képviselőtársaim is utaltak rá, a spontán privatizáció időszaka, amikor a törvények megkerülésével, a törvények kiskapuit kihasználva történtek elvtársi köröknek ingyen vagy minimális pénzen eladások. Azt gondolom, hogy erről sem szabadna elfeledkezni.

A felszólalásomban hat pontban érzékeltetném azt, hogy milyen alapvető problémák, mulasztások, felelőtlen lépések történtek a magyar privatizációban, mindamellett megismételve azt a kiinduló álláspontot, hogy a privatizációra alapvetően szükség volt, annak a mértéke, technikái, időzítése a kérdés.

Húsz év elteltével mi az, amit ma megállapíthatunk egy válság tükrében? Hiszen mindannyian itt állunk olyan viszonyok közepette, ami a rendszerváltást követő időszak válságát idézi, csak talán még reménytelenebbül. Eladták a közszolgáltatásokat, a közszolgáltató cégeket Magyarországon. Kik adták el? A szocialista kormány emberei adták el a Horn-kormány időszaka alatt. Egy válság időszakában, amikor a víz, a villany, a gáz, az energia rendkívüli mértékben felértékelődik, vajon ez a döntés felelős volt-e, a magyarság hosszú távú, azaz stratégiai érdekeinek megfelelően történt-e, és hogyha már eladták egyébként, akkor megfelelő garanciákkal adták-e el, megfelelő áron adták-e el? Ha ezeket a kérdéseket feltesszük, és belenézünk a részletekbe, akkor bizony nagyon lehangoló képet kapunk.

Ezek monopolhelyzetű cégek, akár gázszolgáltató, akár áramszolgáltató cégekről beszélünk, akár erőművekről beszélünk. Kimutatható, a közgazdaság-tudományban már első évben megtanítják, hogy az állami monopólium jobb, mint a magánmonopólium, és a fogyasztók szempontjából, a kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar családok szempontjából sokkal reményteljesebb, és több, jobb szolgáltatásokkal, alacsonyabb árakkal kecsegtet. Ehelyett az történt, hogy eladták a magyar állam tulajdonából nyugati cégek tulajdonába, és ráadásul amit még stratégiai szempontból, az ország szuverenitása szempontjából fontos megjegyezni, nagyon sok esetben állami tulajdonba, külföldi állam tulajdonában lévő cégeknek adták el.

Hogyan adták el? Garantálták a nyereségességüket 8 százalékban, ha jól emlékszem, a '90-es évek második felében, a Horn-kormány időszakában. Ez a privatizáció, amikor garantálja az állam, hogy még nyeresége is lesz évről évre? A privatizációnak az a lényege, hogy a kockázatot utána a vevőnek kell állnia. Nem, az állam még azt is garantálta. A szocialista állam azt mondta, hogy jól kell járnia annak a befektetőnek. És nyilvánvaló, hogy adta el; a Bokros-csomag időszakában adta el, amikor nyomott volt, amikor eladási kényszerben érezte magát. Nyilvánvalóan egy eladási kényszer, egy válságos helyzet, mint ahogy ma is, nem kedvez annak, hogy méltányos árat kapjunk. Az aranytojást tojó tyúkokat vagy a nemzet legféltettebb közszolgáltatásait áron alul adták el, és olyan feltételekkel, ami, azt gondolom, hogy tényleg nem elfogadható, a villamos energiát, a gázhálózatot, az erőműveket.

A második fontos tétel: az állam folyamatosan próbált különböző kötelezettségeket előírni a privatizáció során. A két legfontosabb ilyen kötelezettség a foglalkoztatási kötelezettség - tehát ne történjenek nagy leépítések, és munkanélkülivé ne váljanak az emberek tömegesen -, a másik pedig a környezetvédelmi előírások. Az egész anyagban 20 oldalon - vagy nem is 20 oldal, 48 oldalon - egyszer szerepel az a szó, hogy környezetvédelem, egyszer, miközben az egész válság arról szól, hogy Magyarország jövője szempontjából és az egész válsághoz való alkalmazkodás szempontjából a környezetvédelemnek kiemelt jelentősége van. Felelős egy ilyen beszámoló? Tükrözi, hogy mi történt valójában? Nem tükrözi, hiszen egy csomó esetben környezetvédelmi kötelezettségekkel, garanciákkal történt meg a szerződéskötés.

(16.30)

Meg kéne nézni most, így utólag legalább, hogy tanuljunk belőle, és igazából valós képet kaphassunk a folyamatokról, hogy megtörténtek-e ezek a helyreállítások, a rekultivációk, és az új cégek, a magáncégek a köz érdekei szempontjából azokat a kötelezettségeket igenis ellátták-e, vagy pedig nem látták el teljes mértékben, vagy egyáltalán nem látták el.

Az ellenőrzés és a szankciók. Történt-e ellenőrzés ezek tekintetében? Ha igen, akkor milyen szankciókat alkalmaztak? Milyen jogi procedúrákban hogyan sikerült helytállni az állam követeléseinek? Mert ha nem sikerült helytállni, akkor rosszak voltak a szerződések, azok a szerződések, amelyeknek a magyar állam, tehát mindannyiunk vagyona és mindannyiunk élete szempontjából a mi érdekeinket kellett volna megfogalmazniuk az állam oldaláról.

Beszélni kell harmadik pontban a stratégiai ágazatok komplett eladásáról. Ezeknek egy része a rendszerváltást követően történt meg. Azt gondolom, hogy a válság megint csak jól mutatja, annak, hogy a magyar falu ilyen nyomorúságos helyzetben van, nem kis mértékben az az oka, hogy az élelmiszeriparunkat, a virágzó és a régióban és a világon is csodált élelmiszeriparunkat olcsón eladtuk külföldi multinacionális cégeknek, nem megfelelő garanciákkal, és ezek a cégek és ezek a vállalkozások ma már nem működnek. Hol van a növényolajipar? Hol van a cukoripar? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!) Hol van az édességipar? Ami még van a malmoknál - a cukor már szinte egyáltalán nincsen - vagy a szeszgyártásnál, az is minimális, és import történik, nálunk, akik olyan adottságokkal rendelkezünk, a magyar termelők pedig kiszolgáltatottá válnak. Jó volt így ez a privatizáció? Azt gondolom, hogy nem volt jó, és ezt ki kell mondani. Nem szégyen belátni a hibánkat, még akkor sem, ha most itt többes szám első személyben fogalmazok, miközben ez alatt a két ciklus alatt, amíg ezek a dolgok történtek, én ellenzéki képviselő voltam, és nem szavaztam meg ezeket az indítványokat.

A pénzintézeti szektor privatizációja szintén a kilencvenes években valósult meg, illetve mindmáig történtek ilyen típusú értékesítések. Jó-e ez? Most, amikor látjuk azt, hogy a nyugati országokban a pénzintézetek a magánszférában kontroll nélkül működnek, és az egész válság kialakulásában kiemelkedő, központi szereppel bírnak, amikor azt láthatjuk, hogy nyugati államok veszik vissza a pénzintézeteket, és államosítják ezeket a pénzintézeteket, akkor valamit mi sem csináltunk jól. Az, hogy itt ilyen devizahitelek vannak ilyen szinten, és olyan hiteleket tukmáltak rá az emberekre megfelelő tájékoztatás és a problémák, a kockázatok világos elemzése nélkül, ez jó, ez elfogadható? Ez nem jó, ez nem elfogadható. Egy állami banktól ezeket igenis meg lehetett volna követelni.

Nem azt mondom, hogy a pénzintézeti szektorban állami túlsúlyt kell képezni, de az se normális, hogy lényegében minden nagy bankot eladtak külföldi bankoknak, és lehet látni a mostani problémák kapcsán, hogy ezek nem működnek jól. És ha az anyabank a Magyarországon lévő bankfiókjaiból a pénzeket átszivattyúzza az anyaországba, akkor tudunk tenni valamit? Bizony nagyon keveset tudunk tenni. Beszélni kell erről? Beszélni kell erről. Válságjelenség ez? Olyan jelenség ez, amit elfogadhatatlannak tartunk? Igen, olyan jelenség ez. Felemeljük a hangunkat? Orbán Viktor felemelte a hangját. A kormány részéről nem hallottam világos megszólalást.

Nem szabad hagyni, hogy egyoldalú szerződésmódosítások történjenek. A verseny hiányát fedezhetjük fel, hiszen azt látjuk például a betéti kamatoknál, hogy 0-0,2-0,5 százalékos betéti kamatok vannak a látra szóló pénzeknél, miközben az infláció a tavalyi évben is 6 százalék volt. Az emberek pénze rohamosan veszít az értékéből. Verseny ez? Nem verseny. Nem verseny, mert a versenyben a fogyasztók érdekeiért folyik a harc, és a fogyasztók számára a legkedvezőbb feltételeket nyújtják a partnerek. Nem érvényesül a verseny, bizony, és ez egy nagyon fontos dolog.

Én összegyűjtöttem, illetve megtartottam az Ecostat és a Központi Statisztikai Hivatal néhány olyan kiadványát, ami elemzi például azt, hogy a magyar gazdaság szerkezete hogyan alakult. Például a magyar középvállalatoknál, amelyek nagyon fontosak lennének a magyar gazdaságban, a magyar társadalomban, azt kell látni, hogy csupán egy év alatt, 2006-ról 2007-re 6000 darabból - azt se sok, az is nagyon kevés, 6000 középvállalatot tartottak csak nyilván 2006-ban - 4747 maradt, és ezeknek is a nagy része külföldi tulajdonban van.

Minden normális gazdaságban piramisszerű a vállalati szerkezet, felül vannak a legkisebb számban a nagyvállalatok, utána a középvállalatok már többen, utána a kisvállalatok, és a mikrovállalatok vannak a legtöbben. Magyarországon nem piramis van, hanem homokóra van. Nincsenek középen magyar tulajdonú középvállalkozások. Így akarunk mi piacgazdaságot építeni?

A magukat liberálisnak valló közgazdászok, illetve politikusok nincsenek tekintettel arra, hogy a gazdaságban a verseny akkor valósul meg, ha sok eladó van a sok vevő mellett, és akkor, amikor a bevásárlóközpontok vagy a multicégek a piacot dominálják, akkor nincsen verseny, akkor erőfölény van.

Jól privatizáltunk akkor? Segítettük a középvállalkozókat? - tehetjük fel a kérdést. Nem segítettük megfelelően a középvállalkozókat, és a hazai középvállalkozókat különösképpen nem. Itt is azért vannak kivételek, Kékkői képviselőtársamra, volt államtitkár társamra gondolok. Itt van a családi gazdálkodókat segítő program az ezredforduló idejéből. Mit célzott az a program? Azt, hogy a magyar falun, ha nem is mindenki, de sokan 10-20-30-50 hektárral rendelkezzenek, és már tudjanak olyan árutermelő kisgazdaságot létrehozni, amelyben a piacot, a magyar piacot el tudják látni, sőt exportra is tudnak termelni, amelyben már gépekkel rendelkeznek, innovációra képesek. A fogyasztói minőség garantálásában a magyar termelők sokkal inkább alkalmasak arra, hogy az elemi követelményeket számon kérjük rajtuk, adóbevételeket adnak, hiszen a külföldi cégek nagyon sokszor a belső árakkal manipulálnak, és ott mutatják ki a nyereséget, abban az országban, ahol az az ő érdekük, és ha Magyarországon magasak az adók, akkor nem nálunk mutatják ki.

Lássuk már azért, hogy egy nemzetközi játszma részesei vagyunk, és ne feltett kézzel és ne szolgaian közelítsünk, hanem a magyar kormány a magyar privatizációban és minden más helyen a magyar érdekeket kell hogy szolgálja. És ha ezt nem tettük megfelelően, akkor ezzel a tükörrel szembe kell nézni, tisztelt államtitkár úr, akkor is, ha ez önnek lelkiismeret-furdalást okoz esetleg, vagy ha nem okoz, akkor még rosszabb a helyzet. (Keller László: Borzasztó demagóg vagy!) Mert legalább utólag kéne látni, hogy sajnos nem segítette a piaci versenyt nagyon sok esetben a privatizáció, pedig az egyik legfontosabb célja ez kellett volna hogy legyen, hogy a magyar emberek jól járjanak, hogy versenyeznek a kegyeikért, hogy olcsón jó minőséget tudjanak venni. Ezt szolgálná a verseny, és a versenynek igenis a lehetőségét biztosítani kell sokkal erősebb Versenyhivatallal és olyan jogszabályokkal, olyan privatizációval, olyan döntésekkel, amelyek őket hozzák helyzetbe.

S ha van erős magyar polgárság, akkor a társadalomnak is nem egy ilyen kettészakadt helyzete áll fenn. Akkor a demokrácia is sokkal stabilabb, akkor a válsággal szemben is sokkal ellenállóbbak vagyunk, akkor Magyarország versenyképesebb a külföldi országokkal szemben is.

A bérlakások privatizációjáról már szóltak képviselőtársaim. Ez sem volt igazán felelős döntés. Emlékszem arra a külföldi szakértői anyagra a kilencvenes évek elején - akkor még a szociális és egészségügyi bizottságban dolgoztam -, amely ahhoz hasonlította az akkori helyzetet, hogy egy égő kanócú puskaporos hordó felett ül az állam, akkor a lakástulajdonok tekintetében a tulajdonos, és ezt a puskaporos hordót az égő kanóccal gyorsan átdobta az önkormányzatoknak, az önkormányzatok gyorsan átdobták az embereknek. A puskapor itt azt jelenti, hogy óriási felújítási igények vannak, és az emberekre ezeket a tulajdonokat tömegesen átterhelték, és nem tudnak eleget tenni - és ma ezzel küszködünk - a felújítási kötelezettségeknek, mert a bérek nem emelkedtek a profitok arányában, az emberek életszínvonala nem emelkedett a profitok arányában, és a felújítási kötelezettség tömeges hiánya áll fenn.

Ezért kellett csinálni egyébként a panelfelújítási programot az Orbán- kormány idején - az Orbán-kormány idején csináltuk a panelfelújítási programot, akkor vezettük be, akkor indítottuk el -, ezért kellett bérlakásprogramot csinálni, mert nincsenek bérlakások, és ez is a következménye, és erről is beszélni kell.

A társadalompolitikai szemlélet hiánya. A privatizáció nem csak egy pénzügyi tranzakció, amit egy ilyen jelentéssel, egy pénzügyi mérleggel el lehet intézni. Az egész társadalom számára, a társadalom élete, jövője számára, a polgárosodás számára, a közösségek számára óriási jelentősége van, erről beszélni kellene. Nem lehet a fejünket a homokba dugni, és nem lehet pusztán számokkal dobálózni, és azt mondani, hogy bennünket nem érdekelnek az emberek. Bennünket az emberek kell hogy érdekeljenek, és akkor leszünk hazafiak, és akkor leszünk felelősek, ha az emberek érdekeit nézzük, a magyar emberekét, akik ebben az országban laknak. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

(16.40)

Forrás: parlament.hu