DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Török Zsolt képviselő úrnak csak annyit mondanék, hogy elkésett: hét év telt el az önök kormányzásával, és ez még csak most április 1-jétől indul, tehát majd visszatérünk arra, hogy ennek milyen a hatása, meglátjuk. Bókay Endre képviselőtársamnak idéznék a statisztikai jelentésből, és azt szeretném, ha válaszolna rá; ez a nemzet gazdaságával függ össze, mert az előbb is csak általánosságokról beszélt, és végül is a konkrétum valahol elmaradt.

Hadd mondjam el önnek azt, hogy a jelentésben az áll, hogy Magyarországon - 2002-ről beszélek természetesen - az OECD átlagának 46 százalékáról 52 százalékára nőtt az egy főre jutó GDP. Folyamatosan csökken az államadósság GDP-hez viszonyított aránya: az 1998. évben 61,1 százalék helyett 2001-ben már csak 52,3, ezzel párhuzamosan átalakult az adósság szerkezete, és ma már nem az állam veszi fel a hiteleket, hanem az egyre erősödő vállalkozások 2002-ben. Az infláció, a szegények adója folyamatosan csökken: a '97-es 18,4 százalékos infláció 2001 decemberére 6,8 százalékra mérséklődött, '98-2002 között a Magyar Nemzeti Bank irányadó kamatát 6 százalékkal csökkentette, így az 10 százalék alá került. Magyarország nyolc helyet lépett előre a 2000. évi országkockázati rangsorban, és a világ 185 országának összehasonlításában a 32. helyet foglalja el. Azt is elmondanám, hogy a munkanélküliség 8,7 százalékról 5,6 százalékra csökkent; ez több mint 2 százalékkal jobb, mint az európai uniós tagállamok átlaga.

'98-2002 között folyamatosan növekedett a kétmillió embernek kenyeret adó rugalmas hazai kis- és középvállalkozások részaránya a nemzeti össztermékből. (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) A vállalkozások száma ez idő alatt 20 százalékkal, 702 ezerről 840 ezerre emelkedett. Miről beszélünk akkor, képviselő úr? Ha ezt folytatják, akkor ma nem itt tart ez az ország.

Forrás: parlament.hu