DR. DRASKOVICS TIBOR igazságügyi és rendészeti miniszter: Képviselő úr, sajnálom, de az derült ki, hogy ön képmutatóbb politikus, mint amilyennek gondoltam. (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) Az asztalon fekszik a Házban az alkotmány módosítására vonatkozó kormányjavaslat. Ha ezt a Ház megszavazná, mindenki előtt, így az Alkotmánybíróság előtt is világossá válna az, hogy a Magyar Köztársaság nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeinek többek között a holokauszttal, többek között a rasszizmussal kapcsolatban nemcsak eleget kíván tenni, hanem képes is.
Amíg ezt nem tesszük meg, addig az Alkotmánybíróság úgy értelmezi a véleménynyilvánítás szabadságát, ahogyan ezt valamennyien tudjuk. Ebbe a keretbe sajnálatos módon azok a valamennyiünk lelkiismerete által egyébként indokoltnak tartott rendőri lépések nem férnek bele, mert a köztársaság ügyészsége nem teszi lehetővé, hogy ezek a bűncselekmények bírói megítélés alá essenek. Ezen kell változtatni. Ezen a Ház csak kétharmados többséggel tudna változtatni. Kérem, tegyék meg!
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
(16.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés