BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirenden van egy adótörvény-javaslat, tudják, így néz ki (Felmutatja.), de nem ezt tárgyaljuk. Van ennek hatástanulmánya, számítása, így néz ki (Felmutatja.), de nem ezt tárgyaljuk. A kormány pedig arról beszél, hogy mi lesz a jövőbeni ködös remény, koncepciót emleget, fikciókról tárgyal. Ez nem része, amiről ma itt szó volt, sőt, amit a pénzügyminiszter úr is mondott, nem része a törvényjavaslatnak, majd meglátjuk.
Én úgy gondolom, azt is vissza kell utasítanom e törvénytervezet kapcsán, meg ami itt elhangzott Végh képviselő úr szájából, hogy "leghaszontalanabb ellenzéki képviselők". Hát tudja mit? Nézzen szét a saját portáján, és olvassa el az Állami Számvevőszék jelentését! (Végh Tibor mosolyogva indul a kijárat felé.) Mosolyoghat és kimehet, de szégyellheti magát! Én úgy gondolom, bocsánat, hogy minősítettem, de ön provokált.
Folytassuk! Békés megyében az emberek ezt úgy mondják, ha egy ilyen valamit csinál valaki, ami nem biztos, hogy üres kamrában bolond a háziasszony. Nos, tisztelt képviselőtársaim, kedves Végh úr, önök a terítékről, a szalvéta színéről és az asztal formájáról beszélnek, pedig nincs mit az asztalra tenni, pedig nincs mit enni, mert nagy a baj, nagy az államháztartás hiánya. Most egy megszorító csomag van napirenden, amely még száraz kenyeret sem fog adni jó pár embernek, a kormány pedig már a desszertről próbál értekezni. Ugye, micsoda nevetséges dolog? És ezt még itt komolyan kell venni.
Tudják, egyébként is e törvényjavaslat tárgyalása szégyen a tisztelt Házra, szégyen a parlamenti képviselőkre, és a parlament lejáratása, az emberek ámítása, hazugság. Önök mondják, hogy úgysem ez lesz elfogadva. Ezt az állítást szeretném bizonyítékul fölhozni.
Mi a célja ennek a törvényjavaslatnak? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Elvonás és sarc, mert elsősorban az áfát próbálom értékelni, az áfa emelését, ez elvonás és sarc, de több ponton is elvonás és sarc, az emberek megadóztatása, megnyomorítása. És akkor tisztázzuk azt is, hogy milyen társadalmi hatása, szociális hatása lesz, mondjuk, az áfaemelésnek. Szeretném elmondani önöknek, hogy a korábbi, kétéves felmérés szerint az ország egyharmada a létminimum alatt él. Ezekre az emberekre, ezeknek az embereknek a fogyasztására áfaemelést kell rászabadítani. Azt is jól tudjuk, hogy 600 ezer ember - vagy majdnem, megközelítőleg -, 600 ezer munkanélküli van ebben az országban. Én úgy gondolom, hogy számolni kéne, amikor egy kormány csak a bevételt kívánja növelni, a szociális és gazdasági feszültségekkel és a gazdasági hatással.
Nézzük meg, mi lesz a gazdasági hatása például az áfaemelésnek: az áfa-emelés kapcsán kevesebbet fogyasztanak majd az emberek, kevesebb árut vásárolnak, kevesebb lesz az adóbevétel, kevesebb munkahely kell, és akkor megyünk tovább lefele. De az is elképzelhető, hogy az emberek okosak lesznek, és azt mondják, hogy nem Magyarországon vásárolnak be, különösen a határ mentiek, mert mindenhol olcsóbb, hanem elmennek a szomszéd országokba, és akkor megint a büdzsénk marad hoppon, és kevesebb lesz az áfabevétel. Tudják, én azért szólok ezekről a kérdésekről nagy élesen, mert Békésben szegények az emberek. Sok a munkanélküli, alacsonyak a munkabérek, és őket ez nagyon súlyosan fogja érinteni. Tehát ez a törvényjavaslat - vagy egyáltalán, amiről beszélnek, maradjunk az áfaemelésnél - a fogyasztást és a munkahelyet is aláhúzza.
Göndör képviselőtársam azt is emlegette, hogy a világgazdasági válságban milyen gondok vannak, részletesen elemezte. Saját gazdasági válságunk van, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, magyar, mégpedig az önök munkálkodása, a kormány munkálkodása kapcsán, és saját pénzügyi válságunk van, magyar pénzügyi válság. Önök tették ezt hét év alatt, és úgy gondolom, hogy etikátlan visszamutogatni. Egyszerűen az ember nem is érti, remélem, az ország sem érti, hogy miért hét évvel ezelőtti vagy nyolc évvel ezelőtti kormányra hivatkoznak önök, amikor a mai gondok megoldására kellene megoldásokat találni.
Hadd mondjam el, Molnár Albert úr dramatizálta, hogy micsoda gond van Amerikában, Angliában, Ausztriában, Németországban, Franciaországban, és hadd ne soroljam. Na, tudják mit? Szeretnénk cserélni ezeknek az országoknak a gazdasági problémáival. Jó nekik, mert ott nem önök kormányoznak; nem önök kormányoznak. Békés megyében az emberek elcserélnék az ő gondjaikat, úgy gondolom, többek közt az életminőségüket, a nyugdíjukat, a minimálbérüket, a munkanélküli-segély összegét és az adómértékeket, és az egészségügyi hozzájárulásukat is megirigyelhetnék. Nem megszorításon törik a fejüket, nem úgy, mint a magyar kormány, hanem gazdaságélénkítésen, sőt mi több, ezek a csibészek nem azt teszik még, hogy a fogyasztást élénkítik? Dehogyisnem! Úgy gondolják, azzal lehet munkahelyet megtartani. Mennyi eszük van! Én nem tudom, hogy a magyar kormány miért nem ezt követi. Tehát van más út, mint ahogy Európa és a világ is tanúsítja.
Egy nagyon fontos kérdésről szeretnék beszélni, megkért Bóka képviselőtársam, hogy az önkormányzatok aspektusából is értékeljem. Tudják mit? Elfogadtuk a költségvetésünket az ország önkormányzatainál, és ezek a költségvetések illuzórikusak lesznek, és nem állnak meg a talpukon. Már így is gond volt különben az inflációval meg az alultervezéssel, de most már, ha az áfát is megemelik, akkor nézzük csak meg, hogy milyen következményekkel jár nemcsak az önkormányzatoknak, tévedés ne essék, hanem az embereknek is.
Tízmillió embernek szolgáltatnak ma Magyarországon az önkormányzatok. Meg fog emelkedni a vízdíj, a csatornadíj, a közvilágítás, vagy éppen kikapcsolják, nemcsak Budapesten, Békésben, hanem Zalában és Vasban is. Drágább lesz a hulladékszállítás, a zöldfelület gondozása, aztán az energia, az intézményekben és a lakásokban is a gáz, a villany, a dologi költségek megemelkednek, megemelkednek a lakbérek és az élelmezési költségek is. Ez az, ami nagyon érdekes dolog, és veszélyes.
Gondolják végig, hogy azok a rászorult emberek, akik szociális étkeztetésben részesülnek, megnövekszik a térítési díjuk, mert az önkormányzat nem fogja tudni átvállalni az önök 5 százalékos áfaemelési terveit; bár ebben a törvényjavaslatban, hozzáteszem, 3 százalékról van csak szó. És gondoljanak azokra a gyerekekre, akik manapság is elég szűkében vannak az élelemnek, igaz, önök a tej és a kenyér dolgában kedvezményesebb áfában gondolkodnak, de csak ezt egye a szegény ember azért, mert szegény? És jó, ha futja majd neki rá.
Gondoljuk végig tovább nemcsak a működési költségek, nemcsak a szociális kiadások vonatkozásában, mert az önkormányzatok, még egyszer mondom, tízmillió állampolgárnak szolgáltatnak. Nézzük a beruházások helyzetét, nézzük az uniós pályázatok költségeit! Hölgyeim és Uraim! Meg fog emelkedni 5 százalékkal, de erre nincs fedezet a költségvetésükben. Én úgy gondolom, hogy különösen súlyos azoknak a helyzete, akik önhikisek, azaz önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településekről van szó, az iskolafenntartásban és sok egyéb másban a működési költségek tovább növekednek, és még ehhez hozzájárul az infláció is, amelyről úgy gondolom, nem a tervezett szinten marad.
Szeretném még egyszer elmondani, hogy van más megoldás, és a reformbizottság is ezekről beszélt, sorrendben nem úgy, ahogy önök, hogy adót kell emelni és el kell vonni, hanem azt mondják, hogy gazdaságélénkítés, ilyen szavak és címek hangzottak el, hogy kis- és középvállalkozások erősítése és segítése, munkahelymegtartás támogatása, fogyasztásélénkítés, adócsökkentés, a versenyképesség fokozása a magyar munkahelyek és vállalkozások tekintetében. Aztán mondanak egy olyan fontos megjegyzést is 2. sorszám alatt - merthogy mindennek a gazdaság az alapja, és azt kéne segítenie a kormánynak -: az állami működési költségek csökkentése. Szóval, nem azt mondják, hogy az embereket kell megadóztatni, növelni az adóterheket, sarcot, megvonást eszközölni, hanem azt mondják, az állami működési költségeknél kellene kezdeni.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Állami Számvevőszék - és nem én - minősíti a kormány tevékenységét. Engedjék meg, és elnök úr engedje meg, hogy fölolvassam azt a cikket, azt a tájékoztatást, amelyek a megyei hírlapok, többek közt a Békés megyei is leközölt.
(14.40)
Címe: "Követhetetlen az állam működése". Stratégia és jövőkép nélkül születnek meg különféle intézkedések - magyarul törvények is -, ezért az állam működése változatlanul kiszámíthatatlan és követhetetlen - derül ki az Állami Számvevőszék, az ÁSZ tegnap közzétett jelentéséből. A számvevők szerint a tervezés nélküli fejetlenség nemcsak a nemzetgazdaság szempontjából okoz károkat - elmondom még egyszer: nemcsak a nemzetgazdaság szempontjából okoz károkat -, de a közbizalmat is aláássa. Az évek óta tartó kapkodás egyik jele, hogy a különböző intézkedéseket az állam nem valamilyen átfogó reformprogram keretében és részeként hozza meg, hanem csupán rövid távú és - hangosan fogom mondani - tűzoltó lépések születnek az állami bevételek növelése és az állami kiadások csökkentése vonatkozásában.
Kis gondolatjel: itt beszélnek arról a kormánypártok, hogy öngondoskodás. Hát akkor minek van az állam, ha mindenkinek magáról kell teljes egészében gondoskodnia?
De folytatom, legyen az idézet és a felolvasás hiteles. Az ÁSZ azt is kifogásolja, hogy különböző ígéretek ellenére az állami feladatokat tételesen a mai napig nem határozták meg, jóllehet ez lenne az egyik alapja a nemzeti fejlesztési stratégiának. A kisebb, hatékonyabb állam ügyében sem történt érdemi előrehaladás - nem én mondom, ők mondják -, a kormányzati felelősség rendszere folyamatosan változott, ráadásul nem lehet tudni, hogy a kiszervezések nyomán valóban csökkentek-e a kiadások, vagy csak a kifizetések összetétele változott meg.
Hölgyeim és Uraim! Ez ma 2009 magyar kormányzása, a magyar kormány pénzügyi politikája. Ugyanis ezt az ÁSZ egy nagyon terjedelmes, olvasmányos kötetben tette közzé, ez pedig a megyei hírlapokban jelent meg, amit felolvastam.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Összegzésül hadd mondjam el azt, hogy rossz úton járnak. Rossz úton járnak, mégpedig azzal, hogy az embereket, a magyar állampolgárokat kívánják nehezebb helyzetbe hozni. Ennek határa van. Határa van, jó, ha tudják! Kérem, mérsékeljék ebbéli szándékaikat, és próbáljanak még a hátralévő időben, ameddig kormányoznak, értelmes, okos, megfontolt döntéseket hozni. És ne úgy, mint kedves Végh kollégám, hogy "a leghaszontalanabb ellenzék". Ne minősítsenek minket! Minősítsék saját magukat! Önökről a minősítést az Állami Számvevőszék megtette.
Elnök úr, köszönöm, hogy szólhattam. (Pettkó András tapsol. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés