BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Lendületes beszédét hallgatva úgy tűnhetett, minthogyha nagyon sok minden történne ezen a területen. Miniszter asszonynak én három nagyon konkrét kérdést tettem föl, három kérdést abból a kormányzati határozatból, amely kilenc pontban foglalkozik a foglalkoztatással. Nem ezekre a konkrét kérdésekre válaszolt. Ezenkívül nehezményezem, hogy ilyenkor általában azt halljuk, hogy hány milliárdot költöttünk, pedig a kérdéseim kifejezetten az eredményre vonatkozó kérdések voltak.

Tisztelt Miniszter Asszony! Hetek óta foglalkozom a roma integráció évtizede programmal, egyszerűen azért, mert 2005-2015 között egy nagy lehetőséget jelentett volna koncentráltan foglalkozni ezzel a kérdéssel. Az első két évben nem történt semmi, utána késlekedés volt, jelenleg meg tervezgetés van, programok és pénzköltés eredmények nélkül. Ezért elégedetlen vagyok a válasszal, és nem tudom azt elfogadni. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu