BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Még három kérdésről szeretnék szólni. Az egyik az indexálás kérdése, a másik a csökkentett összegű előrehozott nyugdíjazás szabályainak a megváltozása, a harmadik pedig az özvegyi nyugdíj kérdése.

Ami az indexálást illeti, ez is a jogbiztonság kategóriájába tartozó kérdés, hogy hasznos-e az indexálást megváltoztatni, feladni azt a svájci indexálást, amihez 1997-ben, a nyugdíjreform idején eljutottunk.

Szeretném egy picit felidézni a történet elejét, azt az 1991-es országgyűlési határozatot, amit nagy-nagy többséggel, üléshelytől függetlenül a parlament több mint 80 százalékos többséggel elfogadott, hogy legyen az évenkénti nyugdíjemelés mértéke törvényben szabályozva, korábban ugyanis nem volt. Korábban ugyanis, ha még korábbra visszalapozok, évtizedeken keresztül lehetett a nyugdíjas-társadalom kárvallottja az aktuális belpolitikai-gazdaságpolitikai helyzetnek, mert törvény nem rögzítette az évenkénti nyugdíjemelés kötelezettségét. Mi, rendszerváltó pártok nagyon-nagyon hittünk benne, hogy a törvény a tiszta beszéd, hogy ha törvényben leírunk valamit, akkor az úgy van és betartható.

Ehhez képest, ha most végiglapozzuk az előző éveket, azt látjuk, hogy a nyugdíjtörvényt szinte minden évben módosította a Ház, volt, hogy évente többször is, de '97 óta nem nyúlt hozzá az indexálás kérdéséhez, ami már önmagában véve egy nagy eredmény.

'91 után az első megközelítés az volt, tekintve, hogy a járulékbefizetésekből keletkezik az a többlet, ami nyugdíjemelésnél jelentkezhet, hát kössük a bérekhez, a bérek alakulásához. '97-re jutottunk el oda, hogy jobb kombinálni, a bérekhez és az árakhoz, az árak alakulásához, az árindexhez együttesen hozzákötni a nyugdíj indexálását, mert azt a ciklikusságot, ahogy mondjuk, a reálbérek alakulnak jobb meg rosszabb években, lehet ezzel a technikával egy kicsit tompítani.

Hihetetlenül fontosnak tartanám azt a jogbiztonságot, hogy ha egyszer törvényben lefektettünk egy indexálási szabályt, amiről egyébként közgazdászok, vezető reformközgazdászok győztek meg, hogy az miért jó megoldás, akkor ezt tudjuk életben tartani. Én, megmondom őszintén, nehezen tudnám feladni a svájci indexálás gondolatát. Azt el tudom képzelni, és végül is ez a javaslat arra tesz egy kísérletet, hogy az arányokon, az 50-50 százalékos arányon a gazdasági növekedéssel összefüggésben, azzal összekapcsolva kicsit módosítsunk. Azt, hogy végképp feladjuk ennek a logikáját, hogy árakhoz és bérekhez, árak és bérek növekedéséhez kapcsoljuk az indexálást évente, semmiképpen nem tartom elfogadhatónak.

Nekem az, ahogy le van írva, hogy hogyan is lehetne a gazdasági növekedéssel összefüggésben valamit korrigálni ezen a rendszeren, elvileg elfogadható. Tartok tőle, hogy ez lesz az egyik sarkalatos kérdés, ami az új miniszterelnök belépésével kinyílik majd.

A másik téma, amiről ugyancsak bővebben szeretnék beszélni, az az előrehozott nyugdíjazás szabályozása. Itt is alapvető jogbiztonsági kérdésről van szó: lehet-e egy évvel egy hatálybalépés előtt valamit megváltoztatni az érintettek hátrányára? Ezt a kérdést, hogy hogyan nézzen ki az előrehozott nyugdíjak szabályozása, harmadszor módosítjuk a tervek szerint négy éven belül. 2006-ban megcsinált a tisztelt Ház egy szigorítást. Akkor volt egy nagyon nagy vita arról, hogy vajon a csökkentés gondolatát, tehát a kiszámítható nyugdíj összegének a csökkentését mindenkire kell alkalmazni, aki nem töltött be egy korhatárt, vagy azt mondjuk, a biztosítási logika szem előtt tartásával, hogy igenis van egy olyan szint, a szolgálati idő teljesítésének egy olyan szintje, amikor már nem vonunk le a kiszámítható nyugdíjból.

Én tudom, tapasztaltam, szakmai körökben is tapasztaltam, hogy ez egy olyan kérdés, amiben nem tudjuk meggyőzni egymást, vagy legalábbis nagyon nehezen tudnánk meggyőzni egymást. Én azt az álláspontot vallom, hogy ha egy magas, előírt szolgálati időt valaki teljesített, negyven évet dolgozott, de mondhatnánk azt, hogy ennél többet, negyvenegyet vagy negyvenkettőt dolgozott, és ez alatt járulékot fizetett, akkor éppen eleget betett a kasszába ahhoz, hogy a kiszámítható nyugdíját csak azért ne csökkentsék, mert ő még nem töltötte be a 62 éves, vagy majd a felemelt, 65 éves korhatárt.

(13.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak az számít, hogy átlagosan meg országosan, mondjuk, 60 vagy 62 éves korában mennyi a várható élettartama valakinek, merthogy annyira más életutakat futunk be. Egészen másképp használódott el a szervezete annak, aki mondjuk 14, 15 vagy 16 éves korában kezdett el dolgozni, és évtizedek alatt megszerezte azt a 40-45 éves szolgálati időt, egészen mások az életkilátásai valakinek egy ilyen életút után, mint hogyha sokkal kellemesebb körülmények között, mondjuk, az egyetemi évek szolgálati időnek számítása alapján jön össze az a magas szolgálati idő. De én azt gondolom, hogy ezen vég nélkül tudunk vitatkozni.

Én a '97-es reform hallatlan nagy értékének tekintettem és tekintem még máig is, hogy a korhatár a mi rendszerünkben, a jelenlegi rendszerben csak irányadó, irányadó érték, és nem hétszentség. Nem azt mondjuk, hogy 62 alatt nem mehet, ha a 62-t betöltötte, mehet, hanem van egy intervallum, amely alkalmas arra, hogy az egyéni életutak mérlegelése alapján rugalmas lehessen az a döntés, hogy ki mikor igényli a nyugdíjazását. Ez a nőkre vonatkozóan indításképpen egy szélesebb intervallum volt, öt év, azoknak a korosztályoknak a számára, akik a női nyugdíjkorhatár-emelés kárvallottjai voltak, egy mérlegelési lehetőség. Ezt az intervallumot szűkítette le három évre, illetve két évre a jelenleg hatályos törvény; a jövőre nézve ennyi mozgástere lenne az érintetteknek, hogy dönthessenek arról, miképp kérik a nyugdíjazásukat. És ehhez van kapcsolva egy előírt szolgálati idő, és az előírt szolgálati idő teljesítésének a hiányában egy malusrendszer. Én ma is elfogadhatatlannak tartom, hogy a malus nem a hiányzó szolgálati évek alapján számítódik, hanem a hiányzó életkor alapján számítódik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a beterjesztett javaslatnak számomra ez a legneuralgikusabb pontja, amit egyszerűen nem tudok elfogadni. Ezért aztán azt remélem, hogy esetleg egy többpárti egyeztetés során el tudunk jutni egy olyan szövegváltozathoz, egy olyan szövegpontosításhoz, amelyet együtt tudunk támogatni.

És végül, de nem utolsósorban szeretnék röviden beszélni az özvegyi nyugdíj kérdéséről is, itt ugyanis nagyon hosszú ideje görgetünk magunk előtt egy üvöltő igazságtalanságot, ez pedig az özvegyi nyugdíj szabályozásával kapcsolatos feléledési idő a rendszerben. Hogyha valaki olyan szerencsétlen, hogy a házastársát túl korán veszíti el, ha az illető nyugdíjazása és a házastárs halála között több mint tíz év eltelik, a hatályos törvény alapján elveszíti az özvegyi nyugdíjra való jogosultságát. Én pedig ezt azért tartom méltánytalannak, mert ebben az esetben azt tartom perdöntőnek, hogy az elhunyt szerzett-e nyugdíjra jogosultságot, és hogyha szerzett nyugdíjjogosultságot, akkor ezzel megszerezte az özvegye számára az özvegyi kiegészítés jogosultságát.

Az teljesen természetes, és most is benne van a hatályos törvényben, hogy ha megváltozik az özvegy családi jogállása, akkor elveszíti az özvegyi nyugdíjra való jogosultságot. De hogyha nem változtatja meg a családi jogállását, hanem az elhunyt házastárs halála után egyedül él és neveli fel a gyermekeit, akkor nagyon igazságtalan és súlyosan igazságtalan nyugdíjas korában azt mondani neki, hogy te nem számítasz özvegynek.

Ezt a problémát én régóta szerettem volna orvosolni, és amikor 2005-ben csináltuk a nyugdíjkorrekciós törvényt, a 2005. évi CLXXIII. törvényt, akkor sikerült a 2010-re tervezett feladatok közé beírni egy mondatot, amely ígéret volt az érintett réteg számára: 2010. január 1-jétől az özvegyi nyugdíjakat az átalakított özvegyinyugdíj-rendszer keretei között a feléledési időre vonatkozó jelenlegi korlátozó szabályokra tekintet nélkül kell megállapítani. Ezzel az ígérettel szerettem volna elérni, hogy megváltozzon ez a feléledési időre vonatkozó gyakorlat. A beterjesztett törvénymódosításban pedig ezt az ígéretet egy tollvonással hatályon kívül kívánja helyezni a jogalkotó, mármint az előterjesztő.

Őszintén remélem, hogy ebben a kérdésben is lefolytathatunk még egy érdemi vitát, és megtalálunk egy olyan megoldást, amely valóban orvosolja ezt a problémát, ahelyett, hogy egy öt évvel ezelőtt végre meghozott ígéretet is annullál ez a mostani törvénymódosítás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ott fejezem be, ahol az előző felszólalásomat is: azt gondolom, hogy a nyugdíjrendszernek, a jelenlegi nyugdíjrendszernek a legnagyobb problémája a jövő nyugdíjasai tekintetében, hogy a magas szolgálati idő egy egyre szélesebb réteg számára egyre nehezebben teljesíthető; hogy keletkeznek majd azok a nyugdíjak, azok a kisnyugdíjak, amiket aztán majd a következő kormányoknak mindenféle korrekciós csomagokkal kell valahogy egy picit feljavítani, segíteni, hogy megélhetést biztosíthassanak. Ehelyett azt javaslom magunknak, hogy már most vegyük nagyon komolyan azokat a figyelmeztetéseket és azokat a javaslatokat, amelyeket a nyugdíj-kerekasztal tárgyal meg, dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy paradigmaváltásra van szükség a nyugdíjrendszerben. Át kellene térnünk egy olyan konstrukcióra, ahol az alapnyugdíjra épül fel a munkanyugdíj, tehát a szolgálati idő után keletkező munkanyugdíj, ami azért lenne rettentően fontos, mert a jelenlegi rendszernek azt az igazságtalanságát, hogy 15 évnyi járulékfizetés teljesen elveszik, hogyha hiányzik belőle 1 nap, meg tudná oldani, kezelni tudná.

Köszönöm a figyelmet, és köszönöm az elnök úr türelmét.

Forrás: parlament.hu