IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Még egyet is tudok érteni Kóka képviselő úrral abban a gazdasági programban, hogy mindent nem lehet osztogatni, mindenkinek mindent nem lehet megadni. Egyetértünk. Itt van már, tessék, egy olyan pont, amiben közösek vagyunk. Abban nem értek egyet, hogy ezt a Fidesz szájába adja. A Fidesz nem mondott soha ilyet, a Fidesz felelősséggel beszél arról, amit a magyar gazdaságban lát.

Nézzük azt a példát, ami az elmúlt években megrengette a magyar társadalmat. Önök az egészségügyi reform nevén úgy alakították át az egészségügyet, hogy az egyrészről belerokkant, az orvosok - ugye - menekülnek el Magyarországról. Amikor a kórháztörvényről beszéltünk, az a magas szakmai színvonal volt, hogy az határozta meg egy kiemelt kórház minőségét, hogy fel volt sorolva a mellékletben.

A negyedik dolog pedig a vizitdíj. A vizitdíj jó ellenpéldája annak, amit ön számon kért folyamatosan, hogy ha innen elveszünk egy forintot, akkor hova tesszük oda. A vizitdíj összességében körülbelül 25-30 milliárd forintot jelentett volna magyar költségvetésnek. A tavalyi népszavazás által érintett kérdések 25-30 milliárd forintot jelentettek volna a költségvetésnek. Tudja, mennyi ez? Egytized százalékos gazdasági növekedés. Ha a kormány nem a régióban legrosszabb 1,3 százalékot éri el, hanem 1,4 százalékot, akkor ez az egész úgynevezett nagy reform nincs is. Ha még ennél jobb is, akkor, ne adj' isten, még pénzt is tudtak volna adni az egészségügynek, és a kórházakat tovább lehetett volna működtetni, és nem rokkannának bele úgy az önkormányzatok, mint ahogy most belerokkannak.

Ez a különbség! Önök leállították a gazdaságot, a gazdaság így nem termelte meg azt a jövedelmet, ami egyébként a társadalom fenntartásához szükséges, és ezért rokkantunk bele mindabba, ami a világ számos táján az országoknak nem jelentett problémát. Mert a világ más táján nem az országok vannak válságban, hanem a gazdaság. Nálunk Magyarország van, ezért kellett IMF-hitel, és ezért vagyunk ilyen nehéz helyzetben. Ezért nincs hova hátrálni, és ezért beszélnek arról, hogy államcsőd lesz majd Magyarországon, ami remélem, nem lesz, Keller államtitkár úr talán megnyugtat ebben.

Forrás: parlament.hu