DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bókay Endre képviselő úr - bár nagyon régen - a következőt mondta: Európában is állandóan változtatják a nyugdíjtörvényt. Ez valóban így van, képviselő úr. De mindig hozzá kell tenni a kijelentő mondat másik oldalát is. Hogy ők megváltoztatják a nyugdíjtörvényt, az rendben van. De ha összehasonlítjuk a Magyarországon élő nyugdíjasokat a tőlünk nyugatabbra élő nyugdíjasokkal, akkor a különbség valami elképesztően szembetűnő.

Egy kicsit visszamennék az időben, egészen 1989-ig. 1989-ben Strasbourgban összeültek az Európai Unió politikusai, és megalkották a dolgozók alapvető szociális jogainak közösségi chartáját. Ebben leszögezték, hogy ha valaki eléri a nyugdíjkorhatárt, akkor a megélhetéséhez elegendő mértékű nyugdíjat kell számára biztosítani. Ez nagyon helyes, de az Európai Unióban nincs egységes nyugdíjrendszer, hanem az minden ország saját maga által meghatározott, illetőleg elfogadott törvénye alapján működik. Igen, ám, de van egy alkotmányunk, és a Magyar Köztársaság alkotmánya öregség, betegség, rokkantság s a többi esetén garantálja a szociális biztonságot, hiszen kimondja, hogy a megélhetéséhez szükséges ellátásra jogosult. Nem adható, jogosult. És ami itt elhangzott, ez a 60 ezer forintos nyugdíj, illetve a 79 ezer forintos átlagnyugdíj a jogosultság mértékét, nagyon sajnálom, de még csak meg sem közelíti.

2000-ben a nizzai csúcson tovább folytatták a tárgyalást, s azon az európai szociális napirendet fogadták el az Unió tagállamai, amelyben kimondták, hogy ki kell tűzni a nyugdíjak értékállóságának a megőrzését. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha ez 2000-ben volt, és ma, 2009-ben ott tartunk, hogy megvonják a 13. havi nyugdíjat, megvonják a közalkalmazottak 13. havi bérét, növelik az áfát, bevezetik az ingatlanadót, visszavonják a gyest és a gyedet, illetőleg csökkentik a mértékét, akkor nemhogy demográfiai egyensúlyról vagy értékállandóságról beszélhetünk, hanem olyan mély zuhanásról, ami az emberek életminőségét nagymértékben befolyásolja.

Forrás: parlament.hu