BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Miniszter úr, Magyarország csatlakozott az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményéhez. Ebben az egyezményben többek között a következő is szerepel: minden gyermeknek joga van olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését. Miközben ez elsődlegesen a szülő joga és kötelessége, de bizonyos esetben a szülőt, illetőleg a gyermek más gondviselőit segítsék e jog érvényesítésében, mármint a csatlakozó államok, és szükség esetén anyagi segítséget nyújtanak, valamint segítő programokat hoznak létre különösen az élelmezéssel, a ruházkodással és a lakásüggyel kapcsolatban.

Miniszter úr, ön azt mondta, hogy átmeneti otthon, nevelőszülő, illetve gyermekotthoni elhelyezés lehet az, ami ezt a problémát, ezt a nagyon súlyos, nyomorúságos helyzetet megoldja.

(16.20)

Mindegyik arról szól, hogy a gyereket (Az elnök csenget.) el kell venni, ki kell szakítani a családból. Ez elfogadhatatlan a gyermekek szempontjából (Az elnök csenget.), hiszen olyan családokról, szülőkről van szó, akik azért kerültek ilyen helyzetbe...

Forrás: parlament.hu