BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Azon vitatkozhatunk, hogy ebből a helyzetből mi a kilábalás, de önök nem vitatkoznak velünk, hanem benyújtanak egy adótörvény-módosítást, amelyben el kívánnak venni a gazdaságtól, az emberektől forrásokat. Ez a gazdaság ellen hat. A világ pont másik irányba megy. Szóval, én megértem azt, hogy önöknek likviditási és finanszírozási problémáik vannak az államkasszával kapcsolatban, de úgy gondolom, hogy meg kellene fontolni, melyik helyesebb út. Tehát elvenni az emberektől és tovább nyomni le a versenyképességét, az építőipart agyonverni, munkahelyek szűnnek majd meg azzal, ha az áfát megemeljük, hiszen kevesebbre futja majd az emberek pénze, és ha kevesebbet fogyasztanak, akkor kevesebb munkahely lesz, és kevesebb lesz a befizetés. Ha kevesebb kocsit vásárolnak az emberek, akkor nem jön be a 65 milliárd a regisztrációs adóból meg az áfából sem a kocsiknál. Ez teljesen így igaz. Tehát önök pontosan csökkenteni akarják a bevételeket, én pedig úgy gondolom, azon kellene törni a fejüket, sőt velünk együtt, hogy hogyan tudunk ma Magyarországon gazdaságot élénkíteni. Nincs más út, nincs más megoldás, minden mellébeszélés.
Az államháztartási hiány és a túlköltekezés megállítására természetesen kell, szükséges intézkedéseket hozni, az államnak magán kellene elsősorban takarékoskodni, hisz túl drága - ezt nemcsak én mondom, hanem külföldi tudósok és hozzáértő emberek -, és növekedés nélkül nem lesz egyensúly. Ez axióma: növekedés nélkül nem lesz költségvetési egyensúly sosem Magyarországon. Ma pedig, és amióta megalakult az új kormány, sőt amióta a világgazdasági és pénzügyi válság is napvilágra került, semmi szó arról nem esik, hogyan lehet a magyar gazdaságot élénkíteni, hogyan lehet forrásokat teremteni az egyensúly helyreállításához, hanem tovább fog romlani a költségvetési egyensúly. Még egyszer mondom, ha az emberek kevesebbet vesznek, kevesebb áfabefizetés lesz, úgyhogy kérem, ha ezzel azt kívánják kompenzálni, nem is lehet kompenzálni, nincs is számítás mögötte. Úgyhogy ez hibás út, hibás a törvény, vonják vissza, ez nem jó út!
Köszönöm szépen. (Göndör István: Melyik módosítóról beszélt a képviselő úr?)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés