FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Egy sajátos polémia miatt kértem szót, nem is akarom kihasználni a két percet, hátha reagálni akar még majd Babák képviselő úr; 2 perc 19 másodperce van a Fidesznek.
Csak a saját képviselőtársaimnak szeretném mondani, hogy én valóban tanúja vagyok annak, amiről polgármester úr beszél, mármint nem a mondandójának, a hozzászólásának a tartalmával értek egyet, hanem azzal, hogy érdekes dolog az, tudják, hogy mi egy szerepjátékot játszunk. Polgármester úr régi hitvallása az, hogy amikor belép a megyéje kapuján, hazaér, és meglátja a városának, Szarvasnak a várostábláját, onnantól kezdve, miután az üléspont határozza meg az álláspontot, pontosan tudja, hogy milyen körülmények között kell neki ott helyben kormányoznia.
A mi városunk az év városa lett, személy szerint polgármester úr néhány éve az év polgármestere lett, az elmúlt évben a jegyzőnk az év jegyzője lett. (Bernáth Ildikó tapsol.) Ez egy jól működő, helyes kis város, jól vezetik. Az más kérdés, hogy természetesen minden hatás, mint minden magyarországi önkormányzatot, bennünket is ér.
De el szeretném mondani, hogy mi elsők között alapítottunk és léptünk be a saját magunk által létrehozott kistérségbe, és váltunk annak központjává. Mi minden racionális lépést megtettünk, amit már lehetett, összevontunk intézményeket, racionalizáltuk a működést, és természetesen nekünk is van 2 milliárd forintnyi kötvényünk, amit - helyi rendeletet hoztunk rá - csak és kizárólag beruházásokra, tehát fejlesztésre fordíthatunk, és egy forintot sem működhetünk el.
Tehát én szeretném innen is üzenni a magyar önkormányzatoknak, meg a magyar parlamentben a képviselőtársaimnak is szeretném mondani, hogy van, ahol jól működünk helyben, természetesen, mint minden magyarországi önkormányzatot, bennünket is érnek a hatások. Nyilván szenvedélyesen polgármester úr, képviselő úr a saját álláspontját, frakciója álláspontját itt az imént úgy fejezte ki, ahogy ezt hallhattuk, otthon - szeretném tanúsítani - mi 98 százalékban minden döntést egyhangúlag hozunk. Meg kell mondjam, nehéz nekem otthon ellenzékinek lenni. Sokkal könnyebb neki itt a parlamentben, hiszen itt időkeretben azt mond mindenki, amit akar. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De mi jól működünk együtt otthon, és én ennek egyébként örülök, és nagyra tartom az ő munkásságát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés