DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, akkor most nem irodalmi idézettel válaszolnék önnek, hanem elmondanám konkrétan, hogy mire utasítottam az ÁNTSZ-t. Arra utasítottam, hogy az összes HospInvest-kórházban napi rendszerességgel folytasson ellenőrzést. Az ellenőrzésnek ki kell terjednie a személyi és tárgyi feltételrendszerre, a sürgősségi ellátás helyzetére, a vérellátás helyzetére, az élelmezés helyzetére, a textíliaellátás helyzetére, a közüzemi ellátás helyzetére, a gyógyszerellátás helyzetére, ideértve természetesen a raktárkészleteket, a fogyóeszköz-ellátás helyzetére is. Napi jelentéseket kapok az ÁNTSZ-ektől, és ezekben a napi jelentésekben, azt leszámítva, hogy Kiskunhalason a programozott szemlencseműtéteket elhalasztották, semmi olyan problémáról nem tesznek említést.
Egyebekben azt a megbeszélést az önkormányzatok képviselőivel pontosan azért kezdeményeztem, hogy mindenképpen biztosítani tudjuk az egészségügyi dolgozók bérét, hiszen ez az, ami mindenképpen garantálni tudja azt, hogy a személyi feltételeknek, a működési engedélyben foglaltaknak meg tudjanak felelni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés