ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! További képviselő nem jelezte felszólalási szándékát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi bizottság jelentésében a Házszabály 117. § (4) bekezdés b) pontja szerint a miniszter bizottsági ülésen kiegészített válaszát az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a bizottság javaslatát. Kérem képviselőtársaimat, hogy most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a miniszter úr válaszát 185 igen szavazattal, 143 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.

Puskás Tivadar képviselő úr nem szavazatával kiegészül az eredmény, így 144 a nem szavazatok száma, de az eredmény ettől még nem változik.

Interpellációkkal folytatjuk munkánkat.

Balsai István és Répássy Róbert, a Fidesz képviselői, interpellációt nyújtottak be az igazságügyi és rendészeti miniszterhez: "Ki fog bocsánatot kérni a megsértett bíróktól és ügyészektől?" címmel. Répássy Róbert képviselő urat illeti a szó; de mielőtt képviselő úr szót kapna, átadom az elnöklést Mandur László alelnök úrnak. További jó munkát kívánok önöknek. Viszontlátásra!

Öné a szó, képviselő úr.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu