DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Miután kialakult egy vita azzal kapcsolatban, hogy elektronikus aláírás vagy ügyfélkapu, nagyon röviden szeretnék néhány alapvető dolgot tisztázni. Az egyik az, hogy a rendszer nem zárja ki az elektronikus aláírás használatát - bárkinek megvan a lehetősége arra, hogy ezt használja -, csak nem teszi kötelezővé. Ahogy Pettkó képviselő úr is elmondta, az ügyfél számára egyrészt jelentős anyagi előnyt jelent, hogy nem kell kötelezően használni, másrészt pedig az ügyfélkapu ugyanazt a biztonságot megadja, mint az elektronikus aláírás, hiszen a személyes regisztráció következtében biztosított a személy azonosítása, az időbélyegző pedig a dokumentum sérthetetlenségét biztosítja. Egyébként az elektronikus aláírásnál is használni kell az időbélyegzőt, tehát komplex módon ugyanazt a biztonságot megadja.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu