DR. KÉKESI TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Valóban, a költségvetési bizottságban a többség nem találta általános vitára alkalmasnak a beterjesztett jogszabályt; azt, hogy most tárgyalhatjuk, megköszönhetjük más bizottságoknak. S azt gondolom, éppen ezért végig kell gondolni, hogy vajon mik azok az indokok, mik azok a kérdések, amelyeket figyelembe vett vagy éppen figyelmen kívül hagyott a költségvetési bizottságban az akkori többség. Azt azonban nagyon határozottan kell jelezni, hogy ma már azért más a helyzet, ma már megváltozott a helyzet, ma már egy más kormány van, és nyilván más viszonyrendszer is van ezekben a kérdésekben.
Nézzük meg eljárásjogilag, vajon miért is nem alkalmas ez a jogszabály. Úgy gondolom, azok a kérdések, amelyeket az alkalmasság körében kell vizsgálni: az alkotmányhoz, más jogszabályhoz való viszony, a megfelelőség - ezekben az ügyekben nem nagyon tudunk találni olyat, amit a jogszabálytervezet hibájául tudnánk felróni. Ugyanakkor itt van egy nagyon fontos kritérium: az időhorizontja ennek. Ha tudjuk - és akkor is tudtuk -, hogy 2009. évi változásokat is generál ez a jogszabály, és ezt július 1-jétől, félévtől szeretné megvalósítani, akkor bizony nem nagyon van időnk lamentálni azon, hogy ezt a törvényjavaslatot vagy valamilyen másik törvényjavaslatot kellene tárgyalni, hiszen a parlamenti menetrend eleve adja, hogy ehhez a jogszabályhoz kell azokat a javaslatokat megtenni - ez lehetséges is, ezt tehát semmi nem akadályozza -, ami esetleg az akkori többségnek - amely ma már, gondolom, azért nem egészen így áll - módot biztosít arra, hogy a saját elképzeléseit most már a törvényjavaslat szövegéhez benyújtott indítványokkal próbálja meg bemutatni.
(10.10)
Csekély mértékben ismerjük ezeket a javaslatokat, nekünk is segítene, ha ezt tágabban, bővebben megismerhetnénk.
Nézzük meg tartalmi szempontból! Van-e vita az adójavaslatoknál az adócsökkenési oldal tekintetében? Én úgy látom, többé-kevésbé azt is merném mondani, hogy itt szakmai konszenzus van, bár nincsen valójában egységes szakmai álláspont, de minden mértékadó szakember egyetért a fő törekvési iránnyal, és úgy látom, hogy legalábbis a politika felszínén abban egyetértés uralkodik, hogy a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére van szükség. Miért? Azért, mert itt egy kettős szempontrendszer érvényesül. Egyrészt, bár ha a munkaidőalapot vesszük tekintetbe, azért nem annyira rossz a helyzet, sőt mondhatnám, nem rossz a helyzet Magyarország tekintetében, de ha pusztán csak a foglalkoztatottakat vesszük figyelembe, valóban jelentős az elmaradás, így viszonylag különösen az ilyen fejadórendszerben, amit a miniszter úr is az expozéjában említett, hátrányosan érinti a költségvetést ez a szempont. Ugyanakkor, ha a foglalkoztatáson tudunk javítani, ami a mostani világgazdasági környezetben azonban nem elsősorban még a foglalkoztatás bővítését, hanem még a meglévő munkahelyek megőrzését tekinti elsődleges feladatának, de távlatosan mindenképpen a bővítésre kell koncentrálni, a következő lépés azonban a versenyképesség, különösen a nemzetközi versenyképesség javítása kell hogy legyen.
Ha tehát a forrásoldalról - úgy látom én is - nincs vita, akkor vajon a másik oldalon - miből finanszírozzuk az adócsökkentést? - lehet a vita. Valójában három forrása van ennek a kérdéskörnek. Szűkebben az elsődlegesen egyenlegen belül beszélhetünk nem adóból történő finanszírozásról és adóból történő finanszírozásról, és tágabban pedig beszélhetünk az egész költségvetésből, akkor ha nem az elsődlegesből, akkor a kamatfizetésekből történő megtakarításból való finanszírozásról. Ez utóbbinál elegánsan azt szokták mondani, hogy ma nincs az a helyzet, hogy befolyásolni tudjuk a dolgot, én azonban itt mindenképpen jelezném, hogy hosszú távon ez az igazi forrása az adócsökkentésnek. Rövid távon viszont azt látjuk, hogy a bevételek csökkenése nem biztosítja az amúgy is a költségvetésben megtakarítási szükségletet jelentő újraelosztás ilyen irányú csökkentését, azt a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében kell elvégezni, így tehát marad az adórendszeren belüli egyensúly megteremtése, 2009-ben legalábbis az adórendszeren belüli nagyjából nullszaldós javaslat megfogalmazása.
Ezzel együtt is én mégiscsak azt mondom a kisebbség nevében, hogy kérem, hogy az Országgyűlés támogassa majd a 2009. évi adójavaslatokat.
Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés