SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vita egy későbbi szakaszában szerettem volna erre rátérni, hiszen ez az adóigazgatási, adózás rendjét érintő, 3. vitaszakaszhoz tartozó szabályozásnál van, ahol az átmeneti időszakban fizetendő áfaelszámolások és az áfa megfizetésének a rendjét szabályozza a törvénymódosítás, ami bent van, amit a költségvetési bizottság adott be. Itt elméletileg és talán gyakorlatilag is kezelhető ez a probléma, ami bizonyos szempontból finanszírozási kérdéssé tud válni árkérdésből, hiszen az átmeneti szabályozásban az van bent, hogy a július 1-jéig megfizetett előleg még a régi adókulccsal adózik, a július 1-je után fizetett részösszegek adóznak az új adókulccsal. Tehát akik az előleget már megfizették, náluk áfaváltozás ezekre az összegekre semmiképp nem lesz. Ha a végösszeget csak utána egyenlítik ki, akkor arra valóban a 25 százalékos áfakulcs vonatkozna.
Azért mondom azt, hogy finanszírozási kérdéssé válhat az áfakérdés, mert ha valamilyen megállapodás alapján meg tudja teremteni hozzá a finanszírozó forrást, ki tudja fizetni július elején az előleget, vagy akár nagyobb mértékű előleget tud fizetni, akkor rá az áfaszabályozásnál az átmeneti szabályok miatt a 20 százalék vonatkozna, ami a szerződésmegkötés időpontjában is élt.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés