SZATMÁRY KRISTÓF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai magyar belpolitika abszurditását, kilátástalanságát, vergődését ez a mai napirendi pont kellőképpen plasztikusan tükrözi. Két, ugyanarra a logikára hangszerelt válságkezelő program versenyez ma itt egymással a parlamentben. Az egyik egy hiteltelen kormány és kormányfő kétségbeesett, szerintünk alapvetően hibás kormányprogramja, amit a minap terjesztettek a parlament elé, és a volt kormánypárt egy plagizált, parlamenti támogatás nélküli programja, amelyek egyike sem bírja a magyar társadalom támogatását, bizalmát. Ebből a helyzetből elég nehéz lesz kiutat találni.

Hogy Magyarországon milyen nagy a baj, azt a válságból kivezető gazdasági programok egyre nagyobb száma is jól mutatja. Leggyakrabban persze a kormány részéről hallhatunk tervezett kormányzati csomagokról, amelyek közös sajátossága, hogy egyáltalán vagy csak részben, vagy egészben másképp valósul meg, mint ahogyan azt először megfogalmazták. Ezen a magyar kormányzati gyakorlaton a nemzetközi pénzügyi válság kirobbantotta és a nyomában keletkező egyre mélyebb reálgazdasági válság sem változtatott. Nincs még egy ország, ahol ennyi válságkezelésről folyó szóbeli disputa mellett is ilyen kevés gyakorlati lépésre került volna sor a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások, gazdasági szereplők megsegítése terén, mint itt, Magyarországon.

Kétségtelen, a programok tengeréből kiemelkedik a Reformszövetség tervezete, nemcsak azért, mert a magyar üzleti szféra vezető személyiségei, a tudományt képviselő Akadémia vezetői és a közgazdász-társadalom ismert személyiségei alkották ezt a népfrontos szerződést, hanem azért is, mert a viszonylag rövid idő alatt készített elemzések a magyar gazdaságban az elmúlt hét év folyamán felgyülemlett gazdasági problémákat számba véve, a magyar gazdaság versenyképességének helyreállítása, növekedési pályára állítása érdekében születtek. Mondhatni, valaki végre dolgozik a kormány helyett. Köszönet ezért a Fidesz részéről is azoknak a közgazdászoknak, akik ebben a munkában részt vettek.

De ami egyrészt az anyag előnye, az egyben a hátránya, korlátja is. Nem számol azzal, mert meggyőződésem, hogy független szakértők révén nem is ez volt a céljuk, hogy itt Magyarországon nem csupán egy gazdasági válságot kell kezelni, hanem egy komplex politikai, hitelességi és erkölcsi válságot is. A jelen helyzetben minden olyan válságkezelési javaslat, amely nem kínál megoldást a kormány és az állami vezetés hitelességi, erkölcsi és legitimációs válságára, önmagában nem alkalmas az ország előtt álló feladatok kezelésére. Meggyőződésünk, hogy nemzetgazdasági prioritások egyértelmű megfogalmazása nélkül és valós országgyűlési választásokon szerzett széles körű legitimáció nélkül nem lehet sikeres gazdaságpolitikai irányváltást Magyarországon végrehajtani.

A Reformszövetség javaslatai alkalmasak lehetnek arra, hogy tükröt állítsanak a kormányzati alkalmatlansággal és tehetetlenséggel szemben, de nem alkalmasak arra, hogy a jelen helyzetből való kiutat megmutassák az ország számára. Mindamellett a javaslatok hátterét képező helyzetelemzéssel alapvetően egyet kell értenünk.

Mik ezeknek a legfontosabb elemei? Magyarországon a nemzetközi összehasonlításban is kiugróan magas a magyar újraelosztási arány. A magyar államháztartás kiadásai a GDP 50 százalékát teszik ki, ez az arány 2001-ben még csak 46 százalék volt. Hozzánk hasonló fejlettségi szinten álló országok rendre alacsonyabb jövedelemelosztást hajtanak végre. A költségvetés kiadásai Lengyelországban és Csehországban a GDP 43-44, Szlovákiában 36 százalékát teszik ki. Az EU-viszonylatban is magas közkiadásokat a külföldi hitelek növekedése finanszírozta. Az államháztartási hiány 2002 és 2006 között öt éven keresztül éves átlagban a GDP 8 százalékát tette ki, ami 2000 után világviszonylatban is egyedülálló negatív teljesítmény.

Az óriási államháztartási hiány miatt jelentősen emelkedett az államadósság, ilyen mértékben egyetlen EU-s országban sem emelkedett az államadósság a GDP arányában. Míg 2001-ben a GDP 52 százalékát tette ez ki, ami akkor nagyjából megegyezett Szlovákia adatával, addig 2007-ben elérte a 67 százalékot, majd 2008 végére megközelítette a 70 százalékot, és nagyon nehéz ma itt a forint árfolyama kapcsán ennek a végét látni.

Történt ezzel párhuzamosan, hogy Magyarországon kiemelkedően magas az adóteher. A munkát érintő adóterhelés terén Magyarország élen jár az EU-országok között, és mivel világviszonylatban az Európán kívüli országokban jellemzően alacsonyabb az adóterhelés, ezért ez világviszonylatban is Magyarországon az egyik legmagasabb. Az átlagos adóterhelés 2007-ben a teljes bérköltség 54,4 százalékát tette ki, ami csak hajszálnyira marad el az első helyen álló Belgiumtól, viszont 12 ponttal haladja meg a cseh és a lengyel, illetve 16 ponttal a szlovák szintet. A magyar gazdasági növekedés megtorpanása a felzárkózásban már 2004-től megkezdődött, a 2006-os kiigazítási csomag bevezetése után pedig kifejezetten a leszakadás fázisába lépett.

A gazdaságpolitika vargabetűi is erodálták a kormány hitelességét, a vállalkozóknak és a befektetőknek nem nyújtottak megfelelő, biztonságos támpontot fejlesztési és üzletviteli döntéseik meghozatalához. 2003 és 2006 között Magyarország egyetlen évben sem tartotta be a konvergenciaprogramban vállalt államháztartási hiánycélt. A programot minden évben újra kellett írni, az új hiánycél teljesítését a mindenkori következő évre ígérve, egyre meredekebb csökkenési ütemben. Számottevően rontották a magyar gazdaság iránti bizalmat a bejelentett, majd visszavont intézkedések. A négy év alatt 1000 milliárd forintos adócsökkentést ígérő, már az elfogadásakor sem megalapozott adótörvényt 2000 végén (Sic!) elfogadták, majd visszavonták 2006-ban a választások után.

(11.20)

A kormányzati negyed építésének bejelentése majd visszavonása; az új tulajdonosi program bejelentése majd visszavonása - nem az a fő baj, hogy ezeket visszavonták, hanem hogy a megfelelő pénzügyi megalapozottság nélkül egyáltalán meghirdették őket.

Több száz- és egyéb napos program enyészett el a feledés homályában. A külföldi befektetéselemzők és az EU szakértői nem nézték jó szemmel azt sem, hogy a 13. havi közalkalmazotti kifizetéseket ide-oda tologatták, és egyéb olyan akciókat, mint például a 2006-os áfavisszatartás, amellyel a magyar kormány nem mást kívánt elérni, mint az aktuális éves hiányt kisebbnek feltüntetni a ténylegesnél.

A helyzetértékelésben való egyetértésen túl azonban a beterjesztett anyag jó néhány elhibázott és felvállalhatatlan javaslatot tartalmaz. Egyet engedjenek meg a vezérszónoklatban kiemelni: ez az állami vagyon erőltetett, gyorsított privatizációja. Ez nemcsak azért különösen hibás, mert a jelenlegi, igen kedvezőtlen tőkepiaci helyzetben gondos jogi szabályozási megelőző munkálatok nélkül terveznék ezt, hanem azért is, mert a világ teljesen más irányba megy. Még azokban a liberalizált piacgazdaságokban is az állam szerepének növekedése figyelhető meg a bankokban és egyéb, korábban elképzelhetetlen szektorokban, és ezzel szemben az anyag erre kívánja különböző források begyűjtését alapozni, tehát teljesen elhibázottnak mondható.

Mindamellett van az anyagban - különösen a kkv-szektorra vonatkozó javaslatok között - jó néhány, amit az elmúlt években magunk is megfogalmaztunk anélkül, hogy egyébként az akkor még SZDSZ-es gazdasági miniszter megfontolta volna javaslatainkat; például: az európai uniós pályázatok hatékonyabbá tételét; a közbeszerzés átalakítását a hazai kkv érdekében, a lánctartozás leépítését, a céginformációs rendszer fejlesztését, az áfabefizetés rendszerének újraszabályozását, és lehetne sorolni egyébként azokat a javaslatokat, amelyeket korábban részünkről megfogalmaztunk.

Az ország tragédiája persze az, hogy miközben a drámai helyzetért felelős kormány politikai, népszerűségi vagy egyszerűen alkalmatlansági okok miatt nem hajlandó felvállalni valódi reformokat, cinikusan az ellenzéken kéri számon a kormányprogramot és azt, hogy ismerje el népszerűtlen intézkedéseinek szükségességét, és osztozzon a kormánnyal ennek politikai következményeiből. Mindeközben az idő telik, az ország egyre mélyebb pénzügyi és reálgazdasági válságba sodródik, és a jelen helyzetben létfontosságú szerepet játszó külföldi szereplők számára egyre hiteltelenebbé, tehetetlenebbé és támogatásra érdemtelenebbé válik a kormány és sajnos ezzel Magyarország is.

Ennek a tarthatatlan helyzetnek véget kell vetni. Innen is felszólítjuk a kormányt, hogy nézzen szembe az általa részben vagy egészében előidézett válság következményeivel, vállalja fel a felelősséget az elmúlt hét év katasztrofális gazdaságpolitikájáért. Több szempontból egyébként igen sajátos előterjesztés fekszik előttünk. Először is meglepő, hogy az SZDSZ áll egy olyan válságkezelő programmal elő, amelyet egy civil szerveződés állított össze. Meglepő már csak azért is, mert az SZDSZ hat éven keresztül volt a Magyarországot kormányzó koalíció tagja. Rendelkezésére állt a legtöbb kormányzati erőforrás, pénz, szakértelem, minden, ami ahhoz kellett, hogy megfelelő kormányzati gazdaságpolitikát alkalmazzon.

Kóka János volt a Magyar Köztársaság gazdasági minisztere. Csak nem a Reformszövetség anyagából tudta meg, hogy például kettészakadt Magyarországon a vállalati struktúra vagy azt, hogy többnyire verseny- és életképtelen a kkv-szektor, bizonyos fajta állami támogatásra szorul? Vagy azt, hogy Magyarországon a legközelebbi versenytársaihoz képest túl magas az államháztartáson keresztül történő újraelosztás mértéke? Ha ebből tudta meg, akkor már értjük azt, hogy hogyan jutott a magyar gazdaság ilyen mély gödörbe hét év szocialista-szabad demokrata kormányzás után.

Ehhez kapcsolódik az előterjesztés másik sajátossága: csupa olyan problémát kíván orvosolni, amit a szocialista-liberális koalíció kormánya idézett elő; vagy engedékenyebben úgy fogalmaznék, hogy ami az ő kormányzásuk alatt keletkezett, s nem vették észre vagy nem voltak képesek időben megoldani vagy megelőzni ezeket.

Ugyancsak érdekes az előterjesztés időzítése. A javaslatokban és az indoklásban nem egy olyan pont van, amit ne tudtunk volna már akkor is, amikor még egyébként az SZDSZ kormányon volt. Miért nem próbáltak meg akkor, nyilvánvalóan jobb pozícióból egy ilyen programot végrehajtani? Akárhogy is van, az ország gazdasági tönkretételéért az SZDSZ-nek és a szocialistáknak közösen kell vállalniuk a felelősséget. Közös kormányzásukkal sodorták az országot olyan helyzetbe, aminek következtében a ránk omló pénzügyi és reálgazdasági válsággal szemben semmiféle ellenálló képességgel nem rendelkezünk. Emiatt sem - sajnos - alkalmas ez az új, mondhatni megszorító csomag, ami a kormánypártok vagy a volt kormánypártok részéről jön, az ország hiteltelenségén ejtett sebek gyógyítására, és sajnos így önmagában nem alkalmas az ország felemelkedésére sem.

Meggyőződésem, meggyőződésünk, hogy valós és hatékony válságkezelő programot kidolgozni és véghezvinni csak a politikai bizalmat helyreállító új kormánnyal, új parlamenttel, az emberek szándékára épülő új választásokkal és az abban rejlő közakarattal lehet.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu