DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának egyik fő célja, hogy elősegítse a nemzetközi béke fenntartását, fennmaradását. A Magyar Köztársaság alapvető biztonságpolitikai céljai elérése érdekében vált többek között az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete teljes jogú tagjává. Ezeknek a céloknak a prioritását, valamint a célok megvalósításában ezeknek a nemzetközi szervezeteknek a jelentőségét több országgyűlési döntés is megerősítette. Például a Magyar Honvédség további fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozatban a Magyar Honvédség fejlesztésének egyik elsődleges céljaként rögzítette a tisztelt Ház, hogy fegyveres erőnket egy professzionális, sokoldalúan, rugalmasan és hatékonyan alkalmazható, nemzetközi együttműködésre képes szervezetté kell átalakítani, fejleszteni.
Hiba azonban azt gondolni, hogy csak a fejlesztések, a beruházások segítik elő a Magyar Köztársaság nemzetközi szervezetekben betöltött szerepének kedvező megítélését. Mindegyik nemzetközi szervezet - legyen akár a NATO-ról, az Európai Unióról vagy az ENSZ-ről szó - elvárja, illetve esetenként alapvető feltételként rögzíti, hogy a tagállamok biztosítsák a rendelkezésre álló haderő katonai operativitását, azonnali lehívhatóságát, vagyis azt, hogy az egységes katonai erő a nemzetközi koncepciók szerinti rövid időn belül bevethető legyen.
A lehető leggyorsabb politikai, szakmai döntési képességet az alkotmányozó már két esetben megteremtette. Az alkotmány módosításai alapján ugyanis a kormány engedélyezheti a Magyar Honvédségnek, illetve a külföldi fegyveres erőknek az Európai Unió vagy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete döntésén alapuló alkalmazását, valamint más csapatmozgásait.
(14.50)
Az aktív külpolitikai szerepvállalás a gyakorlati tapasztalatokra tekintettel ugyanakkor szükségessé teszi, hogy az Országgyűlés más esetekben is, például az ENSZ és az EBESZ döntésén alapuló egyes békeműveletek engedélyezésekor lehetővé tegye a döntéshozatal egyszerűsítését.
Tisztelt Ház! Az önök előtt lévő törvényjavaslat a nemzetközi katonai műveletekben történő magyar szerepvállalás rugalmasabb, a nemzetközi szervezetek elvárásainak leginkább megfelelő eljárás alapjait teremti meg. A törvényjavaslat alapján ugyanis az Országgyűlés helyett a kormány lesz az a közjogi szereplő, amely a Magyar Honvédség békefenntartásban való részvételéről, külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenységéről dönthet. Egyértelműen ki kell jelenteni azonban azt, hogy a törvényjavaslat fenntartja az Országgyűlés döntési jogkörét valamennyi olyan esetben, így például a békekikényszerítés esetén, amely a Magyar Honvédség alkalmazásának részét képezi. A törvényjavaslat továbbá nem érinti és nem is érintheti a Honvédelmi Tanács rendkívül állapotra vonatkozó komplex csapatmozgás-engedélyezési jogkörét sem.
A Magyar Köztársaság biztonságpolitikai céljainak érdekében kérem az Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslatot, a Magyar Honvédség irányítására vonatkozó döntéshozatali eljárás egyszerűsítését.
Végezetül, tisztelt Országgyűlés, szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy a mai napon három különböző alkotmánymódosítási javaslatot tárgyal az Országgyűlés. Ez valóban szokatlan, mint ahogy a korábbi vitában ez már elhangzott, és ahogy valószínűsíthetjük, ennek a törvényjavaslatnak a vitájában is szó lesz erről. De szeretném hangsúlyozni, hogy három olyan témáról van szó, amelyeknél nem lett volna helyes, ha a kormány egy törvényjavaslatban nyújtott volna be módosító indítványt az alkotmány különböző részeinek módosítására. Nem lett volna helyes, hiszen míg e törvényjavaslatnál ötpárti tárgyalások után került sor az előkészítésre, és biztosították a frakciók a kormány képviselőjét, hogy támogatják ezt a törvényjavaslatot, az előző témában a gyűlöletbeszéd elleni fellépésről volt szó, ahol már nincs ilyen egységes álláspont, és a mai napon először tárgyalt alkotmánymódosítás esetében, bár magát az alkotmánymódosítást támogatnák a frakciók, de az azokhoz benyújtott, a választójogra vonatkozó módosításokat már nem. Ezért helytelen lett volna a három témát egyben tárgyalni, ezért nem tette ezt a kormány.
Ismételten kérem, hogy ezt az alkotmánymódosítást, ezt a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés