VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő nagyon sok mindent elmondott abból, amit én is fontosnak tartok, és nem szeretném feleslegesen szaporítani a szót, mégis néhány kérdésre szeretnék kitérni. Egyrészről én is fontosnak tartom, hogy végre napirendre került ez az ügy, hisz immár több mint négy hónapja nyújtottuk be. Várni kellett rá, nem nagyon volt értelmes, megmagyarázható indok, hogy miért ilyen soká kezdtük el tárgyalni. Nagyon örülök neki, hogy megváltozott a vélemény, és végre valóban tárgyalhatjuk.

Az előterjesztés célja az volt, hogy számba vegyük, sorba vegyük azokat a feladatokat, amelyek szükségesek annak érdekében, hogy a kerékpáros közlekedés terjedjen, biztonságosabb legyen Magyarországon, illetve az ehhez a tevékenységhez kapcsolódó egyéb létesítmények fejlődjenek, előrelépjünk a tekintetben, hogy az egészség megőrzése, a rekreáció és a turizmus terén is szélesebb körű hatásai lehessenek.

A tevékenység, maga a kerékpározás komplex következményekkel bír, és ez volt a másik fontos célja az előterjesztésnek, hogy felhívjuk erre a komplexitásra a figyelmet, és felhívjuk arra a figyelmet, hogy olyan összetett szabályozást, tevékenységet igényel ennek a kerékpáros közlekedésnek, a kerékpározásnak a segítése, fejlesztése, ami nem egy tárcára, nem egy területre korlátozódik. A konkrét javaslatok, listázott, számba vett feladatok is ennek megfelelően alakulnak. Ezek közül szeretnék én néhányra ráerősíteni, és szeretnék néhány konkrét kérdésre is koncentrálni a hozzászólásomban.

A határozati javaslat legelején foglalkozik az előterjesztés a munkába járás kérdéskörével. Ma Magyarországon a munkába járást kerékpárral megoldani nem nagyon elterjedt, nem nagyon széles körű gyakorlat, vannak azonban az Alföldön olyan települések, olyan településszerkezetű részek, olyan városok, ahol ez széles körben működik.

(17.40)

Úgy gondolom, hogy a munkába járás ösztönzése fontos feladat. Létezik a közlekedési költségek átvállalásának technikája ma Magyarországon. Szerintem jó ötlet, jó gondolat ezt a kerékpáros közlekedés esetében is érvényesíteni, különösen akkor, amikor településközi mozgást oldanak meg kerékpárral, és amikor ezzel az ilyen irányú munkába járást támogathatjuk. Ez a felvetés a figyelemfelhívás egy fontos eleme, költségei ugyanis a kerékpárosnak is vannak, és a környezet szempontjából érdemi előrelépést jelent, ha a minden autóban egy ember helyett vagy a drágább és költségesebb tömegközlekedés helyett a településközi kerékpározást is motiváljuk. Ennek kapcsán én érdemi forráskiáramlást nem feltételezek, ezt a felvetést mégis fontosnak tartom. Az előterjesztő nem hivatkozott erre, de a vitákban felmerült ez a kérdés. Úgy gondolom, hogy a szemléletformálás tekintetében ennek lehet jelentősége.

Persze ahhoz, hogy a kerékpárral történő munkába járást is segítsük, infrastruktúra kell. Ha a településközi hálózatról beszélünk, a kerékpárutak fejlesztését ma elsősorban a turizmushoz kötődő útvonalakhoz kapcsoljuk. Nem a települések feladata a településközi kerékpárút-hálózat fejlesztése, amely a közvetlen közlekedési kapcsolatot segíti, természetesen a közúttól elválasztva. Erre sokkal nagyobb energiát kell fordítani. Az ilyen típusú beruházások is munkahelyeket teremtenek, pontosan úgy, mint a közutat érintő fejlesztések, beruházások, ezért ezekre nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a jövőben. Az Alföldön különleges jelentősége van ennek a fejlesztési iránynak.

A következő kérdéskör, amiről röviden szólni szeretnék, a létesítmények ügye. A településközi létesítményeken kívül a településen belüli kerékpáros közlekedés feltételeinek a megteremtése is kiemelkedően fontos. Itt is azokat az eljárásokat kell támogatnunk, ahol mind a gyalogosforgalomtól, mind a közúti közlekedés egyéb szereplőitől, a gépjárművektől fizikailag elválasztott módon történik meg a kerékpárosok közlekedését biztosító útvonalak, sávok kijelölése.

Szaporodó jelenség Magyarországon az a kétlépcsős közlekedés, amelyik a tömegközlekedést a kerékpáros közlekedéssel egészíti ki. Ez főleg azokban a kisebb alföldi városokban jellemző, ahol a helyi közlekedés kevésbé fejlett, és ahol a helyi kerékpáros közlekedés tradíciója erősebb. Ennek a feltételrendszere még nem kialakult vagy csak korlátozottan kialakult. Biztonságos kerékpártárolók a vasútállomásokon vagy a buszpályaudvarokon alig találhatók, miközben rengetegen oldják meg a közlekedést úgy, hogy a saját településükön kerékpárral mennek ki az állomásra, ott felszállnak a vonatra, elmennek a környező nagyobb városba, ahol felszállnak arra a kerékpárra, amelyet az állomáson lévő kerékpártárolóban szeretnének biztonságosan elhelyezni, s azzal mennek a munkahelyükre és intézik a városi ügyeket, majd ugyanígy teszik meg az utat vissza. Ez két kerékpárt követel, de ennek van tradíciója az Alföldön, nagyon sokan közlekednek így - mondom még egyszer - azokon a településeken, ahol a helyi közlekedés kevésbé fejlett, kevésbé kiépült. Ez a módszer egészségügyi és egyéb szempontból is kimondottan kedvező, támogatható, csakhogy ezeknek a feltételei ma a kerékpártárolás biztonságos megoldásában nem megfelelők.

A biztonságosság szempontjait is számba veszi az előterjesztés. Én is szeretném az oktatás és a figyelemfelhívás szerepét erősíteni. A láthatósági mellény bevezetése érdemi előrelépést jelentett. Ez külterületen kötelező, de belterületen is előre kellene lépni. Ez azonban szemléletváltást követel; mint ahogy a fejvédő viselése sem jellemző ma még a gyerekek esetében sem. Ezt is bővíteni kellene, ezt is kampányokkal kellene segíteni. Ebben lehet szerepük az oktatási intézményeknek.

A közlekedés biztonsága ügyében a meglévő szabályok pontosítása szerintem is szükséges, mégis úgy vélem, itt a legfontosabb feladat a szemléletváltás. Aki ma Budapesten kerékpárral szeretne közlekedni, folyamatosan szembesül azzal, hogy nem veszik közlekedőszámba a nem elválasztott kerékpárúton közlekedő kerékpárosokat. Nekem személy szerint több esetben kellett szembesülnöm azzal, hogy miután egy kerékpáros nem tud kárt okozni a személygépjárműben, az elsőbbségadás elmulasztása miatt olyan fékezéseket kellett végrehajtanom, amelyek valóban balesetveszélyesek voltak. A személygépkocsik vezetői türelmetlenek a kerékpárosokkal szemben. Ez a nagyvárosi közlekedésre jobban jellemző, mint a kisebb városok közlekedésére, ahol ez tradicionálisabb és elfogadottabb, bejáratottabb közlekedési forma. Ugyanakkor a kerékpárosok szemléletváltására is szükség van, hisz nagyon sokszor szembesülünk azzal, hogy ahol nincs élesen elválasztva a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedése, ott súlyos problémákat okoz a kerékpárosok figyelmetlensége, a gyalogosokra való nem odafigyelése. E tekintetben is lépnünk kellene.

Az előterjesztés hangsúlyozza a kerékpáros közlekedés turizmusban betöltött szerepét. Én is erre szeretnék ráerősíteni azzal a kitétellel, hogy ez akkor nőhet, és a nemzetközi turizmusban betöltött szerepünk a kerékpáros létesítményeket tekintve akkor bővítheti a látogatásokat, ha az ehhez kapcsolódó egyéb feltételek, egyéb infrastruktúra is biztosított, úgymint a szálláshelyek, a kerékpárok biztonságos tárolása, kempingek és egyebek. Ebben is nagyon nagy lemaradás jellemző Magyarországon. Előre kellene lépnünk, mégpedig ütemesen, természetesen figyelemmel az ország fejlesztési lehetőségeire.

A hozzászólásomból talán kiderült, hogy legfontosabbnak a figyelemfelhívást és a szemléletváltozást tartom, ezért a hangsúlyt a demonstratív rendezvényekre helyezném. Óriásit léptünk előre a biciklis, kerékpárosnap ügyében, s hatalmas előrelépés történt a kerékpáros versenysport tekintetében is. Örömteli, hogy a magyar kerékpárosok a kínai olimpián több szakágban is részt vettek. Itt is szeretném elmondani, nagyon szomorúnak tartom, hogy a Sopronba májusra tervezett BMX-futam nem kerül megvalósításra. Egy ilyen rendezvénynek, egy Európa-kupa megrendezésének, az azzal kapcsolatos sajtónak óriási szerepe lehetne abban, hogy a kerékpározás ügye szélesebb körben terjedjen, és valóban eljussunk arra az állapotra, hogy nem a kerékpáros számít ritka jelenségnek, hanem bizonyos korosztályokban ez az általános, ez az elfogadott és a környezet és a közösség által is támogatott közlekedési forma. A fiataloknál erre van lehetőség, a tendencia érzékelhető, de ehhez az kell, hogy látványos rendezvényeink legyenek. Szomorú, ha néhány millió forintos forráshiány miatt egy, az országot nemzetközi szinten is bemutató nagy rendezvény elmarad vagy későbbi időpontra kerül.

Gusztos Péter hivatkozott az interpellációjára adott miniszteri válaszra. Én is szeretnék egy ilyenre hivatkozni. Egyszer én is kérdést tettem fel államtitkár úrnak egy azonnali kérdésben a kerékpárosbiztos szerepéről. Az államtitkári válaszban akkor egy másikfajta egyeztetési mechanizmus hangzott el. A Gusztos Péter interpellációjára adott válaszban ugyanakkor ismét előkerült annak lehetősége, hogy a kerékpárosbiztos jogintézménye visszaáll Magyarországon. Remélem, hogy ez az ígéret nem fog elszállni, és ebben az irányban léphetünk is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu