MOLNÁR ALBERT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A világgazdaság cselekvésre késztet. Aki nem cselekszik, arra is hat. Így a kérdés csak az, hogy kiszámítható hatásokkal nézzünk szembe vagy netán kiszámíthatatlannal.
A feladatunk nem egyszerű, a legkisebb veszteséggel kell kezelnünk a válságot, új pályára kell állítanunk a gazdaságot, de mindezt úgy kell megtennünk, hogy megőrizzük az egyensúlyt, lehetőleg tartsuk meg vagy növeljük a foglalkoztatási szintet, illetve növeljük a versenyképességet. Az élet hétről hétre felülírja magát.
Engedjék meg, hogy néhány gazdasági hírrel kezdjem az elmúlt hónapokból, hetekből. Nem magyar specialitás a gazdasági válság, és ma már az is bebizonyosodott, hogy nem Gyurcsány Ferenc okozta, bebizonyosodott, mivel a világ valamennyi országában valamennyi parlament vagy ezzel foglalkozó hivatal azon dolgozik, hogy a lehető legkisebb veszteséggel tudja maga mögött ezt a világgazdasági válságot.
Nagy-Britannia. A brit iparszövetség az eddigi legsúlyosabb recessziós előrejelzést tette közzé, amely azt mondja, hogy a bruttó hazai termék 4,5 százalékkal fog visszaesni, az államháztartási hiány 10 százalék fölé emelkedését jósolja, az állástalanok száma 9,6 százalékos munkanélküliséget eredményez, miközben az állam hiteligénye 10,6, illetve 11,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt vetít előre. Azt is mondják, hogy évekig tartó fájdalmas költségvetési kiigazítás és adóemelés lesz Nagy-Britanniában a pénzügyi válság kezelésére.
Japán. 12,7 százalékkal esett vissza a japán bruttó hazai termék.
Európai autópiac. Januárban 27 százalékkal adtak el kevesebb autót az előző év azonos hónapjához képest, a balti országok piacán gyakorlatilag eltűntek a vevők, Észtországban, Lettországban és Litvániában 67-70 százalékos visszaesés van az eladásokban, de Magyarországon vagy Szlovákiában is 40 százalék körüli a visszaesés, Spanyolországban 42, Angliában 31 százalék.
Az angol font tavaly a negyedik negyedévben mintegy 20 százalékot zuhant főbb kereskedelmi partnereinek fizetőeszközével szemben. Az amerikai háztartások nettó vagyona több mint 20 százalékkal csökkent a recesszió következtében. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem is volt vagyonuk.) Az IMF azt tervezi, hogy az idén közel 600 milliárd dollár rendkívüli támogatást fog nyújtani a felzárkózó gazdaságoknak; ez közel tízszerese az elmúlt évi számnak.
Évtizedes csúcsra emelkedett a munkanélküliség Nagy-Britanniában, az utolsó negyedévben közel kétmillió munkanélküli volt a szigetországban. A szlovák ipar egy évtized óta nem látott visszaesést szenvedett el, 23 százalékos iparitermelés-visszaesés volt februárban. Az OECD tagországai közül a legmagasabb munkanélküliség Spanyolországban van, ott 14,4 százalék ez a szám. Az Amerikai Egyesült Államok adósságállománya 5800 milliárd dollár a 2008-as költségvetési év végén, a GDP-arányos adósságráta 40,8 százalékról két év múlva elérheti a 9000 milliárd dollárt, azaz a 62 százalékot. Folytathatnám a sort, hisz nap mint nap szembesülünk hasonló gazdasági hírekkel, azonban térjünk vissza szűkebb környezetünkbe.
Nézzük az Európai Uniót, hogy alakul a rendelésállomány. Az ipari rendelésállomány februárban Szlovákiában 38 százalékkal csökkent, Magyarországon 32 százalékkal, legfőbb exportpiacunkon, Németországban 37,7 százalékkal, a teljes euróövezetben is 35 százalékos a visszaesés. 3,5 millió munkahely elvesztését jósolja Joaquín Almunia, az Európai Unió költségvetési biztosa. A társadalom elégedetlensége az egész világon látható, illetve ha most csak szűkebben nézzük, Európában már négy kormány esett áldozatul a válságnak, Izland, Lettország, Csehország, vagy akár a magyar kormányt említhetném.
A fejlett ipari országok azt jelzik, hogy 2009-ben 4-5 százalékos gazdasági csökkenésnek néznek elébe az országok. Németországban olyan tanulmány látott napvilágot, amely 6 százalékban jelöli meg ezt a számot. Az előrejelzések hónapról hónapra, hétről hétre rosszabbak. Drámai a visszaesés Európában is. Ha az ipari termelés alakulását nézzük október-november-december, mondjuk februárig, amíg számaink vannak, az eurózóna 16 százalékkal, a 27 tagországot számláló Európai Unió 16 százalékkal, de versenytársaink, Csehország 21 százalékkal, Észtország 27, Spanyolország 20, Lettország 23, Magyarország is 22 - teszem a sorba -, Szlovákia 29 százalékkal. De ha ideveszem, mondjuk, Japánt, ami 30 százalékkal csökkent, akkor látjuk, hogy ez a válság nem magyar specialitás, az ipari termelés drámaian visszaesett az egész világban.
A válság következményei már megjelentek a magyar államháztartási adatokban is. Ha nézzük a februári bevételeket és kiadásokat az államháztartásban, akkor azt látjuk, hogy az általános forgalmi adóban 26 milliárddal kevesebb bevétel volt, mint 2008 azonos hónapjában, a tervhez képest is 11 milliárddal kevesebb. Regisztrációs adóból körülbelül fele folyt be annak, amit terveztünk, ez 4,1 milliárd forint. A személyi jövedelemadóban mintegy 14 milliárddal folyt be kevesebb a tervezettnél. Az egyéni vállalkozók éves adóelszámolásával kapcsolatos befizetéseknél is mintegy 4 milliárddal kevesebb folyt be. Játékadó-bevétel is 5,9 milliárd, ez is közel 10 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi évben. A forrásadós jövedelmek is 2008-hoz képest jelentősen csökkentek, miközben a kiadásaink tervszinten valósulnak meg.
(11.00)
Ilyen a családtámogatásra a 38,6 milliárd, a lakásépítésre a 16 milliárd, az önkormányzatok támogatására 115 milliárd vagy a tb-alapok támogatására az 57,7 milliárd. Ezekben nincs megtakarítás. A kiadások a tervezett szinten valósulnak meg.
Mi az elvárásunk egy jó adórendszerrel szemben? Ezt egy normál békeidőszakban úgy fogalmaznánk meg, hogy legyen kiszámítható, legyen tervezhető, legyen versenyképes, ösztönözzön nagyobb teljesítményre; az államháztartás oldaláról pedig biztosítsa a közkiadások forrását. Nos, nem normál helyzetben vagyunk, és úgy látjuk, hogy a kormánypárton kívül más - legalábbis felelősséggel - nem gondolkodik a válságkezelésen. Ezt mutatja az, hogy a legnagyobb ellenzéki párt képviselőinek idén január óta különböző törvényszámokon beadott módosításai közel 500 milliárd forinttal csökkentenék az államháztartás bevételét. Ez annyi, mintha nem fizetnénk Magyarországon családi pótlékot vagy családtámogatást. De név szerint is mondanám: Áder János úr adott be a gépjárműadóról szóló törvényjavaslatban egy csökkentést, Varga Mihály, Harrach Péter, Szijjártó Péter általános forgalmi adót szeretnének csökkenteni, Szatmáry Kristóf vagy dr. Orbán Viktor is csatlakozik ehhez a körhöz. Ezek szimpatikus, normál években elfogadható és empatikus javaslatok. Sehol nincs azonban megjegyezve, hogy ezt milyen forrásból fogjuk tudni kifizetni. A problémám sosem a céllal van, ezekkel általában mi is egyetértünk; inkább azzal van, hogy miből lehet ennek a forrását megteremteni. Látszik ma, hogy a kormányon kívüli válságkezelésnek nincs alternatívája.
Melyek a legnagyobb problémái a magyar adórendszernek? A legnagyobb problémát abban látjuk, hogy kevesen fizetnek sok adót. 2006-ban 3,4 millió fő fizetett személyi jövedelemadót, a magyar lakosság mintegy egytizede, vagyis 1 millió ember fizeti a teljes személyi jövedelemadó 75 százalékát. Azt gondolom, hogy ez a szám magáért beszél. A Magyar Nemzeti Banknak egy tanulmánya szerint három kategóriába sorolható az adóelkerülés: az általános forgalmi adónál a csalás, a fiktív számla vagy az import eltitkolása; a jövedelemeltitkolás, ami főleg a feketemunkában ölt testet; illetőleg az adó optimalizálása, amelyet esetleg rossz-szándékúan, színlelt szerződésekkel lehet eltüntetni. A becsült adókiesést a feketegazdaságból a GDP 5-10 százalékára teszik a szakemberek. Ha ezt 2007-ben mondjuk, 7,5 százaléknak vesszük - az 5 és a 10 között -, akkor ez 2000 milliárd forint. Ezen a területen feltétlenül vannak teendők.
Magasak az élőmunkaterheink: 100 forint bérköltségből Magyarországon 54 forint 40 fillér az államot illeti meg. Így volt ez régebben is, mielőtt képviselőtársaim azt mondanák, hogy ez nem így volt 2000-ben. Így volt akkor is! Az OECD-országokban ez 37 forint 70 fillér, Szlovákiában 38,50, Csehországban 42,90. Aztán van nekünk egy iparűzési adónk is, ami még külön sújtja a vállalkozókat. Sok országban általában ez a fajta adó nincs.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Mitől torz a magyar gazdaság? Nagyon magas az újraelosztás mértéke. A magyar állam a bruttó hazai termék több mint 50 százalékát osztja el újra, az Európai Unióban ez 46 százalék, Szlovákiában 35 százalék, Csehországban 43. Az átlagnál többet költünk szociális és lakástámogatásra, az állami működés költségei magasabbak, mint a versenytárs országoké, illetve nagyon magas az adósságszolgálat, mint tudjuk, 1200 milliárd fölötti.
Alacsony a foglalkoztatottság. Magyarországon ez valamivel 57 százalék alatt van, 56,8 százalék, Szlovéniában 68, Szlovákiában 61, de még Romániában is 59 százalék, nem beszélve a csehországi 66 százalékos adatról vagy a dán 77 százalékról. A foglalkoztatási problémák elsősorban az alacsony végzettségűeknél, az 50 év felettieknél vagy a kisgyermeket nevelő nők körében a legnagyobbak.
Megvizsgáltuk azt is, hogy csodaszer-e az egykulcsos adórendszer, hiszen a parlamentben nagyon sok párt időnként az egy kulccsal jött elő, hogy ezek az országok mennyivel jobban tudják venni az akadályokat. Nos, itt a válságban érdemes megnézni, hogy ezekben az országokban hogyan alakultak a gazdaság főbb számai. Kelet- és Közép-Európában nyolc országot találtam '94 és 2008 között, amelyek áttértek az egykulcsos adórendszerre: Litvánia, Észtország, Lettország, Csehország, Oroszország, Szlovákia, Ukrajna és Románia. Azt mondják, hogy ez egyszerűsít és javítja az adómorált. Nos, ugyanolyan gondban vannak, mint mi a meglátásom szerint és vizsgálatom alapján. Észtországban az ipari termelés csökkenése januárban 27 százalékos volt, Lettországban 23, Csehországban 20, Szlovákiában 29, Magyarországon 22. Nincs különbség! Tehát az egykulcsos adórendszer sem csodaszer.
A következő, amiről szeretném meggyőzni a parlamentben ülőket, hogy van mit megvédenünk. Az nem igaz, hogy az elmúlt hét évben nem voltak eredményeink. Igenis nagyon komoly eredményeink voltak. 2001-ben az ország teljesítménye csak 9 százalékkal haladta meg a rendszerváltás utolsó évének szintjét, ma ez 36 százalék. 2001 és 2008 között 28 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. A nyugdíjak vásárlóértéke ma 40 százalékkal magasabb, mint hét évvel ezelőtt. A bérek vásárlóértéke 30 százalékkal magasabb, mint 2001-ben volt. Az elmúlt hét évben 258 ezer új lakás épült, 1 millió ember költözhetett új otthonba. '98 és 2001 között 22 ezer, 2002 és 2008 között évente 37 ezer lakás épült. 2,6 millióról 3,1 millióra nőtt a személygépkocsik száma. 2001-ben a háztartások 39, jelenleg több mint 50 százalékában van személyautó. 2001-ben 100 lakosra 49 mobiltelefon jutott, most 100 lakosra 122 mobiltelefon jut.
Hét év alatt, ha szerény mértékben is, de nőtt a foglalkoztatás, a 15-64 évesek 56,2 százalékáról 56,8 százalékára. Hét év alatt megdupláztuk Magyarország autópálya-hálózatát, 534 kilométerről 1100 kilométerre nőtt. Ma már Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Dunaújváros és a Balaton teljes déli partján Kanizsa, Horvátország és Szlovénia is elérhető autópályán. Három híd épült: Dunaújvárosnál, Szekszárdnál és Megyeren. Tudnám sorolni ezeket az eredményeket.
Eltöröltük a sorkatonaságot, készültségbe álltak a Gripen-gépek, vagy a biztosítási jogviszony ellenőrzésének hatására 240 ezer fővel nőtt a járulékfizetők száma. Megállt a születések számának csökkenése, 2008-ban 99 200 gyermek született, ez 2400-zal több, mint 2002-ben. Csökkent a csecsemőhalandóság, és a várható életkor is 72,4-ről 73,3 évre nőtt. Magyarország csatlakozott a Nabucco és Déli Áramlat gázvezetékhez, és hazánké Közép-Európa legnagyobb gáztározó kapacitása. A külföldön működő magyar tőkeállomány értéke elérte a 12,5 milliárd eurót. Elindult a nemzeti iskolafelújítási program, eddig 6 ezer kollégiumi férőhely újult meg, és 2010-től minden középiskolában kötelező lesz az angol nyelv oktatása. 2002 és 2008 között 800 ezren tettek angolból nyelvvizsgát.
Van még néhány oldalam, de nem fogom tudni befejezni. Tehát az a lényeg, hogy van mit veszítenünk, és ezeket az értékeket igenis meg kell védeni.
Miniszter úr elég részletesen tájékoztatta az Országgyűlést azokról az adóelképzelésekről, amelyek be vannak nyújtva. Csak néhányat emelnék ki ezekből. A 100 forint bérköltségből, ha végrehajtjuk 2009-re a változtatásokat, az 54,40-nel szemben 47,40-re csökken az az összeg, amely az államot illeti meg.
(11.10)
Vagyis 100 forint keresetre jutó fizetendő adó a mostani 117 forinttal szemben 2009-ben 97-re, 2010-ben 90 forintra csökken. Minden munkavállalónál kizárólag a munkáltatói bérjárulék-csökkentés 3,7 százalék bérköltségcsökkenést jelent.
Dilemmánk van, nem a családi kedvezményekkel, mert az meg fog maradni, hanem azokkal az adóterhet nem viselő járandóságokkal - anyasági támogatás, szocpol támogatás, családi pótlék -, amelyek adóterhet nem viselő járandóságként szerepelnek az előterjesztésben. Nyitottak vagyunk arra, hisz szakemberek vitatkoznak ma azon, hogy rászorultsági vagy alanyi alapon kell-e ezeket biztosítani. Én azt gondolom, az elkövetkezendő hét megfelelő teret biztosít nekünk arra, hogy ezekben a kérdésekben véleményt cseréljünk.
A fogyasztást terhelő adóknál valóban történik egy 5 százalékpontos emelés, azonban azt kell mondanom azoknak, akik négy héttel ezelőtt azt mondták, hogy a 23 is sok volt, igen, mert akkor 3 százalékos GDP-csökkenést jósoltak Magyarországnak a szakértők, ez mára azonban már 5-6 százalék körül van. Tehát akkor, amikor terveket szövünk a jövő vonatkozásában, nagyon fontos, hogy magunk előtt lebegjen az a cél, hogy sajnos egy mozgó célpontra kell lőnünk, és szinte napról napra változnak az események.
S azért, hogy az utánam jövő Tállai András ne azzal kezdje: éltanulóból sereghajtók lettünk - mert ezt szoktuk hallani -, a magam részéről kigyűjtöttem tizenegy fő gazdasági mutatót, és megnéztem, hogy 1998 és 2002 között milyen átlagban valósította meg azokat a Fidesz-kormány, illetve 2002-2008 között egy rosszabb világgazdasági helyzetben milyen átlagot hozott ki ezek tekintetében a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány. Kár, hogy ezt eddig nem számoltuk ki. Azt javaslom Tállai Andrásnak, hogy ezt ne mondja el még egyszer, mert ez nem igaz. A tizenegy fő mutatót tekintve a bruttó hazai terméket vettem ide, az inflációt, a termelői árszínvonalat, az exportvolumen-változást, a külkereskedelmi mérleghiányt, a fizetésimérleg-hiányt, az ipari termelést, a foglalkoztatottak számát, a munkanélküliséget, a centralizációt és az államháztartási hiányt. Azt gondolom, hogy ezek az adatok kellően körülölelik a makrogazdaságot. Ebből a tíz adatból hatnak az átlaga a Medgyessy-Gyurcsány-kormány idején jobb volt, mint a Fidesz-kormány idején. Az a kérésem a következő vezérszónok felé, hogy ezt a mondatot még egyszer ne mondja el, hanem találjanak ki valami újat, olyat, aminek van valamilyen valóságalapja is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés