BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Amikor egy héttel ezelőtt ennek a napirendnek az általános vitáját elkezdtük a parlamentben, akkor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség világosan elmondta azt az álláspontját, hogy nem tudja támogatni a szabad demokraták által beterjesztett válságkezelő javaslatot. Nem tudja támogatni azért, mert gazdasági szereplőkről, kormányzati elvonásokról, a maradék nemzeti vagyon elkótyavetyéléséről, valamint a családtámogatási rendszer szétzilálásáról szól az egyik oldalon, a másik oldalon pedig hiányoltuk azt, hogy nem szól a társadalomról, nem szól közösségről, nem szól emberi erőforrásról, nem szól a közszolgáltatások hatékonyságának javításáról, az államnak a polgárai iránti felelősségéről, de valójában a válság kiváltó okairól sem szól, s egy olyan megoldási javaslatot próbál előrevetíteni, amely továbbra is a piac önszabályozó erejére akarja építeni a jövőbeni gazdaságpolitikát. Mondom, gazdaságpolitikát, hiszen társadalompolitikával nem találkozunk az anyagban. Mi pedig azt mondjuk, hogy a piac önszabályozásába vetett hit és bizalom globális szinten is alapvetően megrendült, és a világban sehol máshol hasonló válságkezelési javaslattal nem jelentkeztek a kormányok, a politikai döntéshozás, ha úgy tetszik, az állam hivatalos képviselői, csak Magyarországon terveznek visszanyúlni a Szabad Demokraták Szövetsége részéről azokhoz a neoliberális gazdasági eszközökhöz, amelyek az elmúlt években csődöt vontak maguk után, és a válság jelentős része erre vezethető vissza.
Ami a Szabad Demokraták Szövetsége által beterjesztett reformjavaslat mögött Békesi László közgazdász részéről a sajtóban megjelent, az nem nyugtatta meg a Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget. Nem nyugtatta meg, mert a családtámogatási rendszernél a következőket olvashatjuk indokként: ennek a reformnak az a célja, hogy megszüntesse a perverz jövedelem-újraelosztást. Így van leírva, hogy megszüntesse a perverz jövedelem-újraelosztást. Ez alatt értsd azt, hogy azoknak a családoknak, amelyek gyermeket nevelnek, nem kell biztosítani a közösségi költségvetésből támogatást, mert nem ismerik el azt, hogy nemcsak a szegény családok, hanem ha úgy tetszik, még a középrétegekben nevelkedő gyermekek neveltetéséhez, iskoláztatásához is szükséges lenne a közösségi költségvetésből biztosítandó erőforrás-támogatás, pénzügyi erőforrás. Különbséget tesz gyermek és gyermek között, márpedig a felnövekvő gyermek, főleg akkor, ha az iskoláztatása is biztosított, a későbbiekben felelős, munkával rendelkező állampolgárként, járulék- és adófizetőként jelenik meg, és az ellátórendszer működtetéséhez szükséges pénzügyi alapokat teremti meg a munkájával. Amikor azt mondjuk, hogy gyermekek és gyermekek, családok és családok között különbséget teszünk a családi pótlék támogatása tekintetében, akkor támadást indítunk az elkövetkezendő költségvetési időszakoknak a bevétel megteremtését biztosító személyes humánerőforrásai irányában.
Békesi úr arra is kitért, hogy anélkül nem lehet stabilizálni az ország gazdasági helyzetét, és nem lehet csökkenteni az államadósságot, ha a magyar kormány nem folytatja az erőltetett privatizációt, ezért a 2500 milliárdnyi nemzeti vagyon értékesítése elkerülhetetlen. A korábbi kritikai észrevételekre felvetett nyilvános válaszában mindössze öt sor szerepel, amiben semmi más nem fogalmazódik meg, mint hogy a 2500 milliárdnyi vagyont el kell adni, mert ebből lehet csökkenteni az államadósságot. De hogy ez mire terjed ki, a nemzeti vagyon mely részét érintené, arról továbbra sincs semmi.
Ellentmondások is találhatók ebben az anyagban. Az egyik oldalon az olvasható, hogy ha nem csökkentjük az állam kiadásait, és nem reformáljuk meg a magyar önkormányzati rendszert, valóban nélkülözhetetlen az iparűzési adó. Azzal indokolja az iparűzési adó megszüntethetőségét, hogy meg kell reformálni az önkormányzati rendszert, és el kell venni az önkormányzatok finanszírozása mögül az iparűzési adót, mert az nem szükséges akkor, ha az önkormányzati rendszer megreformálásra kerül. Amikor pedig arra a kritikai észrevételre kell válaszolniuk a javaslattevőknek, hogy nem elég konkrétak, nem elég kidolgozottak a társadalompolitikára vonatkozó javaslati pontok, akkor maga Békesi úr is elismeri, hogy a ma még kidolgozatlan szerkezeti reformokat - önkormányzatok, nyugdíjrendszer, közoktatás, egészségügy - a javaslatok nem tartalmazhatták. Ha a javaslatok nem tartalmazhatták ezen ellátórendszerek jövendőjét, akkor hogyan tartalmazhatták más javaslatok az ezen ellátórendszerek mögül történő forráskivonás lehetőségét? Ez is azt mutatja, hogy társadalompolitikai vonatkozásban nem igazán kiforrott az anyag, egyszerűen csak pénzügytechnikai javaslatokat fogalmazott meg annak érdekében, hogy az államháztartás egyensúlyát valamilyen szinten helyre lehessen állítani. Ilyen szempontból pozitívnak értékelhető ez a törekvés, de...
Kormányváltás és politikai váltás van Magyarországon. Nagyon érdekes volt az egy héttel ezelőtti vita és képviselőtársam mostani felvezetése is, de ne felejtsük el, hogy néhány hónappal ezelőtt - no jó, ez egy kis túlzás, mondjuk azt, hogy szűk egy esztendővel ezelőtt - még közösen kormányoztak a Magyar Szocialista Párttal, majd az elmúlt egy esztendő során hol a Magyar Demokrata Fórum képviselőinek támogatásával, hol pedig a szabad demokraták támogatásával ez a kormány mégiscsak költségvetést tudott elfogadtatni a parlamentben, és adótörvényeket fogadtak el. Ha nem lett volna meg a kormány gazdaságpolitikája tekintetében az alapvető egyetértés, akkor önök minden bizonnyal nem támogatták volna a Magyar Szocialista Párt által támogatott kormány munkáját és gazdaságpolitikáját.
Képviselőtársam most is kritizálta, hogy a kormány részéről nem tesznek semmit. Ismerjük a tényt: miniszterelnök úr a hét végén kilátásba helyezte a lemondását, ugyanakkor azt is elmondta, hogy maradni fog a Szocialista Párt, a legnagyobb képviselőcsoport élén. Úgy fogalmazott, hogy "olyan kormányt szeretnék alakítani". Nem azt mondta, hogy "szeretnénk alakítani", hanem azt, hogy "szeretnék alakítani". Tehát egyértelmű és világos, hogy a gazdaságpolitikát továbbra is szeretné meghatározni a leköszönő miniszterelnök mint pártelnök, s talán még frakcióvezető is lesz itt a parlamenten belül.
(19.40)
De ha ekkora az ellentét a Szabad Demokraták Szövetsége és a Szocialista Párt között gazdaságpolitikai kérdésekben, akkor honnan gondolja Kóka képviselőtársam, hogy itt egy csapásra a következő napokban minden meg fog oldódni, és felhőtlenül, békességgel oda tudnak állni majd a Szocialista Párt mögé, akár kívülről támogatva egy, a Szocialista Párt által is elfogadott miniszterelnököt és programot? Jelenleg a parlamenti vita ezt mutatja, hogy ekkora különbség van a két párt gazdaság- és társadalompolitikai elképzelései között. Azt gondolom, azt gondoljuk, hogy a felelős magatartás valójában az lenne, ha nem gátolnák az előrehozott választások lebonyolítását. Mert mi fog itt történni? Vélhetően ez a nagy távolság nem lesz áthidalható a következő hetekben. Ez azt jelenti, hogy értelmes, épkézláb, végrehajtható, társadalompolitikai és pénzügyi, közgazdasági szempontból értékes és a magyar társadalom jövőbeni fejlődését is elősegítő kormányprogramot nem lehet tető alá hozni.
Ha pedig nem tudnak ilyet tető alá hozni, akkor előbb-utóbb úgyis előrehozott választásokra van szükség. De ha nem nyáron fog ez megtörténni, hanem csak ősszel, akkor húzzuk az időt azokhoz a strukturális változásokhoz, változtatásokhoz, amelyeket önök is firtatnak. Igaz, hogy társadalomfilozófiai szempontból elég messze van egymástól a szabad demokraták által képviselt társadalompolitika, államfelfogás és az általunk képviselt államfelfogás, ugyanakkor mi is világosan látjuk azt, hogy szükség van változtatásokra, szükség van reformokra. Mi azt mondjuk, hogy javítani kell, erősíteni kell az állam szabályozó szerepét, nem a piaci szereplőkre kell ráhagyni az erőforrás-gyarapító rendszerek működésképességének biztosítást. Ezt az államnak kell felvállalnia, úgy, ahogy teszik ezt más országokban, sok esetben európai uniós országokban is.
De ahhoz, hogy sikeres legyen a gazdasági válságból való kilábalás, minél hamarabb ki kellene állni egy világos programmal, amely a részünkről is megfogalmazódott, minden bizonnyal másnak is vannak programjai, csak akkor ezt ki kellene vinni végre a nyilvánosság elé, megteremteni ennek lehetőségét, és erre a programra megkérni a választók jóváhagyását, pecsétjét, hogy neki lehessen kezdeni egy olyan kormányzati politikának, amelynek van legalább négyesztendős kifutása. Mert most kérem, mire itt egymással megállapodnak, ha megállapodnak; ha megállapodnak, kidolgoznak majd egy megvalósítható programot, eltelik az az idő, amely nyugodt körülményeket teremtene a kilábaláshoz, és kezdődik a választási kampány. Hiszen 2010 tavaszán, egy év múlva mindenképpen választásra kerül sor, és mindenképpen bele fogunk futni egy választási kampányba.
Mi azért javasoltuk azt, hogy bízzuk a választókra ennek a lehetőségét, döntsék el, milyen irányba induljunk, és kik legyenek azok politikai értelemben, akik a válság kezelését alapvetően meg fogják oldani, el fogják végezni, mert ezzel a téblábolással csak súlyosbítani fogjuk a jelenlegi helyzetet, meg fogjuk nehezíteni a kilábolás lehetőségét, eltoljuk ennek az időpontját, és egyre mélyebbé válik.
Tehát összefoglalva, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről mi továbbra is azt mondjuk - most már én is azt mondom, mert még egy héttel ezelőtt, emlékeznek képviselőtársaim, Keller államtitkár úr is, én voltam egyedül, aki azt mondtam, hogy nem, de látván azt, hogy kialakult egy minősített helyzet, látván azt, hogy az SZDSZ és az MSZP közötti programelemek nem nagyon közelednek egymáshoz -, hogy itt világos, egyértelmű felhatalmazással biztosított politikára van szükség. Teremtsék meg ennek lehetőségét, gondolják végig, és azt követően, ha megteremtődik a választópolgárok általi újrakezdés lehetősége, akkor természetesen ezt a vitát lehet folytatni a parlamentben. De úgy tűnik, jelenleg ez egy meddő vita. Egy olyan kormánnyal folyik a diskurzus, olyan kormány számára próbálunk itt megoldási javaslatokat tenni, amely tulajdonképpen az elkövetkező két héten belül le fog köszönni, és egy teljesen új adminisztráció fogja felvenni a fonalat, ha fel tudja venni egyáltalán, és nem kell előrehozott választásokat tartani. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés