BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb felszólított bennünket, hogy válaszoljunk egzakt módon arra, amit ön az előbb elmondott. Igyekszem eleget tenni, remélem, hogy a számok ön szerint is elég egzaktak.
1998 és 2002 között a foglalkoztatottak száma 174 ezer fővel emelkedett. Ezt az adatot - ha még emlékszik rá - itt a parlamentben kiosztott kis összeállításból ismerhettük meg, és ha emlékszik rá, a miniszterelnököt akkor Gyurcsány Ferencnek hívták; éppen az 523. nagyívű bejelentését alátámasztandó mutatták be, hogyan alakult a foglalkoztatottság, illetve a munkanélküliség. Ennyit a '98 és 2002 közötti foglalkoztatottak számáról. A munkanélküliek száma pedig mintegy 90 ezerrel csökkent. Hogyan néz ki ez most, 2002 óta napjainkig? Úgy néz ki, tisztelt képviselő úr, volt gazdasági miniszter úr, hogy a munkanélküliek száma emelkedett meg több mint 195 ezerrel, a foglalkoztatottak száma pedig mintegy 75 ezerrel nőtt.
Remélem, ezek a számok elég egzakt módon mutatják be a polgári kormány és a szocialista-SZDSZ-es kormány működésének a hatását, legalábbis ami a foglalkoztatottakat, a munkahelyek számát, illetve a munkanélküliek létszámának az alakulását illeti. Nem egyedi kormányzati döntésekkel kell a különböző, önök szívéhez közel álló cégeknek kivételezett adókedvezményeket... (Dr. Szabó Zoltán: Széchenyi-terv.) Az nem egyetlenegy szervezetnek szólt, tisztelt Szabó képviselő úr, hanem a Széchenyi-terv keretében különböző fejlesztési programokhoz lehetett pályázni, és elsősorban a hazai kis- és középvállalkozásoknak. Mellesleg akkor még nem tartoztunk az Európai Unió tagországai közé, azért ezt se felejtsük el. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hol vannak most az EU-s források? Ki kapták meg? Nem a hazai kis- és közepes vállalkozások, mert ők csak 3 százalékkal részesültek az egészből. (Kovács Tibor: Nem, csak Debrecen és társai. - Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés