DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár úr egyik mondata késztetett hozzászólásra, a fordított áfa kapcsán tett megjegyzése.
(18.40)
Én úgy érzem, tisztelt államtitkár úr, hogy a fordított áfa, a behajthatatlan követelések áfa-visszaigénylési lehetőségének pénzügyminisztériumi elutasítása, valamint az állam késedelmes fizetése által indított lánctartozások kérdése mind-mind egy nagyon hasonló tőről gyökerezik. Ez pedig az, hogy a Pénzügyminisztériumnak, a kormánynak minthogyha az lenne az alapállása, hogy az államháztartás likviditását próbáljuk megőrizni, és ebbéli törekvésében mintha kevesebbet foglalkozna a vállalati szektor likviditásának kérdésével.
Szeretném az államtitkár úr figyelmét felhívni, hogy az építőiparban - ugyanúgy, mint nagyon sok egyéb ágazatban - az egyik legnagyobb probléma a likviditásmenedzsment. A jelenlegi gazdasági környezetben - itt most nem szeretnék ennek a politikai dimenziójával foglalkozni - jórészt a kormány által követett gazdaságpolitika és az ebből fakadó nagyon sok tétel, a magas kamatok, a gyenge finanszírozási hajlandóság keletkeztette, sokkal inkább sújtja a vállalkozókat, mint a kormányt, vagy fogalmazzunk úgy, hogy legalább olyan mértékben sújtja, csak a vállalkozók nem tudnak kimenni az állampapírpiacra, vagy odamenni az IMF-hez.
Ezért kifejezetten megfontolásra érdemesnek ajánlom, államtitkár úr, azt a tételt, amelyik több ellenzéki képviselőtársam felszólalásában benne volt, hogy vizsgáljuk meg, milyen módon képes az állam a likviditási teher csökkentésével hozzájárulni ahhoz, hogy a vállalkozóktól visszatartott vagy az adóhivatal által beszedett pénz kisebb része landoljon az államnál, több része forogjon bent a gazdaságban, mert azt hiszem, ez sarkallhat nagyobb gazdasági teljesítményre, ez teremthet több munkahelyet.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés