SCHWARTZ BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A törvénymódosítás, pontosabban több törvény módosítása véleményem szerint egy nagyon röviden indokolható célból indul ki, nevezetesen a legális munkahelyek védelméből. Tehát nem általában a munkahelyek védelméről és megerősítéséről, és az ő szerepük helyretételéről van szó, hanem a legális munkahelyek védelméről.
Tegnap alakult meg gyakorlatilag a Bajnai-kormány, és tessék, a Bajnai-kormány első és legfontosabb célkitűzése a munkahelyek védelme, a következő napon itt van ez a törvényjavaslat, amely ezt tűzi ki célul. (Bernáth Ildikó közbeszólására:) Képviselő asszony, persze mindegy, hogy honnan nézzük, a lényeg a munkahelyek védelme, és ez a jogszabály teljesen ezt a célt szolgálja. Azt gondolom, hogy ilyen gyorsasággal még kormány nem alkotott jogszabályt, ilyen gyorsan és hatékonyan igyekszik a munkahelyek védelmét előtérbe helyezni.
Ahogy mondom, a legális munkahelyek védelméről van szó, tehát lényegében azt is mondhatjuk, hogy azok a munkahelyek, amelyek a törvényi előírásoknak megfelelnek, több törvény előírásainak megfelelnek, és a gazdasági növekedést, pontosabban a gazdasági hasznosságot szolgálják, azok védelméről van szó. Sok más egyéb törvény is szabályozza ezeknek a munkahelyeknek a teljesítését és teljesítményét. Hadd emeljek ki néhány olyan dolgot, amelyet a törvény nem említ, de talán a miniszter úr, illetve az Országgyűlés helyes, ha tud ezekről a kezdeményezésekről.
Ma délelőtt és a mai nap is többször elhangzott az Ajka Kristály mint hungarikum és a Herendi Porcelánmanufaktúra helyzete. Hadd mondjam el önöknek, hogy az Országgyűlés és az ország, a kormány álláspontja helyes, hogy ezeket a munkahelyeket meg kell őrizni, segíteni és működtetni kell. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a megoldásokat, hogy a helyi önkormányzatok hogyan támogatják ezeket a munkahelyeket.
Miniszter úr bizonyára tud róla, hiszen több felterjesztésben ezt a minisztérium tudomására adtuk, hogy a munkahelyek növeléséhez az ajkai önkormányzat 250 ezer forint vissza nem térítendő támogatást ad, tehát minden egyes új munkahely létesítéséhez az önkormányzat 250 ezer forint vissza nem térítendő támogatást ad. Ezeket a munkahelyeket három évig kell megőrizni és működtetni. Négy év alatt az ajkai önkormányzat így ezer munkahelyet hozott létre.
Azért mondom el, miniszter úr, ezt a problémát, mert az Ajka Kristály is kapott ilyen munkahelynövelő támogatást - negyvenötöt -, és számtalan más ajkai és környékbeli vállalat is, és most azon dolgozunk, hogy az önkormányzati segítséggel mi is segítsük a munkahelyek megtartását. Erre vonatkozóan a következő testületi ülésen 50 millió forintos alapot hozunk létre, ami ugyan, 14 ezer munkahely van a városban, nem egy nagy szám, de a gesztusértéke mégis óriási, és szeretnénk az állami rendelkezésekhez kötni ennek a munkahelymegőrzésnek a szerepét. Nem úgy, ahogy a munkahelyek számának növeléséről beszéltem, hanem nyilván más formában. Teszem azt, például olyan normatív rendszer alapján, hogy az a munkáltató, amely veszélyben van, és amely a keresletének, vagy úgy is fogalmazhatnék, a megrendelésállományának egy békebeli időszakhoz, mondjuk, 2008. június 30-ához képest elvesztette, mondjuk, a 30 százalékát, az jogosulttá válik ilyen munkaügyi helyi támogatásra.
Véleményem szerint ennek a kiterjesztése országos szempontból is igazán hasznos lenne, hiszen csak az állam és a kormány ilyen jellegű forrásai végesek, és látszik az eddigi OFA- és más célalapok feltöltéséből, hogy egy idő után ezt nem lehet folytatni, különösen, ha egy elhúzódó válságra kell berendezkednünk. Tehát azt gondolom, hogy a munkahelyek megőrzése nemcsak országos és kormányprogram kell hogy legyen, hanem bizony ki kell terjeszteni a helyi szereplőkre is.
Azt is szeretném elmondani, hogy mi magunk is és nyilván a kormány is figyel a de minimis törvény betartására, hisz a de minimis törvény az európai uniós tagországokban kötelező. Itt tehát bárki, aki ilyen támogatási igényekkel lép fel, ezekre a szabályokra figyelemmel kell hogy legyen, és az is egy ellenőrzés témáját kell hogy képezze, hogy ilyen szempontból is a vonatkozó időszak alatt az igénylő társaságok betartották-e az idevonatkozó előírásokat.
Ahogy mondtam, a legális munkahelyek megvédéséről van szó, és azt szolgálja ennek a törvénytervezetnek három olyan törvényi rendelkezése is, amelyekről most talán kevesebb szó esett, de nagyon fontosak. A munkaügyi ellenőrzésekről olyan szempontból esett most több szó, hogy a fajsúlyosabb hibát elkövetők, illetve a kisebb vétségeket elkövetők között különbséget tesz a törvénytervezet, ugyanakkor a munkaügyi ellenőrzéseknek van egy másik aspektusa, ami viszont a jövőben teszi szigorúbbá az egyes társaságok, gazdálkodók működését: nevezetesen a nőkre, a fiatalkorúakra, a szakszervezet működésére vonatkozó szabályok megsértését. Ezek új elemek, ezek is a szigorítást, illetve a legális munkahelyek védelmét szolgálják.
Hasonló aspektusból került a törvénytervezetbe az adózás rendjéről szóló törvény megfogalmazása, új kiegészítése ugyancsak a legális munkahelyekre vonatkozóan, és a munkavédelemről szóló törvény is véleményem szerint ezt a célt szolgálja. Kétségtelen, hogy a szemlélőkben és a gazdaság szereplőiben van egy benyomás, különösen a munkavédelemmel kapcsolatban. A munkavédelmet a gazdaság szereplői úgy értékelik, hogy túlzott szerepet kap a gazdaság működésének befolyásolásában, és különösen a tételei, megállapításai, bírságai túlzottak más megállapításokhoz, más szabálytalanságokhoz, a gazdaság egészéhez viszonyítva.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Magam is foglalkoztam ezzel a témakörrel, és én sem tudtam más véleményre jutni, mint hogy valóban ez egy túlszigorított rendszer. Ez a mostani törvénytervezet, azt gondolom, kis lépést tesz annak irányában, hogy ez ne ilyen vadhajtás legyen az egyébként szervesen működő többi törvénytervezettel együttműködve, illetve azokhoz képest.
Szeretném felhívni a miniszter úr és a tisztelt Országgyűlés figyelmét, hogy a legális munkahelyeknél mint elsődleges célnál nagyon fontos a gyorsaság, tehát hogy gyorsan segítsünk. A törvénytervezet megfogalmazza, hogy a kihirdetését követően öt nap múlva lép hatályba, bizonyos rendelkezései pedig majd november 1-jével lépnek hatályba.
(17.10)
Én mégis azt szeretném kérni a törvényalkotóktól, miniszter úrtól is, magam is teszek ilyen módosító javaslatot, hogy azokra a pályázókra, akik már beadták a pályázatukat, de nem utasították el, azokra is vonatkozzon a törvény kedvezőbb elbírálása. Tehát ne kelljen egy újabb pályázatot elkészíteni, hiszen tudjuk, hogy egy-egy pályázat elkészítése milyen bürokratikus és egyéb szempontokat is igényel, az időről nem is beszélve. Itt a gyorsaságot én rendkívül fontosnak tartom, hiszen nem tudjuk, hogy Magyarország a válságnak melyik szakaszában van - a sűrűjében van, mert azt hiszem, hogy egyértelműen mondhatjuk. Tehát nem kellene különösebb időre várni, hanem akik beadták a pályázatot, és a befogadó szervezetek azt befogadták, de nem utasították el - ha mondjuk, elutasították, az természetesen egy másik kategória -, és csak ennek a törvényi háttérnek a figyelembevételére várnak - magam is több ilyen gazdasági társaságról tudok -, azokra is tudjon vonatkozni ez a törvénytervezet.
Azt gondolom, hogy aki gyorsan ad, az kétszer ad, akkor valóban nagyot tudunk tenni, hogy a munkahelyek megőrzése teljesüljön, és a törvény elérje azt a célját, amit a kormány első számú válságkezelői célként jelölt meg.
Javaslom a törvény elfogadását, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés