MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyedül próbálja védeni harciasan azt a dolgot, azt a folyamatot, ami nehezen védhető. Ha most az államadósságról beszélünk, akkor folytatni kell az idősort, hiszen 2002-ben nem állt meg az idő, sajnos nem állt meg az idő. 2002 májusában 8280 milliárd forint az államadósság, ami azt jelenti, hogy egy emberre - ha 10 millió főt feltételezünk - csecsemőtől nyugdíjasig 828 ezer forint adósság jutott. (Keller László felé fordulva:) Ma mennyi ez a szám? Mennyi? Mondjon egy számot! 19 ezer milliárd körül van, lassan a 20 ezret ostromolja, lehet, hogy már 20 fölött van - magyarul 2 millió forint jut egy emberre. Az államadósság növekedése a jövő generációra való átnyomása a terheknek, a gyerekeink jövőjének a tönkretétele. Az állami vagyon felélése, ha az nem megfelelő áron történik, és olyan pozíciókba kerülő cégek lesznek, ahol vissza tudnak élni a monopolhelyzetekkel, akkor az nyilvánvalóan azt jelenti, hogy generációkon keresztül magasabb áramszámlát, magasabb gázszámlát, magasabb energiaszámlát kell fizetniük, azért, mert az állam nem tud megfelelően gátat szabni a profitéhségnek. Erről őszintén kell beszélni.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Sajnos nem beszélünk erről őszintén, illetve nem akarnak erről őszintén beszélni, pedig a tükörbe, még ha fájdalmas, akkor is bele kell nézni. Beszéljünk akkor nyíltan és világosan! Nagyon sok árnyoldala volt ennek a privatizációnak. Azon túlmenően, hogy a kiindulópont is világos volt: a szocializmus végtelen kára az, hogy ilyen gyorsan és ár alatt kellett privatizálni a magyar tulajdont a 90-es évek elején. (Keller László felé fordulva:) Az ön - mert ön is MSZMP-tag volt, ha jól tudom -, az ön időszakából fakad mindez. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu